Fazekas Lajos vallja, mindig az egyenes út a legrövidebb

Rangos elismerésben részesült a napokban Fazekas Lajos, aki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének közgyűlésén Budapesten Marencich Ottó-emlékplakettet vehetett át. Az Aquaticum Debrecen Kft. ügyvezetője a Debrecen térségében végzett állhatatos munkájának, a turizmus fellendítésében, fejlesztésében és a régió sportturisztikai desztinációként való definiálásában tett erőfeszítéseinek elismeréseként vette át az emlékplakettet. Ennek kapcsán kértünk tőle interjút, de szóba került az is, hogy lehetett volna fazekas vagy fizikus is, de végül a turizmusban találta meg a helyét. Azt pedig, hogy jól döntött, nemcsak a fent említett díj, hanem az élet is igazolja. Fazekas Lajossal beszélgettünk.

Mit jelent önnek a Marencich Ottó-emlékplakett?

Minden díj az elvégzett munka elismerése, és nagyon örülök neki, kifejezetten akkor, ha azt a szakma ítéli oda. Ez egy ilyen díj, és nagyon meglepett, hogy én kaptam. Általában ezt az elismerést olyanoknak ítélik oda, akik mögött nagyon hosszú szakmai életút van. Igaz, már én is lassan 25 éve dolgozom a turizmusban, de még látok szakmai kihívásokat magam előtt. Nagyon sok kiváló, érdemes kolléga van, aki megkaphatta volna ezt az elismerést, amit kétévente adnak át. Nagyon jólesett, hogy most rám gondoltak.

Kicsit tekintsünk vissza a kezdetekhez, hiszen nem csak a nevében Fazekas, családja évszázadok óta a nádudvari fazekasság mesterségének átörökítője. Hogyan fordult a vendéglátás és a turizmus felé egy ilyen erős hagyományokkal rendelkező közegből?

A családunkban az első szülött fiúk évszázadok óta ugyanazt a mesterséget űzték, nemcsak a nevük Fazekas, hanem a foglalkozásuk is. Ráadásul minden első szülött fiú neve Lajos, ezt a hagyományt én sem törtem meg a fiam születésekor. Hogy én hanyadik Lajos vagyok, nem is tudom pontosan, sokadik!

Azt is látta, hogy nem könnyű megélni abból, amit ő a két kezével csinál, és nem is baj, ha más irányba megyek. Akkor se, ha ez neki nem esett jól. Persze gyerekkoromban mindig próbáltak a szakmából átadni valamit, otthon sokat kellett segíteni és dolgozni. Amikor nyáron középiskolásként el akartam menni egy építőtáborba, mert jó bulinak tartottam, azt mondta édesapám „kisfiam, annyira örülök, hogy akarsz dolgozni, mert itthon is van egy csomó munka, és akkor lehet csinálni”. Az ember nem tud úgy felnőni, hogy ezt a szakmát valamilyen módon ne lássa át, ne tanulja meg egy kicsikét, de sohasem gyakoroltam, sohasem éltem belőle. Érdekes, mert nem is a turizmus, hanem akkor a fizika volt a fókuszban. Ezt a középiskolai fizika tanáromnak, Szerdi Jánosnak köszönhetem. Büszke vagyok rá, hogy ő tanított és egy olyan pályára vitt, amit én nagyon szerettem. Nem véletlenül jöttem el ide a Debreceni Egyetemre fizikus hallgatónak, és még a végzés után is dolgoztam az egyetemen három évet, mint tudományos segédmunkatárs. Majd utána jött az újabb pálfordulás, amikor azt gondoltam, nem biztos, hogy a kutatómunka passzol az egyéniségemhez, annak ellenére, hogy a fizika és a természettudományok iránti rajongásom nem szűnt meg. Akkor döntöttem úgy, hogy a másoddiplomámat mint szakközgazdász szerzem meg. Elhelyezkedtem a szállodaiparban és bekerültem a turizmus-vendéglátás kötelékébe. 

Ezeken a munkaterületeken, nincs két egyforma nap, rengeteg emberrel kerülünk kapcsolatba, minden vendég más, és hát sorjáznak a kihívások. Ez a legfőbb motivációs tényező, hogy mindig van egy olyan feladat, ami nem a napi rutint igényli, hanem azon túlmutat. Gazdaságilag alátámasztott stratégiák mentén kell előre haladnunk.

