Segítenek az ukrajnai menekülteknek, ahogy csak tudnak: megnyitott a Dorkász Befogadóközpont

A pályát körülvevő rácsoknak csapódó focilabda hangja és a gyereklárma a legtermészetesebben váltja a rigófüttyöt a Dorcas Kempingben. Üdülés is lehetne. Annak kellene lennie. De az ittlévők nem tudják, hogy mikor lesz vége. Azt sem, hogy lesz-e hová hazamenni. Az ukrajnai háború elől menekülők csak abban lehetnek biztosak, hogy amíg a Dorkász Befogadóközpontban vannak, biztonság veszi körül őket, aminek vágya számukra most a legéltetőbb erő.

A központ hivatalosan pénteken nyitott meg. Harmincéves működése során nem ez az első alkalom, hogy háború sújtotta ország lakóinak nyújt menedéket, de az elmúlt évtizedekben leginkább kikapcsolódni vágyóknak adott természetközeli táborozási lehetőséget. A pandémia olyan súlyosan érintette az erdőspusztai üdülőhelyet, hogy forráshiány okán tavaly év végén bezárt – tudtuk meg Vojtkó Ferenctől, a Dorkász Szolgálat Közhasznú Alapítvány elnökétől a pénteki hivatalos megnyitón.

Isten hozott – így köszöntötte a Dorkász Befogadóközpont hivatalos nyitányára érkezőket pénteken Kiss Ábel Lukács. Az üdvözlésnek itt különös jelentősége van. Égi erő nélkül aligha elképzelhető az az összefogás, amelynek eredményeképp egy szűk hónap alatt átalakították és lakhatóvá tették a tavaly bezárt kempinget.

Az orosz-ukrán háború kirobbanásakor a több mint öt hektáros terület sok szempontból alkalmatlan volt az életvitelszerű lakhatásra, többek között az érintés- és villámvédelmet kellett megoldani, mosókonyhát kialakítani és a bútorok is cserére érettek voltak. Kiss Lukács Ábel alapítványi igazgató úgy fogalmazott, telefonmaraton indult és rengeteg támogató jelentkezett, cégek vásároltak eszközöket, az ételeket anyagáron készíti egy helyi konyha, szakmunkákat végeztek önkéntesek, alkatrészeket adtak üzletek.

Több, mint fedél

Az ukrajnai háború elől ide menekülőket azonban nem csak fedél és fekhely várja. A napi háromszori ingyenes étkezés mellett az alapítvány segít az álláskeresésben, a gyerekfelügyeletben és a menekültek mentálhigiénés építésében is. Az első családok néhány napja érkeztek, jelenleg negyvenkét főt látnak el itt. Lépcsőzetes feltöltéssel hamarosan száz főt támogatnak majd, ugyanis a fűthető helyiségek száma ennyit tesz lehetővé. Nyáron akár kétszáz rászorulót is be tudnak fogadni. A Dorkász Szolgálat igazgatója elmondta, a háború kitörését követően nem volt kérdés, hogy segítenek és ehhez hamar társakat találtak. A legjelentősebb mértékben a holland keresztyén Pharus Alapítvány járult hozzá a terveikhez; hat hónapra átvállalta a központ működési költségeit és a felújítási munkálatokhoz is anyagi fedezetet nyújtott. A menekültek számára öt helyi cég százhúsz álláslehetőséget biztosított.

A központ célja, hogy az ideérkezőket mihamarabbi talpra állásban segítse, jövőképet alakítsanak ki együtt. A nagyon különböző korosztályú, nyelvi és tananyagbeli ismeretű gyerekek számára pedagógusokat toboroznak. Az alapítványi tagok keresik a további támogatókat, mert, ahogyan a központ megnyitása sprint volt, úgy a továbbiakban hosszútávfutásra rendezkednek be. Kiss Ábel Lukács bár bízik a legjobbakban, arra készül, hogy a már biztosított fél éven túl, még legalább egy évnyi működésre szükség lesz.

