évforduló

2021.06.25. 20:01

Százötven éves lett a Debrecen–Nyírábrány–Nagykároly vasútvonal

A 150 évvel ezelőtt megnyitott Debrecen–Nyírábrány–Nagykároly vasútvonalról tartott előadást a Tiszavidéki Vasútbarát Kör pénteken, a debreceni Nagyállomás oktatótermében.

Fotó: Vass Attila

A rendezvényen Szabó Menyhért vasúttörténész, a Mátészalkai Vasúti Helytörténeti Gyűjtemény alapítója, valamint Papp György Gyula, a Tiszavidéki Vasútbarát Kör körvezetője vezetésével a résztvevők visszaidézték a vasútvonal megépítésének, átadásának, üzemeltetésének korabeli eseményeit, az eltelt másfél évszázad fejlődését, viszontagságait. A közös beszélgetésen ugyanakkor szólnak a jelenről, valamint a jövőről is.

Szabó Menyhért felelevenítette azt is, hogy a trianoni békeszerződés elvágta a 150 éve épített vonalat. A jubiláló pálya tervezése, építése egyébként 1836-ig nyúlik vissza. 1871. június 25-én a Debrecen és Nagykároly közötti pálya készült el, majd ugyanabban az évben szeptember 25-én ennek folytatása, a Nagykárolyt Szatmárnémetivel összekötő szakasz. A Bustyaházáig tartó pályarészt 1872. június 16-án adták át, végül 1872. december 4-én a Bustyaháza és Máramaros közötti szakaszt avatták fel.

Az előadáson minderről vetített képeket is megtekinthettek az érdeklődők, s közben pogácsát, frissítőt is fogyaszthattak. Ugyanakkor megtudhatták azt is, hogy a Debrecen–Nyírábrány–Nagykároly vasútvonalnak állomása és „megállapodási helye” van (volt) a végállomásokon kívül Vámospércsen, Mihályfalván, továbbá Halápon és Ábrányban is. A megállapodási helyeken” csak személyek szállhattak fel.

VA

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában