Jegyzet: A mi örökségünk és büszkeségünk

Nehezen tudnám elképzelni, milyen lenne nem magyarnak lenni. Valószínűleg akkor irigykedve tekintenék erre a nemzetre, amelynek dicső múltjából és zivataros századaiból a mai kor embere is sokat tanulhat, hiszen lehet, most is otthon maradnánk a magyar leleményesség nélkül. Hiányozna minden olyan élmény, amely kicsit is e nemzethez tartozik: táncházakban magyar népzenére forgatni a párom, majd Kossuth-nótát énekelni. Puskás Öcsiről beszélgetni spanyol, német vagy francia ismerősökkel; másodpercek alatt kirakni a Rubik-kockát, majd az eredményt feljegyezni egy golyóstollal.

Sokkal másabb élmény lenne sötétben kerékpározni, miközben az utamat egy dinamós lámpa világítja meg. Nem járna át a büszkeség, amikor a számítógépemen a Béres-csepp és a C-vitamin alkalmazásának tudnivalóit keresem. Nálunk vannak a világ legszebb női, a legfinomabb borai és a különleges ételekben sem szenvedünk hiányt. És bár nem a legpozitívabb dolog, de mégis ritkaság: ha káromkodásról van szó, kevés nemzet mondhatja el magáról, hogy ezt úgy igazán meg tudja cifrázni.

Bekecs Sándor