Ha a családi mesterséget nem is vitte tovább, más értékeket minden bizonnyal magával hozott a szülői házból. Mi mindent?

Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, nagyon sok mindent kaptam otthonról. Édesanyám pedagógus, általános iskolai tanító volt. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy elsőben és másodikban ő tanított engem írni és olvasni, ezért is maradtam balkezes. Nem erőltette, hogy jobbkezes legyek, pedig ez akkoriban szokás volt. Ennek nagy hasznát vettem az életemben, főleg a sport területén. 

Ezek mind hozzájárulhattak ahhoz, hogy éjszakai recepciósból vezető beosztásig kerüljön. Milyen pozíciókban dolgozott és ezek mire tanították?

A Cívis Hotel Zrt.-nél kezdtem dolgozni éjszakai recepciósként. Tudni kell, hogy aki bekerül a rendszerbe, mindenki éjszakai recepciósként kezdi. Ezt is megelőzi természeten egy betanulási folyamat, de ez az a műszak, ahol a legkevesebb a rutin feladatokon kívüli improvizáció. Végtére is, este alszanak a vendégek, alig van mozgás… Sokat köszönhetek Götz Gabriellának, tőle tanultam a szakma szeretetét, a vendégekkel való kommunikációt, a problémamegoldást. 

Persze ez egy kivételes eset volt. Aztán 3 műszakos recepciósként folytattam, majd front office menedzser lettem. Ezután a harmincas éveim elején vezethettem a Kálvin téri, mostani Centrum Hotelt. Hatalmas felelősségnek éltem meg, az is nehéz volt, hogy nálam idősebb beosztottaim is voltak. Ha valakiből vezető lesz, nem is feltétlenül a tudás hiányzik, hanem az a tapasztalat, ami nagyon sokat segít a helyzetek kezelésében. A következő lépés az volt, hogy a Cívis Hotel Zrt. debreceni szállodáinak lettem a közös vezetője, akkor ez két egységből állt; a Kálvin Hotelből és az Aranybikából. Majd 2003-ban keresett meg a város és a vagyonkezelő vezetése, elvállalom-e a Debreceni Gyógyfürdő Kft. irányítását. Nem kellett rajta sokat gondolkodnom, tudtam, hogy ez egy igazán nagy kihívás, amit nagyon szeretnék. És tulajdonképpen 2003. január 13-án beléptem ezen az ajtón, és azóta itt vagyok.

Akkor már számos beruházás elkezdődött, de azért bőven volt hova fejlődni. Hogyan emlékszik vissza például a régi strandra?

A régi strand szerintem fogalom. Én Nádudvaron nőttem fel, ott is volt egy strand, amit mi ugyanúgy szerettünk, ahogy a debreceniek is szerették a sajátjukat. Mielőtt elkezdtük a felújítását, utolsó napon Papp László polgármester úrral körbementünk és ettünk egy lángost. Akkor a nosztalgikus emlékek jobban előtörtek, mint az a millió probléma, ami az üzemeltetésével kapcsolatban felmerült, hiszen nagyon elavult volt már. Például a hullámkeltő gép is nagyon régi volt, az 1930-as években gyártották. Budapesten üzemelt 1953-ig, ott leselejtezték, aztán ide került Debrecenbe és egészen 2017-ig működött. Sok erőfeszítéssel járt a strand üzemeltetése, a kollégák nagyon sokat tettek azért, hogy működjön, de a vendégek is látták már, mennyire elavult. Azt, hogy megélhettem itt mint vezető, hogy ez a strand így megújult és ennyire színvonalas lett, fantasztikus érzés. Jó dolog, hogy a város ennyire a szívén viselte ennek a beruházásnak a sorsát. Átérezték, hogy a debreceniek életében kiemelt fontosságú. Látszik az első három szezon után, sokan szeretik, jó látni az arcokon, hogy mennyire örülnek neki.

Mit mutatnak a számok?

Hál’ Istennek eddig minden szezon jobb volt, mint az előző. 

