A Hajdú Gabona vezetője attól tart, kényelmetlen döntéssel szembesülünk vásárláskor

Egy kis Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluból, Tuzsérról indult, majd 1979-ben a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, ipar szakon szerzett diplomát. Ugyanott 1984-ben szakközgazdász lett szervezés-vezetésből, és egyúttal a doktori címet is megszerezte. Később a Szegedi Tudományegyetemen élelmiszermérnökként végzett. A Hajdú Gabonánál ösztöndíjasként kezdett dolgozni 1977-ben, majd 1979-től a vállalat főállású alkalmazottja lett. Folyamatosan lépegetett előre a szakmai ranglétrán, és 1990-ben a cég elsőszámú vezetőjének választották. Lakatos Zoltánnal, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk, nem csak a munkáról.

Kezdjük egy-két számadattal! Mennyi búzát sikerült betakarítani az országban? 

Az aszály miatt komoly terméskieséssel kell számolni. Tavaly 860-870 ezer hektárról takarítottak be búzát a gazdák, idén ennél is nagyobb, 932 ezer hektár volt a vetésterület. Mindenki abban reménykedett, hogy több lesz a termés, de ezt a számítást az extrém időjárási körülmények, az aszály keresztülhúzta. Hiába volt nagyobb a vetésterület, mintegy 25 százalékkal kevesebb kenyérgabonát sikerült betakarítani. Míg 2021-ben 5,3 millió tonnát, idén csupán 3,7 millió tonnát arattak le. Különösen Kelet-Magyarországon volt nagyon komoly a kiesés, hiszen hektáronként csak 3,2-3,3 tonna búza termett, a dunántúli 5,8-6 tonnás átlaggal szemben.

Mire elég ez a mennyiség? 

A belföldi szükségletet bőven biztosítja, emiatt tehát nem kell aggódni. A hazai felhasználás 2,5 millió tonna, ebből 1,2 millió tonnát őrölnek meg a malmok, abból a lisztből készül a kenyér és az egyéb péksütemények. 800-900 ezer tonnát a takarmánygyártók használnak fel, 300 ezer tonnából vetőmag lesz, és az ipari feldolgozás mintegy 200 ezer tonna. A többi marad exportra, de persze nem a szokásos mennyiség, hanem attól jóval kevesebb, csupán 1,2 millió tonna. Magyarország a legtöbb búzát Olaszországba szállítja, csak oda évente mintegy 1-1,1 millió tonnát szoktunk exportálni.

A magyar búza és liszt másik nagy felvevőpiaca Románia. Ott most mi a helyzet? 

Olaszország után Romániába exportáljuk a legnagyobb mennyiséget búzából. A hazai lisztkivitel 75 százaléka, mintegy 150 ezer tonna Erdélyben és a Partiumban talál gazdára. Most viszont olyan helyzettel találtuk szembe magunkat, amivel eddig még soha. Szomszédunknál tömegével jelent meg az olcsó ukrán búza, és az abból készült román lisztet jó 15 százalékkal alacsonyabb áron tudják kínálni, mint amennyiért a jobb minőségű magyar lisztet vásárolhatják meg a román vevők. Ezzel az árral az itthoni malmok nehezen tudnak versenyezni. Ráadásul hol van már a tavalyi 61 ezer forintos tonnánkénti búzaár, amivel akkor a gazdák már elégedettek voltak! Jelenleg is 135-140 ezer forintért lehet vásárolni, ha egyáltalán lehet, mert sokan ennyiért sem akarják eladni, inkább betárolják a további áremelkedés reményében. Bizonyos szempontból őket is meg lehet érteni, hogy próbálnak minél több hasznot kihozni a búzából, mentik a menthetőt, hiszen a kukoricatermésből nem igazán számíthatnak bevételre. Olyan gyenge kukoricatermés várható, ami még sose volt. A szokásos 8 millió tonna helyett jó, ha 3 millió tonnát be lehet takarítani. Nekünk, a malomiparban dolgozóknak pedig nem marad más lehetőségünk, mint hogy megyünk a piac után, miközben szinte már-már elviselhetetlen 13 százalékos banki kamattal kell finanszíroznunk a beszerzésünket.

