Esély egy életen át

2021.09.16. 12:43

A gyermekvédelemről tanácskoztak a szakemberek a cívisvárosban

A csütörtökön tartott konferenciát az elmúlt 24 év és a jelenlegi helyzet bemutatása, a civil közösségek, az egyházak és a gyermekvédelem összekapcsolása érdekében hívta életre a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete.

Fotó: Kiss Annamarie

Szükséges a fejlesztés

Hazánkban több mint 5500 nevelőszülői – döntő többségben egyházi fenntartású – család működik, ahol mintegy 13-14 ezer gyermeket helyeztek el. Ezek alapján a 21 ezer állami gondozású kiskorúnak a kétharmada otthoni környezethez hasonlító közegben nőhet fel, a többiek intézményi ellátásban részesülnek.

- A gyermekvédelem egy olyan terület, ahol nagy jelentősége van a tapasztalatok megosztásának, éppen ezért fontos a személyes jelenléttel zajló konferencia az elmúlt másfél év után, amikor a járványhelyzet miatt egymástól elszeparálva végezték a dolgunkat a szakemberek – emlékeztetett köszöntőbeszédében Simon Attila, az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkár-helyettese. – Kormányzati filozófia szerint egy életre szóló esélyt kell biztosítanunk azoknak a gyermekeknek és fiatal felnőtteknek, akik állami gondoskodásban élnek. Mindez ma még egy szándék – mondta. A cél az, hogy minél kevesebb családból való kiemelés történjen hazánkban, szavai szerint a kormány megpróbálja minden eszközét bevetni az elképzelés megvalósulásáért. Kiemelte az is, hogy fejleszteni kell az intézményi ellátást, továbbá részletezte, hogy a 2021/2022-es Európai Uniós költségvetés tervezése kapcsán pilot program indítása is szóba kerül annak érdekében, hogy a speciális szükségletű gyerekek ellátása javuljon. – Sorra tüntetjük el azokat a szabályozási különbségeket, amelyek egy vér szerinti, egy nevelőszülői vagy egy örökbefogadói családban élő gyermeket érintenek. Még nem értünk végére ennek a sornak, haladunk tovább.

Példát kell mutatni

Marosi-Rácz Julianna, a debreceni önkormányzat Humán Főosztályának vezetője felidézte a rendszer alakulását. Elmondta, 24 évvel ezelőtt jött létre a gyermekvédelmi szabályrendszer, azt megelőzően nem volt intézményesített, egységes szabályozás. Kiemelte, az intézményrendszer strukturális fejlesztése korszerű ellátást biztosít. Bölcsődék, óvodák, iskolák felújítása valósult meg az elmúlt években, valamint új család- és gyermekjóléti központok a XXI. század színvonalának megfelelő környezetet biztosítanak a családok és gyermekek gondozásához, a prevenciós feladatok ellátáshoz, valamint a generációk találkozásához.

– A statisztikák és a tapasztalat is azt mutatja, hogy az állami gondozottakból felnőve nagyobb eséllyel válnak hajléktalanok, szerfogyasztók vagy megélhetési bűnözők – erről már Buzás Lajos, a BAGE elnöke beszélt a találkozón. Elmondta, egyesületük önerőből – fiatalokkal foglalkozó intézményekkel, szervezetekkel és szakemberekkel együttműködve – segít a rászorulókon. Rámutatott, hogy az észak-alföldi régió elmaradottabb területein sok szegény család él. Hangsúlyozta, hogy az innen induló gyermekeknek példára van szükségük, éppen ezért beszél időről időre ő maga is arról, hogy valaha állami gondozásban nevelkedett.

„Sokszor megkérdezik tőlem, hogy miért nem vetkőzöm le a múltamat. A válaszom egyszerű: példát akarok mutatni.”

Nemcsak a három fiamnak, hanem annak a több száz fogadott gyermekemnek is, akik látogatják a programjainkat, akik rám bízzák féltve őrzött titkaikat – osztotta meg a hallgatósággal.

A találkozón megjelent előadók egyebek mellett a gyermekvédelmet segítő rendszerelemek összehangolásáról, a szakellátásban vállalt szerepről, illetve jövőbeli tervekről számoltak be.

BBI

Borítóképünkön: Buzás Lajos, a BAGE elnöke

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában