2023.02.27. 17:30
Nincs elveszett vízcsepp, sőt: kihasználatlan Debrecen vízkészlete
Az ipari vízfelhasználás nem befolyásolja olyan mértékben a készleteket, mint a tudatos tervezés hiánya.
A debreceni Vezér utcai kiegyenlítő víztározó
Forrás: Napló-archív
Mind az aszály, mind az iparfejlesztések előtérbe helyezték napjainkban legnagyobb természeti kincsünk, a víz kérdéskörét. A Haon Debrecen vízgazdálkodásáról, a szürkevizek hasznosításáról és a hidrológiai körfolyamatokról beszélgetett prof. dr. Tamás János egyetemi tanárral, a Debreceni Egyetem, Víz- és Környezetgazdálkodási Intézetének vezetőjével.
Amikor egy város vízgazdálkodását megítéljük, az a szerencsés megközelítés, ha hidrológiai alapon valamennyi vízkészletet figyelembe vesszük. Ez ma még korántsem természetes, azonban az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak van egy olyan kezdeményezése, hogy az integrált vízgyűjtő-gazdálkodási tervezést beindítsa a városok esetében.
A városi vízgazdálkodásnál gyakran előfordul, hogy – mint a pályázati struktúrák esetében is – egy-egy vízgazdálkodási elemet kiemelve koncentrálunk a vizek kivezetésére, ivóvízfejlesztésre, öntözésre, tározásra vagy felszíni vizek kezelésére, revitalizációjára. Ezek gyakran nem kapcsolódnak össze egy egységes hidrológiai rendszerben. Előfordul, hogy egy-egy vízgazdálkodási elemet preferálunk, így nagyobb forrás jut rá, ami olyan megoldást hozhat előtérbe, ami más hidrológiai elemnél problémát okozhat.
Ennek a ma még újdonságnak számító rendszerszerű megközelítésnek a célja, hogy fenntarthatóvá tegye a városok vízgazdálkodását. Debrecen 361 négyzetkilométeres önálló vízgyűjtő területe országos szinten a harmadik legnagyobb, és ennek a fenntarthatóságát kell előtérbe helyezni egyfajta vízmérleg felállításával. Ez azt takarja, hogy az adott területre érkező valamennyi vízkészletet figyelembe vesszük, kezdve a csapadékkal, az odafolyással, a betározódással, a felszíni és a felszín alatti vizekkel. A másik oldalról pedig szembe állítjuk azzal, amik ezt a vízkészletet csökkentik – vázolta fel Tamás János.
A professzor példaként említette a párolgást, mint olyan hidrológiai elemet, amivel a hétköznapi gondolkodásban nem számolunk. Mint mondta, Debrecen területének több mint harminc százalékát erdős területek borítják: nemcsak a Nagyerdő, hanem Erdőspuszta és a zöldfelületek, parkok, fasorok, melyek folyamatosan párologtatnak, ha elegendő vízkészlet áll rendelkezésre. Rámutatott, a debreceni vízgyűjtőnek az egyik legkevésbé ismert értéke, hogy ezek a zöldfelületek városrészenként mekkora mennyiséget és milyen időbeli intenzitással párologtatnak el, vagy a változatos beépítettség és talajszerkezet mellett mennyi vizet képesek a városi talajok tárolni vagy mélybe vezetni.
– Látszólagosan ez távol áll az ipari vízgazdálkodástól, holott ez nem így van. Amennyiben ugyanis szürkevizeket akarunk felhasználni, nem mindegy, hogy a felszíni vizeket, a lefolyásokat hogyan gyűjtjük össze, mennyire hasznosítjuk. Ha ezeket a vizeket helyben – például a saját telkünkön és háztartásunkban – nem hasznosítjuk, egész egyszerűen lefolynak a Tócó-patakon, összegyűlnek, és esetleg a nagy csapadékokkal kisebb árvizeket is okozhatnak – mutatott rá. A professzor szerint rendkívül szerencsés lenne, ha ezekkel a vizekkel jó gazda módjára gazdálkodnánk, hiszen – mint mondta – amit nem mérünk, azzal nem tudunk számolni.
Forrás: Czinege Melinda
– Az embereket általánosan egy kisebb problémakör érdekli: hogy a csapból folyjon a víz, a termálvíz legyen meleg, a vizek elegendőek legyenek a kiskertek öntözésére, és hogy az ipari területen legyen üzemi víz, és az ne szennyezze a környezetet. Ezek azonban ugyanannak az egységes hidrológiai mennyiségi és minőségi problémakörnek az egyes részelemei – vallja Tamás János. Az intézményvezető szerint napjainkban akörül folyik a vita, hogy kiemelik ebből a környezetből ezeket a bizonyos elemeket, alábecsülve vagy túlhangsúlyozva a szerepüket. Úgy véli, mindkettő rendkívül veszélyes, hiszen esetenként nem állnak rendelkezésre a szükséges mérési adatok..
