Önkormányzati beruházás

2023.08.29. 12:04

Biztonságosabb megközelítést kap a debreceni Boldogfalva óvoda

Három hétig fog tartani a pakoló felújítása, de megéri várni rá.

Hajnal László

A húsz férőhelyes parkoló térburkolatot fog kapni

Forrás: Kiss Annamarie

Megkezdődött az Antal József utcai Boldogfalva óvoda parkoló felújításának területrendezési munkálata, melynek részleteiről tartottak sajtótájékoztatón számoltak be a helyszínen kedden délelőtt.

– A Boldogfalva óvoda városunk együk legkiemelkedőbb, szakmailag leginkább elismert óvodája, ahová a szülők szívesen hozzák gyermekeiket, ezért számunkra is fontos, hogy az intézmény szolgáltatásai magas színvonalon működjenek – mondta Orosz Aurélia. A körzet önkormányzati képviselője szerint egy óvoda szempontjából kiemelkedően fontos, hogyan tudják megközelíteni a szülők a gyerekekkel együtt.

Önkormányzati forrásból

A képviselő hozzátette, előre láthatóan szeptember 22-éig fog tartani a felújítás, ezért  szülők türelmét kérte, hiszen a munkálatok ideje alatt a parkolót nem fogják tudni használni. Elhangzott az is, a területrendezés mellett az út stabilizációja is folyamatban van. 

A háromhetes időtartam alatt a húsz férőhelyes parkoló térburkolatot fog kapni, valamint elhelyezik a megfelelő szegélyeket is. A 17 millió forintos beruházás teljes mértékben önkormányzati forrásból valósul meg.

Orosz Aurélia hozzátette, a cél, hogy biztonságosabb, komfortosabb és kulturáltabb körülmények között lehessen látogatni az óvodát.

Debrecen, parko, Orosz ibolya Aurélia
Orosz Aurélia (a mikrofonnál) és Vargáné Aranyász Éva a sajtótájékoztatón
Forrás: Kiss Annamarie

Vargáné Aranyász Éva, a Boldogfalva óvoda intézményvezetője szerint a fenntartó önkormányzat által biztosított megállási terület az egyetlen biztonságos megközelítési módja az óvodának, annak elhelyezkedését tekintve. Mint mondta, a szülők és a dolgozók számára éppen ezért nagy örömöt jelent, hogy egy jól használható parkoló emeli az intézmény színvonalát.

Mivel az óvoda főbejárata a körút felől érhető el, így a Szív utcáról megközelíthető parkoló valóban egy kényelmesebb lehetőségnek ígérkezik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában