Luxemburgban ragadnak fakanalat a böszörményi Gajdán-fivérek

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az idei luxemburgi Culinary World Cup szakács világbajnokságon a Hajdúböszörményi Gasztronómiai Egyesület (HGE) két tagja, Gajdán Antal világbajnoki bronzérmes és olimpiai ezüstérmes szakácsmester, valamint ikertestvére, Gajdán Attila világbajnoki ezüstérmes és olimpiai bronzérmes szakácsmester képviseli Hajdú-Bihar megyét. A november végi világversenyen öt nap alatt öt kontinens mutatkozik be. Nem akármilyen lehetőség ez a megyeieknek: mintegy 100 csapat, 1300 versenyző, 8000 szakember és 45 ezer látogató előtt bizonyíthatják azt, hogy helyük van a nemzetközi palettán. Amit letesznek az asztalra, egy lesz a sok közül, nem csoda tehát, ha a böszörményiek konyhájában mostanra már a tetőfokára hágott az izgalom. A fiatal tehetségekkel a nemzetközi megmérettetés előtti napokban beszélgettünk arról, milyen lehetőség ez a verseny számukra, valamint arról, milyen áldozatokkal jár a szenvedélyük.

Kuriózumnak számít, hogy egypetéjű ikerpárként együtt indulnak a versenyen, úgy tudják, a mostani alkalommal nem lesz rajtuk kívül még egy ilyen testvérpár. Bár együtt indulnak, külön-külön, egymás ellenfeleként versenyeznek a kategóriában induló szakácsok mellett. A nemzetközi megmérettetés nem idegen már számukra, éppen 10 évvel ezelőtt egy szakács olimpián már részt vehettek, ahol fiatal koruk ellenére kimagaslóan jól szerepeltek. A siker lendületet adott a további versenyekhez, a fiúk sorra járták a különböző hazai és külföldi lehetőségeket. Az elmúlt 10 esztendőben volt, hogy csapatban, és volt, hogy egyéniben mérették meg magukat. A hajdúböszörményi fiatalok most Luxemburgban melegen készített, hidegen tálalt fogásokkal igyekeznek majd lenyűgözni a nemzetközi zsűrit. Megtudtuk azt is, hogy egy-egy világverseny között két év áll rendelkezésre, ennyi alatt kell a szakmabelieknek fejlődni, új ötletek megálmodni.

Ami nélkül nem menne

Szabadidő feláldozása, anyagi ráfordítás, támogatók elérése, trendek követése – csak néhány tényező, melyek nélkül nem élhetnének a fiúk a szenvedélyükért. Antal vezeti a Hajdúsági Regionális Culinary Teamet. A találkozásunk alkalmával – igaz csak képeken keresztül – de mutatott nekünk néhány művészi szinten összeállított tányért, magyarázva ezzel, számára milyen kihívásokat rejt a szakmája. Lelkesen lapozta fel a telefonja galériájában a desszertnek álcázott főfogásokat, melyek láttán azonnal összefut az emberszájában a nyál. A színes, élükre állított alapanyagok mint a legtündöklőbb modellek, úgy köszöntek vissza a fotókon.

 – mondta el.

És valóban: nem is sokára előkerültek a vázlatok, a rajzok – így, hosszas tervezgetés mellett születnek meg az ételcsodák. A legapróbb részletek felett elmerengve tudtam meg: a győzelemhez nem elég finomat sütni-főzni, mert a zsűri először, sőt pontosabban, inkább a szemével értékel. Ha a tálalás meggyőzte a bírákat, akkor mérlegen ellenőrzik a versenyszabályok betartását, vagyis, hogy az elkészült étel éppen annyi súlyt nyom, amennyit megszabtak. Csak a legvégső esetben kóstolják meg a feltálalt ételeket.

Tágra nyílt szemmel csodálkoztam rá minderre, és őszinte érdeklődéssel kérdeztem meg az ikreket: mitől olyan hajthatatlanok ekkora nehézségek között is? Hiszen ahogy elmondták, nem kivételes eset, hogy a felkészülés a családtól, a pihenéstől veszi el az időt; a verseny alvás nélküli, szinte egybemosódó napokat jelent; a győzelem pedig lehetséges, hogy mindössze egyetlen hiányzó salátalevélen csúszik el. 

 – mondták, hozzátéve, hogy a hazai utánpótlás kinevelése is fontos a számukra.

A fiúk elárulták azt is, hogy bár büszkék arra, hogy magyar színekben indulhatnak el a nemzetközi mezőnyben, a világversenyen most nem hazai jellegzetességgel, ízekkel kívánják lenyűgözni a zsűrit.

BBI