2023.01.12. 14:00
Nyolcvan éve történt a százezer magyar katona halálát okozó doni katasztrófa
„Minden objektív feltétel hiányzott, hogy a honvédek kitartsanak és helytálljanak.”
Az 1943-as katasztrófa réme ma is kísért. (A képen: hagyományőrzők róják le tiszteletüket a doni áttörés áldozatainak emléke előtt a debreceni Honvédtemetőben.)
Forrás: Napló-archív
A magyar hadtörténet egyik legvitatottabb hadászati eseménye a doni ütközet. A Magyar Királyi Honvédség 2. magyar hadseregének 80 évvel ezelőtti katasztrofális vereségének okait és körülményeit, az áldozatok számát a mai napig nem tudják pontosan megállapítani a kutatók. A második világháború hazánk szempontjából egyik legtragikusabb eseményének debreceni vonatkozásait próbáltuk összeállítani.
Mint Csákvári Sándor, az „Elfeledett emlékezet” Háborús Kegyeleti Kutatócsoport kutatásvezetője elmondta, Debrecen szempontjából egyik érdekes történés, hogy 1943-ban a korábban már többször bezárt honvédtemetőt újra megnyitották. Akkor úgy gondolták, hogy a megmaradt helyek elegendők lesznek az áldozatok befogadására, azonban tévedtek.
A munkaszolgálatosok
– Találkozhatunk elhunyt katona sírjával a város köztemetőjében, és kevesen tudják, de településünk izraelita temetőjében is – emelte ki Csákvári Sándor. A cívisváros 1943-ra olyan kórházvárossá vált, mint az első világháború idején. A 2. magyar hadsereg katonái közül számtalan sebesült vagy más okból károsodott honvédet láttak el a Horthy Miklós Közkórházban, a Vesztegzár Hadikórházban, valamint más egészségügyi ellátóhelyen is.
A történész felidézte, hogy meglepően magas a Debrecenből bevonultatott munkaszolgálatosok száma.
Forrás: Napló-archív
A doni ütközet előtt egy évvel rendelték el a 2. magyar hadsereg felállítását. A 207 ezer fős állomány besorozásának kritériuma volt, hogy az egyenlően terhelje az egész ország területét, így szinte valamennyi család érintett volt valamilyen szinten. További elvárás volt, hogy lehetőleg minél kisebb létszám érintse a Magyar Királyi Honvédség számára legértékesebb, legjobban képzett korosztályokat. A hadsereg felszerelését viszont a hazánkban legkorszerűbbnek tartott eszközök alkották. Ez a „legkorszerűbb” azonban mégiscsak elmaradt az akkori európai színvonaltól.
– Sajátos katonai intézmény volt a munkaszolgálat, amelynek tagjait „lapátosoknak” is hívták. Saját polgári ruházatukat legfeljebb egy csákó egészítette ki. „Fegyverük” általában a lapát volt, leggyakrabban munkavégzéssel – például lövészárokásással – teljesítettek szolgálatot. Különböző társadalmi csoportokból sorozták őket: volt, akit származása, vagy nézetei alapján vonultattak be, de volt, akit a helyi hatalom tartott antipatikusnak – emelte ki a szakember. Neves, ismert személyiségek is kerültek a munkaszolgálatosok közé. Így például Rejtő Jenőt szintén munkaszolgálatosként érte a fagyhalál 1943. január 1-én.
Hatékony felderítők
A 207 ezer fő védelmi körzetét 200 ezer méterben állapították meg. – Nem volt az arcvonalnak mélysége, nem volt váltás, pihenés, gyakran az sem, aki feleljen az utánpótlásért – mondta Csákvári Sándor. Hozzátette: ha a fegyverek európai viszonyok között valóban korszerűek lettek volna, az orosz telet akkor sem bírták volna hosszú távon. Véleménye szerint, gyakorlatilag minden objektív feltétel hiányzott, hogy a honvédek kitartsanak és helytálljanak.
