Felemelő műsorral emlékezett Debrecen

A bölcsességed tintával és határral / Átszabták, Uram. Ez a megmásíthatatlanról szóló mondat kerülgetett koszorúkat, fúvós hangszereket, tisztelgésre felcsapott fehér kesztyűs kezeket és szédelgett be a trianoni békediktátumra emlékezők fülébe szombaton a Bem téren. A beregszászi születésű Lőrincz P. Gabriella Rész című versét Varga József, a Nemzeti Színház színművésze adta elő, ezzel kezdődött a debreceni önkormányzat megemlékezésének fő ünnepsége Émile Guillaume Magyar fájdalom című szobránál. A kezetlen, lábatlan női torzó a megcsonkított anyaországot szimbolizálja.

A debreceni önkormányzat megemlékezése reggel a nemzeti lobogó felvonásával, majd félárbócra eresztésével kezdődött a Kossuth téren. Ezután a Dósa nádor téren adott ünnepi műsort a Debreceni Népi Együttes és a Bíró zenekar. Innen masíroztak a Bem téri műemlékhez, ahol számos szervezet helyezte el koszorúját. A jelenlévők megtekinthették többek között Erdős Fruzsina Csokonai-díjas énekes, Tóth Zsolt zenész, a Beregszászi Színház Alapítványa, a Szigligeti Színház Nagyvárad és a Csokonai Színház színművészei, a Debreceni Canto Armonico Énekegyüttes, valamint a Debrecen Helyőrség Zenekar közreműködésével létrejött lélekemelő műsort.

Befejezetlen múlt Trianon

A Magyarország sorsát és életünket alapjaiban mindmáig meghatározó trianoni békeszerződés 102. évfordulójára emlékezünk

– kezdte beszédét Balázs Ákos alpolgármester. Így folytatta: ellentétes benyomások, érzések merülnek föl bennünk, amikor erről az eseményről beszélünk. Az első világháború pokla után egyre erősebben fogalmazódott meg a békevágy. A jó béke konfliktusokat rendez az elhibázott, rossz azonban konfliktusokat teremt. Napjaink tragédiája közepette jól látjuk, milyen nagy érték a béke, a biztonság, a stabilitás. A háború vége mindenkiben reményt keltett. A győztesek bíztak a győzelmük adta lehetőségek megvalósulásában, a vesztesek egy igazságos, méltányos rendezésben. Jól tudjuk, hogy a remények nem váltak valóra. A rossz döntések sorozata újabb háborút szült, amelynek árnyéka vetült a békemű megalkotóira és egész Európára.

Több mint száz év után ezért is befejezetlen múlt Trianon, mivel olyan békét kényszerítettek ránk, amellyel a magyar társadalom és a szellemi, politikai élet azonosulni nem tudott. Trianon nem pusztán történettudományi probléma. Még mindig tud politikai hangulatokat, érzelmeket, népek közötti gyanakvást, feszültséget gerjeszteni.

A rendszerváltozások környékén még úgy tűnt, hogy a nemzetközi élet és az Európai Unió aktivitást mutat a kollektív kisebbségi jogok iránt. Azóta a politika és a közvélemény fogadókészsége a közép-európai nemzeti kérdések iránt csökkenni látszik. Az emberi jogok olyan értelmezéseivel találkozhatunk, amelyek elfeledik a nemzeti kisebbségi jogokat és azok problémáit.

Trianon akkor válhat valóságos történelemmé, akkor lesz a múlt része, ha a kisebbségvédelem mindenütt gyakorlattá válik. Határozottan kell azt az álláspontot képviselni minden lehetséges fórumon, hogy a kollektív kisebbségi jogok és a szabadságjogok, a demokrácia kölcsönösen feltételezik egymást. Nem beszélhetünk ott valódi demokráciáról, ahol az őshonos európai kisebbségek jogait nem követelik meg kellő határozottsággal. Nem kívánunk többet annál, mint a nemzetközi dokumentumok, az Európai Unió jogi szabályozása is lehetővé tennének. Az alpolgármester József Attila szavait idézve zárta beszédét.

Mint mondta, a költő 1936-ban programszerűen fogalmazta meg feladatainkat A Dunánál című versében: A harcot, amelyet őseink vivtak, / békévé oldja az emlékezés / s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés.

HaBe