Koronavírus

2021.12.13. 13:53

Negyedik alkalommal jelentkezhetnek támogatásért a járvány miatt bajba került lakosok

Ismét segítséget nyújt a Debrecen Város Segélyalap a koronavírus-járvány áldozatainak.

Forrás: Molnár Péter

A Debrecen Város Segélyalap az induláskor a járvány negatív gazdasági hatásait próbálta orvosolni. A járvány változásával azonban újabb és újabb módosítások születtek. Az országban egyedülálló módon a megfertőződés miatt táppénzre kényszerültek segítését, majd a halálozásokkal kapcsolatos támogatást is bevezették, később a korlátozó intézkedésekkel párhuzamosan aktuális jogosulti köröket vezettek be.


A járvány jelenlegi helyzetében ismét jelentkezhetnek a bajba jutottak.

 

Több ezer támogatott


Angyal Gabriella három kiskorú gyermekével van most gyesen. A családanya a járvány miatt veszítette el a férjét. A tragédia feldolgozása mellett a családfő jövedelmének hiánya is nehézséget jelent nekik a mindennapokban. A családot hétfőn a Debreceni Karitatív Testület nevében Rózsahegyiné Juhász Éva elnök, valamint Széles Diána alpolgármester, a segítő szervezet társelnöke látogatta meg. A fiatalasszony korábban már élt a Városi Segélyalap támogatásával férje elvesztése miatt. Most tartós élelmiszereket, játékokat, mikuláscsomagot, bébiételt, valamint irodai szereket kaptak.

 

– Az elmúlt időszakban csaknem 2800 debreceninek segítettünk pénzbeli, iskolakezdési vagy tartós élelmiszer adománnyal – mondta el Széles Diána. Kérdésünkre hozzátette: a segélyalap a rászorulókat 100 ezer forinttal, a haláleset miatt bajbajutottak 350 ezer forinttal támogatja.

Forrás: Molnár Péter

– A Covid árváknak kiemelt figyelmet szentelünk. A debreceni családok neveit a Regőczi Alapítványnak is leadtuk, mert szeretnénk, ha onnan is kapnának támogatást – mondta.

 

Rózsahegyiné Juhász Éva elmondta, a negyedik kiírás a cívisváros honlapján hétfőtől elérhető. A kérelmeket elektronikus vagy postai úton adhatják be a rászorulók. 

Forrás: Molnár Péter

BBI

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában