Örökké missziót keres a trabantos világutazó

Vadász Zsolt nem tartja magát prófétának, mégis minden megnyilvánulása és cselekedete teljes mértékben kimeríti a prófétaság fogalmát. Tizennyolcszor járta végig az El Caminót, ebből az utóbbi öt alkalommal mások után szedte a szemetet. Trabantjaival két ázsiai és hét afrikai, valamint számtalan európai expedíción van már túl. Elmondása szerint útjai sohasem öncélúak, környezetvédelmi vagy humanitárius misszió nélkül, ahogy fogalmazott: indítókulcs még nem fordult el az autóban. De miért éppen a Trabant?

A Zsolttal való beszélgetés messziről indul, már a ’90-es években egy fiatalokból álló társaság tagja volt, akik folyamatosan a természetet járták és különféle környezetvédelmi akciókat indítottak idehaza és külföldön egyaránt. Az ötlet, miszerint kellene egy reprezentatív akció, ami arról szól, hogy egy kis köbcentis járművel is elérhető a világ bármely pontja, 2013 környékén született meg.

– A környezetünk megóvására tett erőfeszítéseink mellékszála lett tehát a Trabant-expedíció, 2013-ban vettem az első autót, a cél pedig a 2015-ös Budapest–Bamako ralin való indulás volt – idézte fel a kezdeteket Zsolt. 2014-ben már próbaútra indult társaival északi fényt fotózni, akkor az északi sarkkör fölé jutottak 200 kilométerrel. –Januárban kezdtük a túrát, autón kívül -30, azon belül -25 Celsius-fok volt, ekkor két hónap alatt 16 ezer kilométert tettünk meg – idézte fel.

Emberi rátermettség

A 2015-ös jubileumi Bamako-futamon különdíjat kaptak, majd 2016-ban újráztak, ezt követően 2018 jött, amikor nem Bamako, hanem Gambia fővárosa volt a futam befutója. – Eközben sok emberrel megismerkedtem, több útitársam is akadt Hajdú-Biharból, a fülöpi Czigler Gyuri barátom – aki a Trabantokat is szervizeli – Tunéziába kísért el, ott PET-palackok gyűjtésében vettünk részt, illetve az ottani újrahasznosítást figyelhettük meg. 2019-ben a három hónapos Afrika-turnén több útitársam is akadt, köztük a 23 éves hajdúsági Mitala Nikolett is, aki banki ügyintézőként arra volt kíváncsi, hogyan tud kilépni a komfortzónájából – ő egy héten keresztül tapasztalta meg a nomád életkörülményeket Marokkó déli részén a Nyugat-Szaharában.

Az úTRAVELók, Kovács Zoli hajdúböszörményi barátom és párja két éven át járták lakóautóval Európát, velük is kiváló a kapcsolatom, legutóbb náluk vendégeskedtem – vette sorra a hajdú-bihari kötődéseit Zsolt, aki nem mellesleg Debrecenben, a korábbi Landler Jenő-szakközépiskolában végzett, és öt éven át élt a cívisvárosban.

A kalandor útjai során rengeteg szörnyűséget tapasztalt: tengernyi szemetet, természeti megpróbáltatásokat, háborúk nyomát, az ebola pusztítását, valamint a terrorveszélyt, a helyi had­urak és vallási vezetők elnyomását. – Ennek ellenére soha nem kerültem komoly veszélybe, mert az évek során mindenhol rengeteg barátra leltem, de hozzáteszem, ehhez az kellett, hogy mindig a beilleszkedésre törekedtem, például mindig közösen étkezek a helyiekkel, ha kell, a szabad ég alatt alszok velük a sivatagban, így ha nem is fogadnak be, de nem próbálnak meg belőlem hasznot húzni, kihasználni.

Zsolt karizmatikus személyisége ellenére nem törekszik prófétaszerepre, arra a kérdésre is egy idézettel felelt, hogy milyen felismerést hozott számára a folytonos világjárás. – Azt látom a világon, amit Shirley MacLaine ír származású amerikai színésznő, írónő körülbelül 30 éve megfogalmazott a Zarándoklat című könyvében:

„Vajon oly mértékben válunk-e rabjaivá a technikának, hogy alapjaiban rendül meg az emberi rátermettség?”

– Szerintem ezt a kort éljük most – összegezte. A kalandor előadásokat is tart iskolásoknak, ilyenkor igyekszik mindig kézzel fogható tárgyakat, élményeket átadni a gyerekeknek; és sikerként könyveli el, ha eközben a fiatalok leteszik a kezükből a Zsolt által csak „síküveg termékként” nevezett okostelefont.

Nem kell Afrikáig menni

– Az úti élményekkel igyekszem megmutatni nekik azt a világot, amelyben még mi is természetközeli lényekként léteztünk, próbálom visszacsempészni azt a boldogság­érzetet az életükbe, amit például egy fára mászás jelent és nem a mai „vedd meg és dobd el” elv. Újra fel kell fedeznünk és megélnünk a világunkat. Fontos, hogy a régi értékeket őrizzük meg, ne támaszkodjunk folyamatosan a digitális technikára, mert az lebutítja az embert, az emberi rátermettséget. Ehhez persze nem kell Afrikáig mennünk, elég, ha csak kivisszük a gyerekeket az udvarra – foglalta össze Zsolt. Szerinte egyáltalán nem biztos, hogy a mai digitális technikával terhelt, fogyasztói társadalmunk viszi majd előre a világot, sőt. Azt az elvet vallja, hogy amit csak lehet, mentsünk meg, használjunk újra. A Trabant is ennek a szimbóluma, hiszen maga a jármű is egy újrahasznosított termék, mert az alapanyagát szovjet ipari hulladékgyapot adta, amiből a karosszéria készült.

Annak ellenére, hogy 170-180 utazásnál jár Zsolt, és szinte nincs már olyan pontja az öreg kontinensnek, ahol ne járt volna, december 31-én, a korábbi Párizs–Dakar rali indulási idején öt hónapos afrikai körútra indulna. – Eközben szemétszedő akciót tervezünk, adományokat és iskolafelszereléseket viszünk majd Szenegálba és Ghánába. Ez egy hógolyó, addig görgetem, amíg lavina nem lesz belőle – jegyezte meg, majd folytatta.

– Felnőtt fejjel sem felejtettem el a gyerekkori álmaimat, amiket folyamatosan próbálok megélni. Utazó vagyok, folyamatos utazásban élek, régen felszámoltam már minden ingatlanvagyonomat idehaza, Jim Morrison sorait idézve:

„utazás az élet, megérkezés a halál.”

– Én az utazásban találom meg a boldogság, a teljesség érzését. Számomra a pénz is csak egy eszköz, nem az értékét nézem, hanem az abból megtehető kilométereket.

Matey István

Borítókép: Vadász Zsolttal Hajdúböszörményben találkoztunk, ahol nagy feltűnést keltett

Kapcsolódó cikk:

https://haon.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/egy-hajduboszormenyi-par-lakoautos-kalandjai-a-jarvanyjarta-europaban-5034418/