Egy kis időre elfelejthetik a háború szörnyűségeit – Gyermeknap a Dorkász-befogadóközpontban

Csillámtetoválás, ugrálóvár, lufi, finomságok – megszokott képek a gyermeknapról. Május utolsó hétvégéjét vidámnak, önfeledtnek ismerjük, s könnyek a legkevésbé sem jutnának eszünkbe róla (kisgyermekeseknek legfeljebb, ha lelki szemeik előtt látják a földre pottyanni a fagylaltot, vagy messze szállni a héliummal feszesre fújt mesefigurát).

Fizikai, lelki támasz

Lapunk csütörtökön egészen új tapasztalatot szerezhetett arról, mit jelenthet egy ilyen – már-már untig szokott – jeles forduló. A Dorkász Szolgálat Alapítvány befogadóközpontjában jártunk, ahol március 21-e óta folyamatosan fogadnak kárpátaljai, ukrajnai menekülteket, jelenleg már csaknem kétszáz főnek biztosítanak átmeneti otthont.

– Ingyen szállást és étkezést biztosítunk a menekültek számára hosszabb távon. Nem tipikus tranzit szállás vagyunk, hanem azoknak segítünk, akik 30 napig vagy azon túl is, akár hónapokig igényt tartanak a szállásra. Látjuk a politikai helyzetet, azt, hogy nem nyugszanak a konfliktusban álló felek, ezért is készülünk fel a hosszabb távú befogadásra. A fizikai ellátás mellett szociálisan is segítjük a menekülteket, a hivatalos dokumentumok intézését támogatjuk. Továbbá vannak munkaképes befogadottak, akikben a szándék is megvan, őket segítjük összekötni a munkahelyekkel – mondta el lapunknak Kiss Ábel Lukács, a szolgálat igazgatója.

Az Alapítvány munkatársai, önkéntesei ezen túl a mentális és lelki segítségnyújtásban is helyt állnak. A gyermeknaphoz közeledve, május 26-án, áldozócsütörtökön különleges, színes, egész napos programmal kedveskedtek a legkisebbeknek.

Megtudtuk: az Alapítvány az olyan különleges alkalmakon kívül, mint a gyermeknap a hétköznapokban is nagy hangsúlyt fektet a pszichológiai segítségnyújtásra és a hitéleti programokra, továbbá a gyerekfoglalkozásokra. – Kulcsfontosságú kérdés, hiszen itt van több mint 90 gyermek. Látjuk, hogy a gyermekek le vannak maradva, részben fejlesztő foglalkozásokkal, részben hagyományos oktatással segítjük őket. Jelenleg száz százalékban magyar ajkú menekültek élnek az átmeneti szálláson, így magyart, matematikát tanulhatnak, és vannak terápiás foglalkozásaink – sorolta. Hozzátette, hogy a program nem titkolt célja a közösségépítés is, hiszen az elszállásoltak korábban sosem töltöttek így együtt időt.

Jó emberekre találtak

Krízisben minden jól esik, láthattuk is, ahogy a gyermekek önfeledten élvezték a számukra szervezett programokat: szappant készítettek és táncházban mozogtak, pónin lovagoltak. Az, hogy a lelki segítségnyújtásnak mekkora szerepe van a szörnyűségeket átélt menekültek körében, egyértelművé válhatott számunkra, amikor észrevettük a program helyszínére piros-kék villogással beguruló rendőrautót. A felnőttek közül többen riadtan néztek össze, pedig a szolgálati jármű most a gyermekek szórakozására érkezett. Beszélgetésbe elegyedve egy-egy családdal megtudhattuk: a háború borzalmai elől menekülve sok nehézséggel szembesültek azon az úton is, ami végül Debrecenbe vezette őket. Lakatos Éva és 17 fős családja Mezőváriból menekült el, Magyarországon két szállást hagyott maga mögött, most a harmadikért hálát ad. Lelkészként a mindig változó közösségnek nap mint nap hirdeti az igét, és imádkozik azért, hogy egyszer újra mindannyian hazatérhessenek.

– Halljuk, hogy amit egy életen át felépítettünk, azt most pusztítják. Isten ad nekünk erőt, türelmet. Hálásak vagyunk, ugyanakkor nehéz nekünk, nem tudjuk meglelni a helyünket – osztotta meg velünk könnyeivel küzdve.

Horváth Róbert és felesége, Renáta kedvesen fogadott bennünket a szállásukon, s örömmel számoltak be az elmúlt időszakról, pedig számukra nem idegen a tragédia. A szülők néhány éve agydaganattal küzdő kamasz lányukat elveszítették, majd ugyanabban az évben a családfő autóbaleset szenvedett. A férfin gégemetszést végeztek, a baleset nyomait ma is testén viseli, szavai szerint kalitkába zárt madár azóta. Debrecenbe vezette utuk, ahol nemcsak szállást kaptak: egy támogató szervezet vállalta a férfi több millió forintos műtétének finanszírozását. 

A rosszból is van kiút. Az fáj, hogy a hazánkat el kellett hagyni. Úgy, ahogy voltunk, abban a ruhában, ami rajtunk volt, magunk mögött hagytunk mindent

– osztja meg történetüket velünk Róbert. A férfi háromszor tett próbát a határnál, de mondván, katonaköteles, nem akarták átengedni. – Mondtam, nézzetek rám, hogy mennék én harcolni, amikor beszélni nem tudok? Kanül van a torkomban. Imádkoztam, és Isten utat mutatott – emlékszik vissza, s mint mondta, ugyan nem tudhatták, hova jönnek, de itt valódi segítségre, jó emberekre találtak, s végre kiszabadulhat a kalitkából.

BBI