Szaporán suhogott a kasza Hajdúnánáson – őseink módszerével takarították be az „életet” – fotókkal, videóval

Tizenötödik alkalommal rendezték meg a Hajdúnánási Hagyományőrző Aratók Találkozóját szombaton a Hajdúnánás külterületén található Nyakas-farmon.

Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere, a NAK környezeti fenntarthatóságért felelős országos alelnöke beszédében hangsúlyozta, akár a termésről, akár a búza áráról van szó, sokszor elégedetlenséget hall kicsengeni a beszélgetésekből. Úgy véli, ugyan érdemes többre törekedni, de a meglévő dolgokat és egymás örömét egyaránt hálás szívvel kellene értékelni. Szólláth Tibor szerint az állandó elégedetlenség mindannyiunk életében feszültséget szül, holott inkább derűs szívvel kellene megbecsülni, ami körbevesz minket.

Nyakas András, a rendezvény házigazdája arról beszélt, milyen fontos az aratás hagyományának továbbvitele. Mint mondta, habár manapság modern gépekkel végzik a munkát, a tradicionális eseményeken a fiatalabb nemzedékek is láthatják, hogy az idősek milyen nehéz munkát végeztek ahhoz, hogy a kenyér az asztalra kerüljön.

Veres Sándorné főszervező, a Hajdú Bokréta Hagyományőrző Csoport vezetője bemutatta az aratócsoportokat és az őket szemléző bizottság tagjait. Az aratásra három ország 13 közössége érkezett Hajdúnánásra. Érmihályfalva, Csíkszereda, a lengyelországi Ustron mellett Téglás, Hajdúnánás, Hajdúhadház, Hajdúdorog, Hajdúböszörmény, Nagyvárad képviselői öltötték magukra elődeink munkaviseletét.

A búza az élet

– Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás – idézett Mózes könyvéből Buczkó József. A nyugalmazott címzetes múzeumigazgató, egyben a szemlebizottság elnöke az egyháznak az aratóünnepen betöltött szerepéről beszélt. Elmondta, századokon keresztül Szent Péter és Szent Pál napját megelőzően a gazdák Isten áldását kérték az „élet”, vagyis a búza learatásához. Buczkó József szerint ugyanis a kenyér a legfontosabb táplálékunk, így a búza maga az élet. 

Verejtékes munka

Miután a jelen lévő egyházi méltóságok megáldották és felszentelték az ünnepséget, a Hajdú Bokréta tagjai a hagyományt követve aratópálinkát és pogácsát szolgáltak fel a csapatok számára, majd azok harmonikaszó kíséretében vonultak az aratóterületre. A búzatáblán kezdetét vette a hagyományos kiskaszás kézi aratás, kötélkészítés, marokszedés, kévekötés, keresztrakás, majd lovas fogattal a cséplőgépekhez szállították a termést.

– A férfiak levették a kalapot, az asszonyok megoldották a kendőt, kelet felé fordulva elmondtak egy imát, köszönetet mondva, hogy elkezdődhetett az aratás: az életnek a betakarítása. Hiszen ezek a napok teremtették meg a következő esztendőre az életet – mondta. A szemlebizottság elnöke kifejtette, az első kaszavágást mindig a család legidősebb tagja végezte, majd a legények folytatták. Őket követték hátrafelé haladva a marokszedő asszonyok. Az elnevezés a 19. századból ered, amikor a család női tagjai sarlóval vágták a másik kezükben marokra fogott ölnyi búzát, melyet szintén markonként szedtek fel, abból lett így egy kéve. Egy átlagos család akkoriban egy kisebb táblát egyszerre képes volt végigkaszálni, habár az aratóünnepségen részt vevők is korukat meghazudtoló fürgeséggel fenték a kaszát és kötötték a kévét.

Nyakas András a Haonnak elmondta, 15 évvel ezelőtt kis létszámban hívták életre az aratók találkozóját, amely az évek alatt egyre népszerűbbé vált. Ma már csaknem kétezren érkeznek a rendezvényre, a házigazda és családja pedig mindenkit jó szívvel megvendégel.

Hajnal László