– A katonák már 1942. karácsonyán érzékelik, hogy valami történni fog. Az egyik katona édesanyjának küldött tábori lapon írta: „az oroszok készülnek valamire”, majd pár mondattal később: „valószínűleg mindannyian meghalunk” – idézte fel a történész.
Emlékezés a doni katasztrófára
Fotók: Kiss Annamarie
Kifejtette: a tábori lapokat minden alkalommal cenzúrázták, így kérdéses, hogy ez a bizonyos levél miért maradt ki. Mindazonáltal furcsa körülmény, hogy a katonák érzékelték a katasztrófa közeledtét, tehát a hadvezetésnek még pontosabb információkkal kellett rendelkeznie. Az ellenséges felderítők hatékonyságára utal, hogy az áttörésre készülve nem is javasolták fehérre meszelni a páncélos eszközöket. A gyalogosok fehér rejtőlepleit szinte feleslegesnek tartották, ugyanis a magyar katonák jelentős része már hóvakságban szenvedett. A Szovjet Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg január 12-én, az urivi hídfőből kiindulva törte át a magyar vonalat mínusz 30-35 fokos hidegben. A 2. magyar hadsereg arcvonala január 16-ra felbomlott.
Pontosat még ma sem tudni
Debrecen második világháborús személyi veszteségének adatfeltárása a mai napig folyamatban van, melynek során a szakértők továbbra is találkoznak olyan személyekkel, akiknek a feltüntetett, esetleg feltételezett halálozási helye a Don-kanyarban vagy annak környékén van.
– Tavaly Debrecen első világháborús veszteségeit igyekeztünk feltárni. Megdöbbentő volt a kétezret meghaladó áldozatszám, de ez még korántsem végleges és igazolható. A teljes iratanyag feldolgozását követően tudunk majd közelebbit mondani. Ugyanez a helyzet a második világháborús adatokkal – osztotta meg a kutatócsoport vezetője.
Arra a felvetésre, hogy a második világháborút követő években keveset foglalkoztak ezzel az akkori kutatók, azt mondta: a jelentős mennyiségű iratanyag hatékony feldolgozása számítógép segítsége nélkül szinte lehetetlen. A kutatás nehézségét jelentik az egyforma nevek megjelenése, vagy amikor a katonáról további adat, mint például a születési helye, anyja neve, alakulata, nem áll rendelkezésre.
Az ,,Elfeledett emlékezet” Háborús Kegyeleti Kutatócsoport munkáját húsz éve kezdte, melyhez az Őrváros Közalapítvány és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezete biztosít szervezeti, valamint szakmai hátteret.
Forrás: Molnár Péter
Megemlékezés a Medgyessy sétányon
A Don-kanyari katasztrófa évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést csütörtökön az Adjátok vissza a hegyeimet alapítvány a debreceni 39-es számú gyalogezred Medgyessy sétányon felállított emlékművénél.
– A 80 évvel ezelőtt a Don-kanyarban vívott harc a magyar hadtörténelem egyik legszomorúbb fejezete. 1943. januárjában megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kivezényelt honvédek közül több mint százezren haltak meg a szovjetek megsemmisítő támadásában. Mintha fél Debrecen kihalt volna – mondta beszédében Törő András, debrecen–nyíregyházi püspöki irodaigazgató. Mint fogalmazott, a történelmi megemlékezés egy nagyon fontos tulajdonsága az emberiségnek. Már az Ószövetségben is megjelenik, hogy az Egyiptomból való szabadulásra minden évben megemlékeznek, hogy abból tanuljon a jövő nemzedéke. – Akik az életüket adták, a gonosz zászlója alatt haltak meg. Hatalomvágy, kevélység, irigység és hiúság vezérelte azokat a döntéshozókat, akik ide vezényelték a hősi halált halt katonáinkat. A harc ma is valóságos, ezért kell emlékeznünk, hogy tisztán lássunk milyen országot, hazát, jövőt szeretnénk építeni – emelte ki.
Bekecs Sándor
