Kamuhír, pletyka és egy országnyi virológus – Kenyeres Attilával beszélgettünk

Férgek a szájmaszkban, meggyőzően agitáló olasz álprofesszorok, kiszivárgott hír a NASA titkairól vagy a nagyrábéi párduc. Ki ne találkozott volna az elmúlt években ezekkel vagy más álhírekkel, melyek formailag néha a megtévesztésig hasonlítanak a megbízható hírportálok információira? Az elmúlt több mint egy évben számtalan félrevezető cikk és videó került a gyanútlan médiafelhasználók elé, részben a koronavírus-járvány, részben az egyre terebélyesedő és gyakran kizárólagos információforrássá váló közösségi média miatt.

A Napló a napokban dr. Kenyeres Attila médiakutatót arról kérdezte, melyek a legemlékezetesebb, legbanálisabb álhírek, s mely összeesküvés-elméletek szelték át eddig a legintenzívebben a közösségi média hírfolyamát.

A megtévesztő információk évek óta gombamód szaporodnak, de a közelmúltban több, koronavírus-járvánnyal kapcsolatos álhírrel is szembesülhetett a szemfüles Facebook-felhasználó. Melyek voltak ezek?

Rengeteg alaptalan, valótlan és szakértelem nélküli „bölcsesség” is szárba szökkent, ez azért van, mert ez lehetett az első olyan komolyabb vírushelyzet, amely a közösségi média virágzása idején alakult ki. A vírussal kapcsolatos konkrét álhírek nagyon hamar visszaszorultak, mert a magyar hatóságok gyorsan léptek még 2020 tavaszán, tucatnyi álhír­oldalt lekapcsolva. A konkrét álhírek tehát eltűntek, vagy legalábbis jelentősen lecsökkent a számuk, helyettük viszont virágzanak az összeesküvés-elméletek, amelyeknek több formája van, illetve alakulnak idővel. Először tagadták az egész vírust. Majd tagadták annak súlyosságát, mondván, hogy csak a média fújja fel azt, aztán tagadták a maszkviselést, mindenféle káros hatást tulajdonítva annak. Még országosan ismert véleményvezérek is bedőltek annak a kamuvideónak, amely azt „bizonyította”, hogy férgek tenyésznek a maszkokban, az oltások felbukkanásával pedig egyre hangosabbak lettek az oltásellenes csoportok a közösségi médiában, amely hemzseg az olyan oldalaktól, amik az oltások vélt vagy valós káros hatásait mutatják be, és az oltás ellen agitálnak. Én nagyrészt ennek tulajdonítom, hogy a hazai lakosság egy jelentős része nem oltatja be magát. Meggyőződésem: ha nem lenne közösségi média, magasabb lenne az oltási hajlandóság.

Milyen téves, nagy nyilvánosságot elért információk vezethettek idáig?

Az egyik ilyen álhír szerint a kormány március 1-től teljesen eltörli a kijárási tilalmat. A csalók mindezt a kormányzati közleményeknek megfelelő színvilággal és betűtípussal tették, meghamisítottak egy létező közleményt.

„Terjedt egy meghamisított levél is, amiben Kásler Miklós elrendelte, hogy a koronavírusban elhunytak számát el kell titkolni.”

De előfordult az is, hogy egy 1967-es, valóban létező cikket osztottak meg, amely arról szól, hogy terjed a „coronavírus”. Ezzel azt a látszatot próbálják kelteni, hogy no lám, már 1965 óta itt a vírus, nincs is semmi baj, felesleges a védekezés.

Hogyan hathat ez hosszú távon az internetfelhasználókra, illetve hiteles hírportálok jövőjére?

Ez az egész egyfajta bizalmi válság is, amit két fontos dolog okoz: az egyik, hogy a hagyományos médiából sokan kiábrándultak. A másik: a közösségi média elterjedése, ahol bárki szóhoz juthat, és tömegekhez juttathatja el a véleményét. Ez a kettő azt eredményezte, hogy sokan egyszerűen átestek a ló túlsó oldalára: szinte semmit nem hisznek el, amit a hagyományos média mond, de kritika nélkül hisznek el mindent, ami ezen kívülről jön. Elutasítják és kinevetik például a hagyományos médiában megszólaló, több évtizedes tapasztalattal rendelkező virológus kutató gondolatait, mert ő biztosan hazudik, és őt a gyógyszerlobbi fizeti, ugyanakkor fenntartások és kritika nélkül hiszik el és osztják tovább „Névtelen Józsi” vírussal kapcsolatos posztjait és videóit a közösségi médiában. Mert ő „közülünk való”, ő biztosan nem hazudik. És mert ő kimondja az „igazságot”.

Át kell lépnünk Hajdú-Bihar megye határát, ha álhírek után keresgélünk?

Nem, akadnak itt is „gyöngyszemek”. Egészen az RTL Klubig jutott el például a fekete párduc híre, melyet néhány éve Nagyrábé területén véltek látni a helybéliek. Sokáig terjedt, és egy egész kistelepülést tartott rettegésben a „tetétleni fantom” is, mely tipikus példája annak, hogy az egyszerű emberek közötti rémhírek milyen gyorsan és hatékonyan váltják ki a várt hatást. Az előzőekhez hasonló badarság az is, miszerint a Látóképi csárda küszöbe a Nagytemplom tornyával egy magasságban van. Alacsonyabban van a földmérések szerint, ez is régen létező városi legenda, de makacsul tartja magát. Senki nem nézi meg, van-e bizonyítéka, mint ahogy annak sem, hogy magyar ember sörrel nem koccint. Az egyetemisták körében terjedt el néhány éve, hogy késelés történt a Böszörményi úti agrárcampuson, ezt a hallgatók között terjesztették futótűzként, természetesen nem volt igaz.

„Azt viszont kevesen hiszik el, hogy Debrecenben is működtek régen szabadkőművesek, amire a Hal közben és a Simonffy utca erkélyeinek alján is találhatunk bizonyítékokat.”

Milyen megtévesztő lélektani eszközök segítik a kamuhírek terjesztőit?

Az összeesküvés-elméletek hívőit erősíti például az a tény, hogy időnként a tudósok valóban megváltoztathatják a véleményüket – általában újabb kutatások tükrében. Emiatt tűnhet úgy, hogy ők „összevissza beszélnek”. Ezzel szemben az összeesküvés-elméletekben minden egy irányba mutat, ott minden őket igazolja. Egyszerűek, könnyen befogadható dolgokat mondanak, bárki számára érthető módon. És ez már sokak számára elegendő is ahhoz, hogy elhiggyék. Ez egyfajta „hitvilág”, ami ellen józan ésszel és érvekkel nem lehet harcolni. Az ebben hívők ugyanis szintén a „józan észre”, a „tisztánlátásra”, a „racionalitásra”, a „gondolkodásra” buzdítanak. És mivel valóban léteznek olyan összeesküvés-elméletek, amelyekről kiderült, hogy valósak voltak, a „hívők” számára ez elég is, hogy szinte mindent elhiggyenek, ami csak eléjük kerül. Igazi gond akkor van, amikor tudományosan igazolható, egzakt tények válnak „hitkérdéssé”. Lehet ezeket tagadni, lehet „alternatív tényekre” épített világot kreálni a közösségi médiában, de a valóság előbb-utóbb ránk rúgja az ajtót.

Szakál Adrienn