Így vélekedett Trianonról Debrecen egykori polgármestere

Az első világháborút lezáró békék közül az egyik legszigorúbb feltételeket tartalmazó, s a mai napig az egyik legmegosztóbb békeszerződés a versailles-i palota Nagy-Trianon kastélyában, 1920. június 4-én, immár 103 éve aláírt békeszerződés. A 14 részből álló dokumentumban foglaltak szerint hazánk területe mintegy harmadára, míg lakossága kevesebb mint a felére csökkent. 

Elvégeztetett! Ezzel a címmel jelent meg dr. Magoss György véleménycikke az Egyetértés című, debreceni kiadású politikai napilap június 3-i, csütörtöki számában (Arcanum-link itt). Debrecen egykori polgármestere Debrecenben és Budapesten végezte jogi tanulmányait, majd ügyvédi oklevelének megszerzését követően a cívisvárosban nyitott ügyvédi irodát. 1890-től árvaszéki ügyész, majd 1903-től tiszti főügyész volt; polgármesterré 1923-ban választották. 

Békeszerződésnek csúfolt okirat 

– A kormány elhatározta annak a békeszerződésnek csúfolt okiratnak a magyar nemzet nevében való aláírását, melyet a győztes antant hatalmak képviselői egyoldalúan, az igazság szava előtt fülüket bedugva, szemüket – hogy az igazságot valamiképpen meg ne lássák – behunyva állapítottak meg – kezdte sorait a Magoss. Gondolatai jól leírják azt, hogy az Apponyi Albert, Bethlen István és Teleki Pál neveivel fémjelzett magyar békedelegáció hiába tett meg mindent a magyar érdekek képviseletéért, beleszólásuk a békefeltételekbe már nem volt. 

Írásának folytatásában kifejti, szíve szerint elutasítaná a ránk erőltetett „békét”, s mint fogalmazott: „pusztuljunk el inkább becsülettel egyszerre, mintsem koldus-bottal a kezünkben, koldus-tarisznyával a nyakunkban széledjünk szét később az egész világon, s tűnjünk el nyomtalanul a történelem színteréről”. Azonban következő mondatában rögtön jelzi is, a józan ész mégis az ellenkezőjét diktálja. 

Magyarország a kereszténység pajzsa 

Magoss György írásában azzal a hasonlattal él, hogy a békeszerződés szerkesztői úgy feszítik keresztre az igazságot, mint ahogy tették azt Nagypénteken a római birodalom poroszlói Jézussal. – Történelmi igazság ugyanis, hogy ennek az okmánynak keletkezése napjáig a Szent István koronája alá tartozott területen egyetlen nép sem volt képes szervezett államot létesíteni a magyar faj előtt – fogalmazott. Mint kifejtette, történelmi tény, hogy a magyar állam hosszú évszázadokon át védelmezője volt a most győztes nyugati hatalmaknak. Védte azok anyagi és szellemi kultúráját a keletről előretörő népáradatok, mint a kunok, besenyők, tatárok vagy a törökök pusztításával szemben. Példaként hozta, hogy II. Pius pápa 1459-ben III. Frigyes német-római császárhoz írt levelében Magyarországot az egész kereszténység pajzsának nevezi.  

– mutatott rá arra, hogy a török hódoltság idején elnéptelenedett területek később más idegen népekkel töltődtek fel, akikkel szemben a magyar állam a „könnyelműséggel határos liberális magatartást tanúsított”, akiknek nem csak ugyanazon jogokat biztosította, mint a magyaroknak, de bizonyos vonatkozásokban privilegizálta is őket.  

E hivatás még nincsen betöltve! 

Debrecen tiszti főügyésze gondolatait folytatva úgy fogalmazott, a magyarság a Szent István koronája alatt foglalt területen történelmi hivatását teljesítette, de a feladatát még nem végezte el. – Ezt az országot feszítették most keresztre a győztes antant hatalmak a magyar béke feltételeinek olyatén megállapításával, amint azt tették. Halálra ítélték bennünk és velünk az igazságot – fogalmazott, majd folytatta: az igazságot azonban nem lehet megölni, mert az maga az Isten, az örökké élő erő, amivel gyarló ember minden hatalma tehetetlen. Ezért az igazság halhatatlanságába vetett hitnek tudattá és akarattá kell válnia. – Ha hitünk élő, helyükből a kősziklákat is kimardosó erős hit lesz, akkor a megfeszített magyar igazságra is rá fog világítani a húsvéti fényes hajnal s „Feltámadunk!“ – zárta sorait.

BS