Maszk nélkül

Minden rosszban van valami jó – tartja a mondás. És tényleg. Amióta lekerültek a maszkok, azóta nem térek magamhoz. Hiányérzetem van, holott alig vártam, hogy „végleg” búcsút inthessek nekik. Akarva-akaratlanul a zsebemhez kapok, majd körbenézek, és rádöbbenek: az előírásoknak megfelelően cselekszem – ezért nem értem, miért érzem magam frusztráltnak. A válasz egyszerű: eluralkodott rajtam a megszokás. Hiába tudom, nélküle sokkal felszabadultabb az élet, mégis hiányzik. Az újranyitást követően úgy éreztem, vele együtt volt teljes a létezés, majd rájöttem – ez csak egy pillanatnyi téveszme. El kell érnünk, hogy visszataláljunk egymáshoz. Az út nem lesz egyszerű, bizonyára lesz olyan pillanat, amikor a szabadság helyett inkább a „maszkot” választanánk: de vajon miért? Az elmúlt egy év elhitette velünk, talán képesek vagyunk egymás nélkül élni. Jobb a távolság, úgy elkerülhetjük a nézeteltéréseket, viszályokat. Elég csak a másiknak inteni, majd gond nélkül elsétálni mellette anélkül, hogy rámosolyognánk. Nos, bárki bármit is mondjon, egy biztos: az ember hiszékeny! Egy percig se gondoljuk, hogy sokáig bírnánk társaság hiányában. Ne higgyük azt, egymagunk megváltjuk a világot – ha így teszünk, óriásit csalódunk.