Nádudvari hírek: két és fél évtizede a tájékoztatásért

1996 júniusában jelent meg a Nádudvari Hírek című városi lap első száma, amely most a 290-nél tart. Egyvalaki van, aki az összes születésénél „bábáskodott”, a lap jelenlegi főmunkatársa, Fazekasné dr. Sutus Lenke, aki házi- és üzemorvosi hivatása mellett a kezdetektől szívügyének tekinti a tájékoztatást is.

’96 tavaszán Korcsmáros Sándor, a város akkori polgármestere több szakterület képviselőjét is felkérte, hogy közösen alkossanak egy hiánypótló települési újságot. Az övé értelemszerűen az egészségügy lett, de férje, Fazekas Ferenc fazekas, a népművészet mestere révén idővel a közéleti és a kulturális témákban is egyre otthonosabban mozgott. Az orvosi rendelőben is számos téma találta meg a betegek jóvoltából. A nádudvariak boldogok, büszkék, hogy bekerülhetnek az újságba. Szereti, hogy megoszthatja mondanivalóját az emberekkel, s úgy érzékeli, ez érdekli is őket.

Jó kis kollektíva

Fazekasné dr. Sutus Lenke mesélt a kezdeti technikai kihívásokról is: kézzel írták a cikkeket, s csak a helyi fényképész tudott fotókat készíteni a lapba, hiszen akkor még nemhogy okostelefon, de digitális fényképezőgép sem volt. A szerkesztőség tagjai között nem volt szakképzett újságíró, mindenki az általa ismert és fontosnak tartott területről számolt be az olvasóknak. A kezdetektől sokan és szívesen írtak az újságba, hiszen ez egyfajta megtiszteltetés volt a szerzők és az interjúalanyok számára is. Név szerint először 1999 januárjában tüntették fel a szerzőket az impresszumban. Ekkor Kerti Józsefné, Dománné Baranyai Etelka és Apagyi Ferenc volt még a „stáb” tagja. Hozzájuk csatlakozott Tóth Gyula, aki a kertészeti és gazdasági témákról írt. – Jó kis kollektíva jött össze! – nosztalgiázott a város által Kövy-díjjal és Pro Urbe emlékéremmel is kitüntetett orvos-zsurnaliszta. Havonta kétszer gyűltek össze; előbb megbeszélték, hogy „kinek mije van”, vagyis miről ír, majd a már betördelt oldalakat nézték át. Szinte versenyeztek azon, ki talál még hibát a már javított szövegben.

Gimnazistaként ugyan írt suliújságot, de – saját bevallása szerint – sokat tanult az itt eltöltött évek alatt. Voltak szakmai képzéseken is, főként Gönczi Mária jóvoltából. Rájött, hogy a lelkesedés nem mindig elég, mert bizony ez is egy szakma, ami felelősséggel jár. Hiszen, amit egyszer leír az ember, annak nyoma van. Főmunkatársként ő a lap lektora, ezt a feladatot örömmel vállalta magára, hiszen egyébként is sokat olvas, de a kíváncsiságon kívül érzék is kell az elírások megtalálásához – vallja.

Férje azt kérdezte tőle a minap: 25 évvel ezelőtt gondolta volna, hogy még most is aktív tagja lesz a lap szerkesztőségének? – Dehogy gondoltam! – felelte. Hiszen ekkora távlatokban egyébként sem gondolkodik, még öt-tíz év is nehezen belátható. 38 éves kora óta csinálja, s mindig szívesen tette, szereti. Talán ez is az oka annak, hogy 2007­–2008-ban – amikor majdnem egy évig főszerkesztő nélkül készült a lap, s nagyon sok feladat maradt a szerkesztőségi tagokra –, akkor, bár hezitált, de mégsem hagyta abba.

A Nádudvari Hírek összes száma meg van neki, öt évfolyamonként bőrbe kötve. Érdekes visszatekinteni, hogy mi érdekelte az embereket Nádudvaron az utóbbi 25 évben.

A Benkó Dixieland Band

Sztorik is jutottak ezen negyed évszázadra! Már a második lapszámra sikerült egy igen emlékezetes történetet átélnie: a szalmonellás ünnepségnek aktív résztvevője volt – ügyeletes orvosként. címlapra is került! Az általános iskola akkor vette fel Kövy Sándor nevét, s a névadó ünnepséget követő fogadáson valamelyik ételtől mintegy hetvenen lebetegedtek, abból 47 fő már a hétvégi ügyeleten jelentkezett.

Kedves élménye, mikor a Benkó Dixieland Band debreceni, klinikát támogató koncertje után neki, mint a Nádudvari Hírek munkatársának interjút adott Benkó Sándor, a világhírű zenekar vezetője. Közben benyitottak az öltözőbe, hogy siessen a művész úr, mert már indulniuk kell a tiszteletükre rendezett fogadásra. Ám ő nyugodt hangon közölte: még nem, csak ha majd befejezi a beszélgetést a sajtó munkatársával. Mind emberileg, mind szakmailag jólesett ez a gesztus.

Marján László