És mindezt a végén a fogyasztók fizetik meg… 

Egy éve a zsákos liszt ára 87 forint volt kilogrammonként, ugyanez most, a 140 ezer forintos búzaárnál 230 forint. És akkor még a bolti, egykilós kiszerelés áráról nem is beszéltünk. Sokáig Magyarországon mind a liszt, mind a kenyér tulajdonképpen szociális termék volt, ami azt jelentette, hogy viszonylag olcsón lehetett hozzájutni. Na, ennek az időnek vége, ezek most már ugyanolyan piaci termékek, mint az összes többi, amit a boltban vásárolunk. „Nagykorú” lett, azaz ha emelkednek a költségek, akkor ez jelentkezik a liszt, majd pedig a kenyér árában is. Attól tartok, hogy rövidesen eljön az az idő, amikor a lakosság egy részének döntenie kell, hogy mi lesz a prioritás a bevásárláskor: kenyérre, gyümölcsre vagy más élelmiszerre költi-e a pénzét. Ezekkel a bérekkel, nyugdíjakkal ez a helyzet már nehezen lesz kezelhető. A reálszférában tisztességesen dolgozó, sok embert foglalkoztató vállalatok cégvezetőinek egyszerűen égnek áll a hajuk, amikor bemondják, hogy bruttó 500 ezer forint felett van az átlagkereset. Már bocsánat, de szerintem ennek semmi köze az „átlag” valósághoz! Miért bosszantják ezzel azokat, akiknek a jövedelmük messze nincs ennyi, legfeljebb bruttó 240-250 ezer? Ezek szerint van ebben az országban sok olyan ember, akinek a fizetése tízszer, húszszor magasabb, hogy az átlag kijöjjön, de ettől még ez az adat torz, nem a valóságot mutatja.

Nem beszéltünk még egy fontos kérdésről, az energiaárak drasztikus emelkedéséről. A Hajdú Gabona Zrt-t ez hogyan érinti? 

December végéig csak részben, mert erre az évre érvényes szerződésünk van a korábbi áramáron, januártól viszont már a jelenlegi ismeretek szerint mi is 230-240 forintot fizetnénk majd kilowattóránként. A szokásos mennyiség megőrléséhez évente mintegy 8 millió kilowattóra áramot használunk fel, ami akárhogy is számolom, másfél milliárd forint költséget jelent számunkra. Ha ezt visszaosztom, önmagában ez az egy tétel 20 forintos emelkedést okoz a liszt árában. Gázt jóval kevesebbet fogyasztunk, elsősorban a kukorica szárításához, targoncákhoz, fűtéshez, és nagyon nagy kiadást jelent a szállítási költségek növekedése a gázolaj árának emelkedése miatt. Kukoricaszárításra ebben az évben nem kell annyi gázt használni majd, hiszen eleve 5 millió tonnával kevesebb termés várható, és ami betakarítható, annak is alacsony lesz a víztartalma.

Hagyjuk a munkát! Úgy tudom, Lakatoséknál sokan ülik körül az ünnepi asztalt…

Tényleg nagy a család! Négy gyerekünk van és hét unokánk. Az étkezőasztalunkat meg is kellett hosszabbítani egy méterrel, hogy mind a tizenheten mellé férjünk. Nemcsak ünnepekkor, hanem a hétköznapokban is hetente egyszer igyekszünk közösen elfogyasztani egy ebédet vagy egy vacsorát. Mindig a feleségem szokta „összerántani” a családot, ilyenkor főz, előkészít mindent, hogy azt a kis időt, amit együtt töltünk, valóban minőségi együttlétként éljük meg. Nagy a nyüzsgés, csörömpölés olyankor, és jó együtt látni a családot. Ugyanakkor be kell látnom, hogy öregszem! Valamikor apósomon figyeltem meg, hogy leült a fotelbe, és onnan figyelte a szaladgáló unokákat. Mostanában már nekem is vannak ilyen pillanataim. A teljes család persze nem tud mindig összeülni, hiszen Ági lányom a családjával Budapesten él. Zsuzsa Debrecenben ügyvédi irodában, a fiam Zoltán a cégnél dolgozik, ha nyugdíjba megyek, ő veszi majd át a stafétabotot. A legkisebbik, Anna pedig októberben megy férjhez.

Gratulálunk! Nagy bulira készülnek? 

Sokan leszünk, igazi nagyvőfélyes lakodalom lesz. A lányom és a vőlegénye is néptáncos. Igaz, hogy a két nagy, egymással rivalizáló debreceni együttes tagjai, de hála Istennek egymásra találtak. Anna a Debreceni Hajdú Táncegyüttesben, a leendő férje pedig a Debreceni Népi Együttesben táncol. A hangulatra biztosan nem lesz panasz.

A néptánc egyébként is fontos szerepet tölt be az életében? 