Lényeges, hogy folyamatosan, valós időben „okos” mérőeszközökkel rálássunk a vízkészletre, és kellőképpen ismerjük a lezajló folyamatokat. Számos példát lehetne arra hozni a debreceni vízgazdálkodásban is, hogy amit nem mérünk, arról nincs pontos információnk. Habár korszerű berendezések sok helyen állnak rendelkezésre, ugyanakkor ez egy rendkívül összetett, időben és térben változó, jelentős bizonytalansággal terhelt folyamat, ahol az információ technológiának a mérnöki vízdigitalizáció alapú értékelésnek nagyon megnő a szerepe.
A professzor szerint a közeljövő egyik kihívása az lesz, hogy a városi vízkészletet önálló döntéshozatali mechanizmus alapján kezeljük. Az emberiség történelmében számos civilizáció – Etópiától, Mezopotámián át Egyiptomig – óriási fejlődést ért el az adott korban, azonban számos város tűnt el, mert ezt a fenntartható vízgazdálkodási szemléletet nem vette kellően komolyan – hangsúlyozta.
A szennyezett vizek tisztíthatók
– Attól függően, hogy milyen vízhasználatról beszélünk, a szakirodalom a különböző vizeket színek szerint kategorizálja. A legáltalánosabb a kék víz, mely a minden felhasználási célnak megfelelő felszíni vizeket, így a vízfolyásokat és állóvizeket jelenti. A szürkevíz egy már használt vizet takar, amely valamilyen tisztítási, fizikai, biológiai vagy kémiai folyamaton átesett. De ide sorolhatók a csapadékvizek is. Ezek mellett megkülönböztetünk barna vizet, amely a talajban tárolt, illetve zöld vizet, mely a növényekben tárolt vizeket jelenti, valamint durván szennyezett feketevizet, ami fekáliát vagy közvetlen emberi szennyezést tartalmaz – ismertette a professzor.
Tamás János szerint mindez azonban ugyanannak a hidrológiai körforgásnak a része. A vízmérnöki tudomány ráadásul ezeket a tisztítási technológiákat ismeri és alkalmazza. Példaként említette, hogy az űrállomásokon vizeletből rendkívül jó minőségű ivóvizet is lehet előállítani. De ide sorolható feladat egy hulladékdepóniából kikerülő, mikro- és makroszennyeződéseket tartalmazó csurgalékvíz kezelése is, vagy akár a vegyiparból, nehéziparból származó ipari vizek, melyeknek a gyárakból kikerülve kötelezően el kell érnie egy minőségi szintet, amikor a befogadóba kerül. Az ipari vizek megfelelő tisztítását kötelezően a gyártelepen kell megvalósítani, hiszen a kommunális szennyvíztisztító létesítmény nem erre van felkészítve, mivel az ottani mikrobiológiai folyamatok nem alkalmasak speciális szennyező anyagok tisztítására. Azonban egy ipari szennyvízből is lehet speciális, beavatkozások mentén jó minőségű vízkészletet előállítani.
Azokat a potenciálisan szennyező anyagokat, amelyek például az akkumulátorgyártásnál is keletkeznek, a mai víztechnológiákkal úgy lehet kezelni, ahogy azt a befogadó vízökológiai minősége igényli. Ezt konkrét technológiára orientáltan kell az ipari parkok területén lévő minden a beruházónak megteremtenie. Amelyik nem teljesíti tartósan a határértéket, annak a hatóság akár felfüggeszthet a működését a tisztítási technológiája átalakításáig.– tudatta Tamás János.
Hangsúlyozta, a fenntartható környezetállapot kulcskérdése nem a katasztrófák felszámolása, hanem azok megelőzése. Minden hatósági engedélyezési folyamat alfája és ómegája, hogy elsődlegesen ezeket korszerű és hatékony monitoring rendszerrel megelőzze és elkerülje.
Debrecen vízfelhasználása
Az intézet vezető rámutatott, összességében a vízfelhasználási szokásaink drasztikusan megváltoztak. Az 1980-as években tapasztalt extrém, 110-120 ezer köbméternyi napi vízfogyasztás napjainkban nem éri el a 40-50 ezer köbméternyi csúcsfogyasztást városszinten. Az ivóvízkészletünk abszolút hányadát kitevő felszín alatti vízbázisainknak a fenntarthatóan kitermelhető mennyisége 74 ezer köbméter naponta. Jelenleg ebből 30 ezer köbmétert használunk, ezt kiegészíti a Keleti-főcsatorna felől érkező napi 10-15 ezer köbméternyi tisztított víz. Az együttes potenciális ivóvíz kapacitásuk 104 ezer köbméter naponta, melynek a város a felét sem használja ki.