A szállodának is nagyon jók voltak a foglaltsági adatai, annak ellenére, hogy attól tartottunk, az emberek inkább külföldre mennek majd, nem belföldre, miután újra kinyílt a világ. De nem így volt, kimagasló forgalmi adatok voltak és vannak is, az előrejelzések is nagyon jók a karácsonyi és szilveszteri időszakra. Ma már az emberek többnyire az utazás hetében vagy havában hozzák meg a döntéseiket, így ha hónap elején még csak 40 százalékos a foglaltság, nem jelenti azt, hogy ez így is marad.

A vendégek összetételében érezhető a debreceni repülőtér jelenléte?

A debreceni reptér meghatározó szerepet játszik már most is a vendégösszetételben, és ez csak fokozódni fog. Azok a légi hidak, amiket Debrecen létesített más országokkal, visszatükröződik. Az izraeli desztináció nagyon domináns, ill. az orosz is az volt, erre érthető okok miatt most nem tudunk alapozni. A többi járatról is vannak vendégeink, jelentősen nő a külföldi vendégek száma.

Felismerték azt is, hogy többet kell nyújtani az alapszolgáltatásoknál.

Amikor a vendég választ, ma már nem az a kérdés, hogy tiszta-e szoba, van-e rántotta, udvarias-e a pincér. Ezek alapvetések. Az a fontos, hogy milyen egyéb értékeket tud adni a hely az alapszolgáltatásokon túl. 

Mint tudjuk, a Hotel Lyciumnak be kellett zárnia, de az Aquaticum nyitva maradhat. Hogyan vészelik át a következő időszakot?

Az lett volna a legjobb érzés, ha a Lyciumot is meg tudjuk tartani. Közel 20 év után olyan, mintha levágták volna az egyik kezemet, nagyon nehezen élem meg. Viszont be kell látni, hogy ott a fűtés-hűtés távhőszolgáltató által biztosított, aminek most október 1-től az eddigi díjai a 18-szorosára emelkedtek. Ez éves szinten 400 millió forintot jelent, és akkor a villamos energiát még nem is említettem. Ezt egyszerűen nem lehet kitermelni. Így ott belevágunk egy felújítási programba, amit már terveztünk. Az itteni szállodában és fürdőben szerencsésebb a helyzet. A termálkútjaink által a fürdés és gyógyászati célra kitermelt víz a felszínre 62 fokosan érkezik, amit lehűtve kerül a medencékbe. Így olyan nagy termikus energia áll rendelkezésünkre, ami tulajdonképpen elegendő arra, hogy élmény- és a termálfürdőt, valamint az itteni szállodát fűtsük. Főleg úgy, hogy emellett olyan beruházásokat is megtettünk, ami ezt tovább segíti. Például mivel a gyógyvizes medencéket mindennap le kell engedni, azt a vizet sem hagyjuk kárba veszni, szintén fűtésre használjuk.

Elmondható, hogy a sportturisztika területén is letette a névjegyét, a sport is mindig is fontos szerepet töltött be az életében.

Gyerekkorom óta sportolok. Aki Nádudvaron nőtt fel, és volt valami affinitása a sporthoz, az biztosan kézilabdázott. Sokan nem tudják, de mind férfi, mind női vonalon Nádudvar az országban egyedülálló tehetséggondozó műhely volt. Sőt, én ezen keresztül ismertem meg a feleségemet is, aki sokkal ügyesebb volt nálam. Majd átnyergeltem a kosárlabdára, amit ma is űzök amatőr szinten. A sport szeretete mindig megvolt, nézni is nagyon szeretem, a családomban is sportol mindenki. 

Ez volt az első nagy világverseny Debrecenben, nagyon nehéz feladat volt; 169 országból ideérkezett több mint 2500 embert kellett étkeztetni, elszállásolni, utaztatni. Nagyon mély víz volt, szó szerint bele is betegedtem. De elindult egy folyamat, sokat tanultam belőle és a többi tizenvalahány világversenyben már egyre rutinosabban vettem részt. Debrecen büszkén mondhatja, vállalhatja és kiállhat a világ elé, hogy Magyarország sportturisztikai fővárosává vált, hiszen méretéhez, lehetőségeihez képest egyedülálló rendezvényeket valósít meg. Örülök, hogy ennek elindításában, a „hőskorszakban” én is részt vehettem. 

Vass Kata