Dr. Juhász Árpád: egy végstádiumú beteg életvégi szenvedése sokrétű

Ötödik éve működik a Debreceni Egyetem KK Kenézy Gyula Campus területén a Hospice-Palliatív és Terápiás Osztály, ahol évente körülbelül 300 végső stádiumú daganatos beteget kezelnek az utolsó napokban, hetekben. Tavaly márciustól csaknem másfél évig Covid-ellátóhelyként működött ez az osztály is, július közepétől azonban minden visszatért a régi kerékvágásba. – Ha van hospice-ellátás, sajnos sorban állnak azok a betegek, akik szeretnének bekerülni. Nagyon ritka az az időszak, amikor van szabad kapacitásunk, az év nagy részében várólista alapján működünk – mondta dr. Juhász Árpád főorvos. Tapasztalatai szerint két okból kérnek segítséget a hozzátartozók: vagy az egyre kifejezettebb panaszok miatt, vagy azért, mert nincs elég családtag, aki tudná ápolni a súlyos beteget. – Egy 60-80 kilós magatehetetlen beteg otthoni ellátásához kellene 2-3 felnőtt, erős fiatal, aki fizikailag bírja őt mozgatni, ez gyakorta nincs meg – tudatta.

Adott a kiindulási alap

Az osztályon húszas-harmincas éveikben járó betegeket és idősebbeket is egyaránt elkísérnek, az átlagos kezelési idő húsz nap. – Igyekszünk mindent megtenni értük, hogy az utolsó időszakban – mely van, akinek csak pár nap, van, akinek 2-3 hónap – annyit segítsünk a betegágy mellett, amennyit csak tudunk. A betegeink nagy része bejön az osztályra, és itt is hal meg. Van egy szűk keresztmetszet, amikor nagyon jó tüneti kontrollt tudunk elérni, és otthon is ellátható, illetve ami még fontosabb, a családtagok vállalják a gondozását. Általában ezzel van a baj, hogy ha van is rokonság, nem hagyhatja ott a civil életét, munkahelyét, gyerekeit, hogy ápolja a hozzátartozóját és mellette legyen 0–24 órában. Nagyon kevesen tudják ezt megtenni – mondta.

Az aktív osztályokkal ellentétben itt nem a gyógyításon van a hangsúly, hiszen a hospice-ellátásban adott a kiindulási alap: a beteg gyógyíthatatlan. – De a betegnek tünetei vannak, és teendő is van vele, egyrészt a panaszai miatt, másrészt azért, hogy élete végén fogjuk a kezét, mellette legyünk, és támogassuk őt és a családtagokat is. A pszichés támogatáson, a gondoskodó jelenléten nagyobb hangsúly van, mint egy fájdalomcsillapító injekción – mondta dr. Juhász Árpád, aki szerint általános tévhit, hogy a daganatos betegnek mindig legfontosabb baja a fájdalom. – Egy végstádiumú beteg életvégi szenvedése nagyon sokrétű, és sok esetben fájdalom nélkül jutnak el az utolsó órákig. A testi panaszokon túl az egzisztenciális szenvedés nehezen mérhető, de nagyon súlyos lelki traumát, szenvedést okoz a betegeknek annak az élethelyzetnek a megélése, hogy ágyhoz kötötté válik, nem ura a saját testének és életének, nem tudja ellátni a korábbi szerepét, teendőit. Ez nem objektíven mérhető szenvedés, de nagyon komolyan jelen van az utolsó időszakban. A pszichés vezetésnek és az elkísérésnek nagyobb hangsúlya van a hospice-ban, mint bárhol máshol – fogalmazott.

Nem mindenki bírja

A húszágyas osztályon dolgozók mindegyike aktív osztályról érkezett, a hospice-ban más szemléletre kellett váltaniuk. – Voltak dolgozóink az elején, akik nem bírták ezt a folyamatos, ha úgy nézzük, sikertelenséget.

„Ez nekünk is ugyanúgy lelki munka, és el kell fogadni azt, hogy aki hozzánk kerül, az nem fog meggyógyulni.”

Nem azért vagyunk mellette, hogy meggyógyítsuk, hanem azért, hogy békésen és csendesen kísérjük el élete utolsó időszakában, és tegyünk meg mindent, hogy ez emberhez méltóan történjen. Ezek a terhek idővel gyűlnek, rárakódnak az ember lelkére, és nem mindenki bírja – mondta. Az osztályon dolgozó pszichológus épp ezért nemcsak a betegekkel és a hozzátartozókkal foglalkozik, hanem a dolgozók mentálhigiénés stabilitásával is törődik nap mint nap.

– Vannak időszakok, amikor jobban viselem, de például amikor velünk egykorú betegünk van, vagy még fiatalabb, aki saját gyermekünk is lehetne, és velünk egyidős édesanya, édesapa gyászol a halálos ágynál, az nagyon súlyos terhet rak mindannyiunkra.

„Olyankor nagy lesz a csend, mindannyian halkabban járunk.”

Ezeken az időszakokon muszáj túllendülni, de közösen terhelődünk benne, ezért nekünk is szükségünk van a pszichológus támogatására – véli a főorvos. Szerinte beszélni is kell róla, mert csak úgy tudják feldolgozni az elmúlással való szembenézést.

KD

Kapcsolódó cikk:

https://haon.hu/kozelet/helyi-kozelet/porkolab-gyongyi-interju-a-meltosag-megorzese-mindenkinek-jar-5722121/