Szökőkutak a városban

2023.06.06. 20:00

Utánajártunk, mikor indul a Ködszínház Debrecenben

A cívisváros szökőkútjairól érdeklődtünk a polgármesteri hivatalnál.

Idén is várja látogatóit a Ködszínház

Forrás: Napló-archív

Bár az előrejelzések szerint a héten nem élvezhetjük még a nyarat, és a sétáknak sem most van az ideje, de majdcsak beköszönt a jó idő. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyi szökőkúttal, csobogóval ellátott közterület áll a kikapcsolódni vágyók rendelkezésére. Ezek üzemeltetéséről a debreceni polgármesteri hivatalnál érdeklődtünk.

Debrecen városába egyre többen érkeznek: diákok, turisták, családok, párok és idősek előszeretettel tesznek egy sétát napközben és esténként. Ilyenkor felkeresik a város frekventált helyeit. 

Az önkormányzat összesen 16 szökőkút, illetve csobogó fenntartásáról gondoskodik. Érdeklődésünkre a hivatal kiemelte: a megnövekedett energiaköltségek kapcsán takarékossági okokból idén május közepétől indult a szökőkutak működése és szeptember közepéig lesznek üzemben.

– A közterületen üzemeltetett szökőkutak üzemeltetési időszaka megkezdődött, a szökőkutak túlnyomó többsége már működik és a rendszerek folyamatos üzemeltetéséről gondoskodunk. Ezen túlmenően a Petőfi téri dísztó üzemeltetése is folyamatosan biztosított – válaszolt megkeresésünkre a hivatal. Debrecenben a következő szökőkutak, csobogók üzemelnek már: a Kossuth téri kerámiaszökőkút, a Békás-tó szökőkútja és csobogója, a Dósa nádor téri, a Vezér utcai (Vezér utca 6-8.), a Csapó utcai, a Baltazár Dezső téri, valamint a Hal közben és az Ady parkban található szökőkút, a Déri téri csobogó, valamint a Ködszínház vízgépészeti rendszere.

A Piac utca 16. előtti csobogó esetében még karbantartási, felújítási munkák zajlanak, azonban a munkálatok befejezése után ezen létesítmény esetében is gondoskodunk az üzembe helyezésről. Terveink szerint június elején már ez a szökőkút is működni fog

 – tették hozzá érdeklődésünkre.

Napokon belül bekapcsolhatják a Piac utcai szökőkutat is
Forrás: Kiss Annamarie

Hamarosan üzemel a Ködszínház is

A Nagyerdei Stadion szomszédságában Magyarországon egyedülálló, multimédiás szökőkút – más néven Ködszínház – nyújt különleges élményt tavasztól őszig. A szökőkút 30x10 méteres, legyező alakú vízpermetére vetítve Debrecent bemutató kisfilmeket és különleges lézer-animációkat láthatnak az érdeklődők. Napközben a vízfelületből kiemelkedő „tipegők” csábítanak hűsítő sétára a vízen.

A Ködszínháznál a burkolatjavítási munkák befejeződtek, a szökőkút jelenleg már feltöltött állapotban van, a vízgépészeti rendszer üzemel. A vetítésekhez szükséges projektor és lézer karbantartási munkái ugyanakkor még folyamatban vannak – tudtuk meg.

Az esti vetítések beindítására – a megbízott vállalkozó tájékoztatása alapján – leghamarabb június második hetében nyílik mód. A kisfilmek és lézeranimációk vetítései a korábbi évek hagyományát követve továbbra is 20.00, 21.00, 22.00 és 23.00 órakor indulnak majd. A fényjátékkal ellátott szökőkutak általában este 20.00-22.00 óráig várják látványelemekkel az érdeklődőket, de a Hal köz szökőkútja folyamatos fényjátékkal üzemel. 

Bekecs Sándor 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában