Barlangi búvárbaleset: a debreceni szakértő szerint Márton már nem él

Mint arról korábban beszámoltunk, április 3-án, vasárnap egy fővárosi barlangkutató búvárcsoport tagjai kutató merüléseket hajtottak végre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Jósvafő határában lévő Kossuth-barlangban, az Aggteleki Nemzeti Parkban lévő Aggteleki-karszton. A délutáni merülésük során baleset történt: egy barlangi búvár a feltáró merülése után az általa megadott időre nem tért vissza a merülés kezdőpontjához, az Apáink termébe. Az eltűnt búvárt biztosító merülőtársai azonnal utána indultak, de az ismert járatokban a vezetőkötél nyomvonalán akkor még nem találták meg.

Április 5-én telefonon értük utol Czakó László debreceni búvárt, aki néhány órája ért vissza Jósvafőről. Elmondta, mivel nem szerepelt a kutatási engedélyen, ezért nem merülhetett, csak segíteni érkezett a Kossuth-barlanghoz. – Azt feltételezem, hogy a kilélegzett levegő fellazíthatta a mennyezeten lévő, több évezred alatt felhalmozódott agyagréteget, és ez zuhanhatott Mártonra. Kamerafelvételeket láttam, amik a barlangban készültek, és ezen észlelhető, hogy ott van a palackja meg az egyik reduktora (nyomáscsökkentő - a szerk.).

Nem bízom benne, hogy életben van. A 45 méteres vízmélységben, ha nem is sérült meg halálosan, akkor is egy órán belül elfogyott a levegője. 

Nem ismertem Mártont, de azt tudom, hogy tapasztalt búvár volt, a katasztrófavédelemnél dolgozott. Sokéves rutinnal rendelkezett. Ez is rutinmerülésnek indult, egy ilyen baleset pedig kivédhetetlen, erre felkészülni nem lehet – mondta szomorúan László.

Kifejtette, itt csak egy speciális technikával lehet merülni, mivel lapos és szűk a barlangrész keresztmetszete. Ebben az esetben a palackot a búvár az oldalán viszi, ebből feltételezi, hogy a kamerafelvételen látható anyagréteg alatt van Márton. – Ha szükséges, viszünk a helyszínre víz alatti go-pro kamerát és keszonkamrát, ugyanis a másik nagy probléma az, hogy hogyan hozzák majd ki a testet. A mentés során azt kell megoldani, hogy ne legyen újabb áldozat. Ugyanis kettő, nagy mélységű, szűk szifon van, amelyek nehezen járhatók, ebből fakadóan a keszonbetegség kockázata nagyon magas – fogalmazott.

A búvárok ebben a mélységben úgynevezett inert gázokat használnak merülés során, azaz nitorgén és oxigént mesterséges keverékét. Az inert gázok – úgy, mint a szén-dioxid a szódavizes palackban – feloldódnak a vérben, szövetekben. Hogy ez ne okozzon problémát, nagyon lassan kell felemelkedni a felszínre, megfelelő megállási időket beiktatva. Ám ha ez nem következik be, akkor a vérben és a szövetekben megindul a buborékképződés. Ez gázembóliát, ízületi fájdalmakat, a központi idegrendszer sérülését okozhatja.

 – Jelen esetben kötött barlangi pályához kell alkalmazkodnia a búvárnak, azaz nem lehet pontosan betartani a kizsilipelési lépéseket. Van egy úgynevezett dekompressziós kompjúter, amit használunk; ez figyelembe veszi az ilyen problémákat. További gond, hogy ez a szifon, a víz alatti rész nagyjából 4-500 méterre van a barlangban. Onnan kell kihozni a testet, ami óriási fizikai megterhelést jelent, és ez még inkább fokozza a buborékképződést a szervezetben – mondta László.

Máshol nem lehet kijutni

Általában a barlangi vizek hőmérséklete az éves átlag középhőmérsékletének felel meg, azaz 7-9 Celsius-fok. A Kossuth-barlangban azonban jóval 10 fok felett van a hőmérséklet, azaz a feltételezések szerint ezt vagy a mélykarsztból feláramló, állandó hozamú, melegebb víz keveredése okozza, vagy az, hogy a felszínről beszivárgó víz jut el olyan mélységbe, ahol meleggé válik. – Nem lehet arra számítani, hogy újra magasabban megy a járat, és valahol levegős terem lesz.

Esély sincs arra, hogy Márton valahova felkapaszkodott és levegőhöz juthatna, még akkor sem, ha nem temette be az agyag.

Emellett nehezíti a mentést, hogy az adott területre más módon nem lehet bejutni – összegzett Czakó László, hozzátéve, jó lenne, ha a helyszínen lenne most egy keszonkamra, ugyanis a mentésben részt vevő búvároknak szükségük lehet rá. Szolnokon van egy mobilkamra, de László értesülései szerint az üzemképtelen. Amennyiben szükséges, ő Jósvafőre szállítja a saját, egyszemélyes kamráját.

A Kossuth-barlang

A Nagy-Tohonya-forrás mögött húzódó Kosssuth-barlang létezését már az 1930-as években sejtették, de a bejutás csak az 1950-es években valósult meg. Az 1980-as években a bejárati zóna stabilizálása után a barlang az Aggteleki Nemzeti Park kedvelt túracélpontjává vált. 1995-től a fokozottan védett Kossuth-barlang – az Aggteleki karszt többi barlangjával együtt – a Világörökség része lett. A barlang végpontját sokáig a Reménytelen-szifon jelentette. E járatot több évtizednyi, emberáldozattal is járó kutatómunka után 2009-ben úszták át az Amphora búvárai. A mélybe nyúló, szövevényes szifon átúszása után képződményekben gazdag légteres termek és további víz alatti járatok növelték a barlang ismert hosszát, ami ma meghaladja az 1500 métert, míg vertikális kiterjedése a 60 métert.

Fogarasi Renáta