„Meglátogatjuk apát”

A kicsik sürgős dolgáról a napsugaras utakon felvert por és az abban kirajzolódó sziluettjük, sikkantásuk tanúskodik. Alexander és Jura színes ceruzákért szalad a focipályától a házig. Beérve, bármilyen sietős is az új ötlet megvalósítása, egyikük szán időt egy ölelésre, míg édesanyja mellett elhalad. A 28 éves Farkas Éva a rendezett, két ágyas szobában fogad. A kárpátaljai Fertősalmásról jöttek. Ez most az életterük, s legnagyobb kincsük, hogy együtt van az ötfős család. A férje évek óta Magyarországon dolgozik kőművesként egy-egy építkezésen, Éva pedig – ahogy a faluban annyian – a gyermekek és háztartás mellett zöldséget termesztett. Idén azonban üresek a fóliasátrak, szinte senki sem vetett, mert a háború kitörésével eltűntek a felvásárlók. A boltok eladóinak sajnos nem kell sokat fáradni az árukipakolással, alig akad valami. S ha van is, megfizethetetlen. Azelőtt 250 forintnyi hrivnyáért jutottak kenyérhez, ma 650 forinthoz közelít kilója. Autójuk nincs, a buszjáratok megszűntek ott a háború óta. Éva teljesen kilátástalannak találta a helyzetet, ezért döntött úgy, hogy bezárja a maguk vásárolta és évek alatt csinosítgatott kockaház ajtaját, búcsút int a kertnek és elhagyja otthonát 22 nappal ezelőtt.A kisebbeknek azt mondtam, apukátokat látogatjuk meg, nem bírtam mást. A nagylányom észlelte, ami körülöttünk zajlik a faluban, azt is tudta, hogy nem csak pár napra megyünk el. Nem akart eljönni, féltette a barátait. Hiányoljuk mindannyian a szüleimet, a testvéreimet és a gyerekeiket – idézte fel az indulás elképzelhetetlen pillanatait miközben többször elnézést kért, a sírás vette át az irányítást a hangja fölött. A fiú testvére nyolc, az egyik lánytestvére három, a másik hat gyermekkel maradt a kockázatos területen, mert a családfő hadköteles és a többi tag nem akarja otthagyni őt. Abban reménykednek, hogy ha közeledik a faluhoz a front valahogyan mégis megnyitják számukra a határt és átjöhetnek.

Reményt ad a munka

A párja, aki épp Magyarországon dolgozott a háború kitörésekor, amint értesült az otthoni helyzetről, nem ment vissza Ukrajnába tartva a besorozástól. Nincs nap, hogy ne kérdeznék meg a gyerekek, mikor megyünk haza – mondta Éva. Ahogyan a választ ecseteli ellágyul a hangja, mintha óvva simogatná a kicsiket azzal is. Nagyon vágynak egy telefonra, ezért azt szokta felelni nekik, hogy még nem kerestek elég pénzt rá, illetve mindenre, amire szükségük van, ezért nem mehetnek még. Erre hamarosan lehetőségük lesz, hiszen a Dorkász önkénteseinek segítségével megismerkedtek egy munkaadóval, jövő héten kezdenek mindketten egy konyhán. A gyerekekre Éva anyósa vigyáz majd, aki épp Ukrajnában van, a férjét ápolja. Az após gyomrából nemrég daganatot távolítottak el, nincs jó állapotban, az anyós 15 ezer forintos rokkantnyugdíjából nem futja minden szükséges gyógyszerre. Eljönni nem tud, mert kora szerint hadköteles. Orvosi igazoláshoz nem jutnak, mert a hivatalok sem úgy működnek, mint azelőtt. Az állapota sem engedne egy ekkora utat. Éva úgy látja, feladta. Ha Isten is megsegít, a napokban megérkezik a mama, mi pedig nyugodt szívvel dolgozni kezdhetünk, gyűjtögetünk – mondta.

Mit rajzolsz – érdeklődöm a kisfiútól. Pillangót – feleli. Azt kívánom, lepkeszárnyon szálljon messze az emlékeiből ez az időszak, s erős, boldog felnőtté váljon. 

Megyesi-Horváth Borbála