Vágtázva vették birtokba a zöldet a kihajtott állatok

Jól teleltek az állatok a Hortobágyi Nonprofit Kft. Tiszacsege-Kecskéspusztai állattartó telepén, ahol a 171 magyar szürke tehénnek 147 utóda született a télen. Szent György napja, április 24-e, hagyományosan az állatok telelőhelyéről a legelőre hajtásának ideje, függetlenül attól, hogy azt látványos körülmények között a Hortobágyi Nagycsárda környezetében megteszik-e, vagy sem.

Az idén a látványosság a vírusjárvány miatti korlátozások okán elmaradt, a pásztorok azonban a kihajtáskor tették a dolgukat úgy, ahogyan azt nemzedékről nemzedékre adták tovább és tanulták meg immár sok évszázadra visszanyúlóan. A legelők állapota most jobb, mint az elmúlt két évben ilyenkor volt; mutatja, hogy élénk zöld színű, és itt-ott víz is csillog – tudtuk meg Medgyesi Gergely Árpádtól, a nonprofit társaság vezetőjétől, aki hozzátette, hogy még két hónappal ezelőtt is azt mondták, óriási belvizek maradnak nyárra, ami persze nem zavarná az állattartással foglalkozókat. Mostanra jórészt eltűntek a legelőtavak, és nem bánnák, ha esne egy kis eső, és erősödne a legelő.

Mélykékre festette az égbolt a Kecskéspuszta melletti legelőtó vizét, amelyen gyorsan futó fodrokat táncolt a metsző északkeleti szél. Hiába cserjedzett még a víz az őzpatanyomban kora reggel, eljött Szent György napja, pontosabban a kettővel az április 24-e utáni, amikor a Kecskéspusztán teleltetett anyagulyák és üszőgulyák végleg birtokba vehették a végtelenben a kékkel össze­érő zöld gyepet. Állandó kísérőik, a pásztorok is átállnak ezzel a nyári munkára, hogy majd ha „havat cipel az állat a hátán”, ismét telelőre hajtsák a magyar puszták világhíres állatállományát.

Ha hóra ellik a tehén

Arra azonban még várnunk kellett, hogy megláthassuk, miként viselkedik az anyagulya és a borjak sokasága a kihajtáskor, hiszen a pásztoroknak még volt tennivalója a karám körül. Addig Bartha Tamás, Kecskéspuszta gulyás számadója és a kihajtásra odaérkező Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nonprofit Kft. vezetője beszélt arról, hogyan teleltek az állatok, miért éppen április végén mennek a gyepre, holott – sokak szerint – akár hamarabb is ott lehetnének, hiszen lenne mit legelniük.

– Rendben folyt a telelésünk, november végén kerültünk be a telelőhelyre. Ameddig az idő engedi, addig azért kint szoktunk lenni. Majdnem hátunkon hoztuk be a havat. Van nekünk itt egy nagy csapat magyar házi bivaly­tehenünk, a magyar szürke szarvasmarhákhoz hasonlóan azok is 170-en vannak, aztán két-három korosztály növendék üszőnk, őket szabad ég alatt tartjuk, belőlük így lesznek egészséges, erős teheneink. A harmadik­ évesek egy részét mesterségesen termékenyítjük, a többit pedig természetesen úton bikával folyattatjuk – mondta Bartha Tamás, aki a mögöttük hagyott téllel folytatta. – Éppen beszéltük az emberekkel, hogy ezek a telek egyre gyengébbek. Ha hidegebb volna, vagy több volna a hó, lefedné a mezőt... Az nekünk is, a jószágnak is és a legelőnek is jobb volna. A hideg elpusztítaná a rengeteg kórokozót és parazitát, a hó betakarná a gyepet, tudna a legelő piheni. Tavasszal pedig az olvadás után, ha több csapadék jön, akkor jobban tudna indulni.

– Érdekes megfigyelés, hogyha a nagy hidegben a hóra ellik a tehén, az a borjú egészségesebb. A hó egy steril környezet, a gulyásoknak kevesebb egészségügyi problémával kell szembesülni, minthogyha egy langyos, nedves környezetben születik a kis állat. A borjúállomány könnyebben tudna indulni, és akkor év végén várhatóan jobb lenne a választáskori vágósúly – folytatta Medgyesi Gergely Árpád.

Aztán a takarmányozásra terelődött a szó. A téli eledel nagy része a Hortobágyról származik, és a legeslegjobb minőségűt kihajtás előtt kapják meg az állatok. És persze arra is ügyelni kell, hogy a száraz takarmány után ne minden átmenet nélkül a zöldet kapja a marha, a bivaly, mert elvásik a foga, emésztési problémái lehetnek. Ezt megelőzendő, a végleges kihajtás előtt néhányszor megjáratják az állatokat a gyepen. – Így nem fog összeesni az állomány, tehát nem fognak veszíteni a súlyukból, és ez is egy nagyon komoly, nagy szaktudást igénylő része a pásztormunkának – fűzte hozzá a társaság igazgatója.

– Amikor a fű már eléri a kellő magasságot, a fűhozam megfelelő, akkor szabad csak kihajtani az állatokat. Hogyha én március elején kihajtanám, és megrágatnám a gyepet, nyárra nem tudna megnőni, az egész éves fűhozama jóval kevesebb lenne, és nyáron bizony, ha ezt a hibát elkövetnénk – nyilván nem követjük el! –, de akkor sokszor hozzá kellene szálastakarmánnyal pótolni. Meg kell várni, hogy megerősödjön a gyep, és mikor így van megrágatva, akkor könnyebben tud újulni – magyarázta Medgyesi Gergely Árpád.

Egyszerre indult a gulya

Közben a karámhoz érünk, ahol a tehenek és a borjak a kijárat előtt tömörülve izgatottan várják a kapunyitás pillanatát. Fejüket tekergetik, türelmetlenül bőgnek, rázzák a kolompot a nyakukon, a borjak pedig a tehenek körül szaladgálnak. A pásztorok botjukra támaszkodva még megbeszélik a teendőket, majd a kapu két oldalára szélednek, és egyikőjük kinyitja azt. A tehenek, a borjak egyszerre akarnak kitódulni a gyepre, ám ez, ha nem is ebben a formában, de néhány perc alatt megvalósul. Kiürül a karám, vágtatva veszik birtokba a nyári otthonukat a magyar szürke szarvasmarhák. Majd amikor néhány száz méterre jutnak, megcsendesednek, de még mindig egy erősen zárt csoportban vannak. Néhány tehén kétségbeesett bőgéssel borja keresésére indul, merthogy a kicsik közül sokan lemaradtak, vagyis inkább egymás társaságában szaladgálnak félúton a karám és a gulya között. És milyen az állati szolidaritás! A gulya egyszerre indul meg a borjak felé, akiket kisvártatva megtalálnak az anyák. Negyed óra és mindegyik állat a maga szűk közösségében, csendesen legelészik.

Kovács Zsolt