Bár jómagam sose táncoltam, nem is igazán tudok, de mindig csodálattal figyeltem őket, és amennyire tehetem, anyagilag is támogatom a Debreceni Hajdú Táncegyüttest, ahol a kuratóriumnak is tagja vagyok. Nagyon tisztelem a néptáncosokat, mert óriási örömöt tudnak szerezni az embereknek. Tuzséron, ahol születtem, nem volt lehetőség arra, hogy délutánonként táncolgassunk. Teljesen más feladatunk volt már gyerekként is, hiszen el kellett látni a jószágokat, és a földeken is dolgoznunk kellett, nem fért bele a tánc. Viszont nagyon szeretem a nótákat, jó néhány éjszakát áténekeltünk a barátaimmal az elmúlt évtizedekben. És jó ideig azt is gondoltam, hogy elég sokat nótát ismerek, míg nem találkoztam egy igazi, öreg prímással, aki megkérdezte, hogy hányat tudok elénekelni. Mondtam neki, hogy egy ültőhelyben olyan hatszázat. Erre azt válaszolta, hogy a barátjával elkezdték lejegyezni, ők hány nótát is tudnak. Az ábécé szerint haladnak, még csak az e betűnél járnak, de már 2300-at összegyűjtöttek.

Tuzsér nemcsak a szülőfaluja, hanem a feleségét is ott ismerte meg. 

Mindketten hatvanhat évesek vagyunk, ő egy héttel hamarabb született, és ugyanannál a bábánál láttuk meg a napvilágot. Még a nevemet is a bábától kaptam. A családban sokakat Bertalannak hívtak, Eta néni állítólag azt mondta, nehogy már engem is úgy nevezzenek el. Megnézték a református naptárt, és a születésnapom a Zoltán nap utáni napra esett, így kaptam ezt a keresztnevet. A feleségemmel egy óvodai csoportba, aztán ugyanabba az általános iskolai és gimnáziumi osztályba jártunk. Később közös volt a baráti körünk, egy vonattal utaztunk be a gimnáziumba. Sokan már akkor azt mondták, hogy mi biztosan egy pár leszünk, és nekik lett igazuk, hála istennek, hogy az élet így hozta.

Mostanában ritkán hallunk a tollaslabdázókról. A Hajdú Gabona támogatásával sikert sikerre halmoztak a debreceniek. Támogatják még őket? 

Hogyne! Lassan negyven éve, 1983 óta folyamatosan. De az az igazság, hogy annyival már nem tudjuk segíteni a csapatot, amennyire az újabb jó eredményekhez szüksége lenne. Annyi pénzt nem tudunk erre áldozni, hogy külföldi, ázsiai játékosokat igazoljunk. Volt egy fantasztikus korszak, amikor 21 év alatt 18-szor lettünk bajnokok, de az még más világ volt. Minden elfogultság nélkül mondom, hogy abban az időben még a sportteljesítmény döntött, ma meg ugyanaz van a tollaslabdában is, mint a fociban: akinek sok pénze van, megveszi a kész játékosokat, és bajnok lesz.

És ezek szerint ez nem tetszik önnek… 

Nem igazán. A sport mindig fontos része volt az életemnek, pár évvel ezelőttig hetente még legalább kétszer sportoltam. Sokáig fociztam, aztán később teniszeztem. Kellett a mozgás, hogy a cégnél is frissen, fitten tartsam magam. Amit viszont manapság látok, az tényleg nem a kedvemre való. A labdarúgásban például olyan összegekről, fizetésekről hallani, amitől felmegy az emberben a pumpa. A teljesítmény meg olyan, amilyen. A szurkolókat pedig nem lehet becsapni, egy Tuzsér-Mándok meccsre lassan többen mennek ki, mint némelyik NB I-es csapat mérkőzésére.

Jár-e még haza Tuzsérra, a szülőfalujába? 

Amikor az időm engedi, hazalátogatok. Édesapám volt a helyi kertbarát klub egyik alapítója, most meg több éve már Berti öcsém a vezetője. Örömömre szolgál, hogy sikerült megerősíteni a tuzséri alma hírnevét azzal, hogy uniós oltalmat kapott. a kertbarát klub rendezvényeikre rendszeresen eljárok, és ha megkérnek, előadást tartok nekik a búza- és a kukoricatermesztés aktualitásairól.

Sohasem gondolkodott azon, hogy szélesítse a cég termékpalettáját, és ne csak lisztet állítsanak elő? 

Dehogynem! Többször is volt erről szó, de aztán valahogy beleszorultunk abba, amit azóta is csinálunk. Valamikor ez egy óriási vállalat volt. A megye összes nagyobb gazdálkodó cégét mi láttuk el szemesterménnyel. Őrzök a fiókomban olyan dokumentumot, amely szerint 1984-ben 780 ezer tonna kukorica és búza fordult meg nálunk, és 350 ezer tonna keveréktakarmányt állítottunk elő. Valóban lehetett volna szélesíteni a kínálatot, például a tészta- vagy a müzligyártás nagyobb hasznot hozott volna, mint a liszt, de nem panaszkodom, megvagyunk így is. Amellett, hogy a lisztjeink „Magyar Terméknek” minősülnek, és benne vagyunk a Nemzeti Értéktárban, a nálunk készült lisztből nagyjából egymillió ember jut kenyérhez, és ez azért nem olyan rossz szám, erre büszkék lehetünk.

Takács Tibor