Nagyságrendileg annyi szennyvíz keletkezik naponta, amennyit felhasználunk. Így tehát a szennyvíztelepen megközelítőleg 40 ezer köbméternyi vizet kezelnek.
A professzor rávilágított, a problémakör központjában az áll – és a vita arról szól –, hogy mi lesz az ivóvizünkkel, azonban szerinte az iparfejlesztések mindezt abszolút nem érintik. Sőt, azzal, hogy a szürkevizek hasznosítását növelik a jövőben, a Tócó-patakról leválasztva az teljes mértékben ipari felhasználásra fordítható. Ebből a 30-40 ezer köbméteres napi kapacitásból azonban a CATL első üzeme mindössze hatezer köbmétert igényel, a teljes Déli Ipari Park, minden gyárat magába foglalva pedig huszonnégyezret. Ebből következik, hogy az Északi-Nyugati Gazdasági Övezetben, a BMW-gyár környékén is a szürkevizek használata fog dominálni, míg az ivóvizeinket továbbra is a biztonságos minőségű rétegvizekből hosszú távon is fenntartható módon fogjuk nyerni.
– Fontos megemlíteni a Civaqua-programot, mely a Keleti-főcsatornából biztosít ökológiai vízpótlást a város területén, Ugyanakkor a hajdúsági löszháton keresztül haladó vezetéke Debrecen határában egy több mint kétezer hektáros területen biztosít öntözést a déli szakaszon, illetve észak oldal felé is lesz egy ökológiai vízpótlást szolgáló átvezetése. Ez rendkívül szép példája egy, a világon gyakran emlegetett hármas stratégiának, amelynek lényege: víz, élelmiszer és energia. Mindhárom összefügg egymással, hiszen a vízkészletek biztosítják az öntözést, az ivóvizet, az ipari vízellátást, mindezt úgy, hogyez kihat az energiafelhasználásra és az élelmiszertermelésre– véli Tamás János.
Emlékeztetett rá, az aszály következtében az ország egyik legtermékenyebb területén, a hajdúság löszháton 2022-ben 50 százalékos volt a terméshozam.
– Ez a komplex vízgazdálkodási rendszer lehetővé teszi azt, hogy ezt a hektikus hozamot egy öntözési programfejlesztés segítségével kiegyenlítsük. Természetesen nem az a fő funkciója, hogy mindenáron nagyobb termést biztosítson, hanem az, hogy a termésbiztonságot és minőséget tudja megteremteni – mondta a professzor.
Ezekkel a fejlesztésekkel rövid időn belül a város lakosságának tápanyagigényét minőségi élelmiszerrel tudjuk kielégíteni. Az élelmiszer- és az energiaárak utóbbi időkben tapasztalt, drasztikus növekedése oktatási példája annak, hogyan függ össze ez a három stratégiai elem egymással. Amennyiben a vízkérdést nem kezeljük megfelelő súllyal egy egységes hidrológiai rendszerben, akkor nem lesz fenntartható a jövőben az élelmiszer és az energia kérdése sem. Ez egy rendkívül zárt, megbonthatatlan logikai rendszer, és kulcskérdés, hogy összefüggéseiben tekintsünk rá
– hangsúlyozta.
– Egyes elemeit ki lehet emelni, és érdektől függően lekicsinyíteni vagy túldramatizálni, de ha belegondolunk: nincs elveszett vízcsepp. Amikor a hallgatóknak felteszem a kérdést, hogy mi a Föld vízmérlege, elsőre megdöbbennek a kérdés bonyolultságán, holott a válasz egyszerű: a párolgás és a csapadék egymással egyensúlyban van, hiszen a bolygóról nem távozik el a légkörön keresztül víz – mutatott rá.
A professzortól megtudtuk, a Debreceni Egyetem tagja egy vízgazdálkodással foglalkozó konzorciumnak, a Víztudományi és Vízbiztonsági Nemzeti Laboratóriumnak. Ez a tizenegy résztvevőből álló laboratóriumi hálózat kiemelten kezeli a területi – vagyis mezőgazdasági – és a városi vízgazdálkodást, melynek a tudományos gazdája a Debreceni Egyetem.
– Az integrált városi vízgyűjtő gazdálkodás kérdésében stratégia partnerünk a város, a Debreceni Vízmű és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is. A fenntartható vízgazdálkodás lényege, hogy az egyes vízfelhasználók igényei között kompromisszumot találjunk mennyiségi és minőségi kérdésekben, ahogy az iparfejlesztés is felvetette a problémát. Ezért igyekszünk minden szereplőt egy asztalhoz ültetni, és tudományos igényességű válaszainkat összehangolni a jövő fenntartható vízgazdálkodása érdekében – vetítette előre Tamás János.
HL
