2023.08.09. 11:58
Hajdú-Bihar elsivatagosodását is jelezheti a kaktuszok elszaporodása?
Nemcsak a kaktuszok, más tájidegen növények is örömmel gyökeret vernek hazánk tájain.
Az utóbbi időkben egyre több fényképet osztanak meg a közösségi oldalakon, és egyre több újságcikk szól a kaktuszok elterjedéséről Magyarországon. Az emberek hazánk elsivatagosodását látják a csodálatos, bár idegen növény elszaporodása mögött.
Forrás: MW-archív
Váradi Zoltán, a Természettár vezetője szerint sajnálatos módon bizonyos fajok olyannyira kiválóan érzik itt magukat, hogy még a telet is képesek elviselni.
Betudható a klímaváltozásnak, hogy az egyre melegebb nyaraknak köszönhetően a kaktuszok jól érzik magukat, azonban az aszályos időszak még nem indokolná a megjelenésüket, mivel nem részei az őshonos flórának
– vázolta fel a szakember.
Kifejtette, a kaktuszoknak nemcsak Magyarországon, de még Európában sem kellene létezniük, mivel Amerikából származnak. Hazánkba úgy kerültek, hogy egyrészt tudományos céllal botanikus kertekbe, arborétumokba telepítették őket, illetve számos ember hódol a kaktuszgyűjtésnek. A probléma akkor kezdődött, amikor a kaktuszok – például zöldhulladékként – kikerültek a gondozott területről.
Forrás: Napló-archív
Nehéz tőlük szabadulni
– A kaktuszokra jellemző, hogy rendkívül agresszívan terjeszkednek, létrehoznak egy homogén állományt, így minden más növényt elölnek, ahol megjelennek. Elsősorban a homokos, kavicsos, sziklagyepes részeken fordulnak elő. Éppen ezért különösen a Kiskunsági Nemzeti Parkban, de ma már a Mátrában is találhatunk belőlük, ezzel sok problémát okozva a parkok gondozóinak, hiszen terjedésüket valahogy vissza kell szorítani. Magyarországon eleve kevés a sziklagyep, amely tele van számos, őshonos védett növénnyel, a kaktuszok pedig ezeket szorítják ki – mondta a Természettár vezetője.
Úgy látja, Hajdú-Bihart egyelőre nem fenyegeti az invázió, de valószínűleg meg fognak jelenni a vármegyében is. Figyelembe kell venni, hogy a kaktuszok a kavicsos, homokos talajt igénylik, ami Hajdú-Biharra kevésbé jellemző, azonban a nyírségi homokon már bizonyára jól éreznék magukat. Országos szinten azonban több mint 60 helyen szinte már állandó populációval rendelkeznek a különféle kaktuszfajok. Ezeket a területeket térképeken jegyzik, és minden évben próbálják kiirtani őket, sajnálatos módon sikertelenül.
Váradi Zoltán szerint a probléma ugyanis nem szűnik meg azzal, ha egyszerűen összeszedjük őket. A gyökerük nagyon erős, ezért ki kell ásni a kaktuszokat, ami talajfelszín-bolygatással jár. Sok esetben, ha növénynek egy kisebb szelvénye, letört része ott marad, a faj újra megtelepszik, emiatt roppant nehéz végleg megszabadulni tőlük.
– Hazánkban nagy divatja és hagyománya van a kaktuszgyűjtésnek, számos fajt hoznak az országba, azonban nem minden faj jelent veszélyt, ugyanis a legtöbb kaktusz nem télálló. Egyesek fajok azonban kibírják a telet. Különösen, ha az utóbbi évek téli hőmérsékletét vesszük figyelembe. Ilyen például a medvetalpkaktusz, amellyel sok dél-európai országban is találkozni lehet hatalmas méretű példányokkal, holott ott is tájidegenek. Ezeken a vidékeken már sziszifuszi küzdelmet folytatnak ellenük, több részen már fel is adták – mondta. A kemény telek talán megoldást jelentenének a terjedésükre, azonban a kaktuszok a sivatagi időjáráshoz szoktak, mely a legmagasabb napi hőingadozással büszkélkedhet: a nappal 40 fok feletti hőség éjjel mínuszba is fordul, így a téli fagyokat könnyedén kibírják.
Egyéb jövevények
– Nemcsak a kaktuszok azok, amelyek nem őshonos növényként gyökeret vernek a magyar földben. Ilyen az ártéri japánkeserűfű. Az akár 3-4 méter magasságra is megnövő növénnyel a hegyvidékek már teljesen fertőzöttek, egyes helyeken több hektárt is kisajátítottak. A japánkeserűfű nagyon dekoratív növény, azonban invazív, és nem enged mást maga mellé. Debrecenben is található belőle, főleg dísznövényként ültetik, azonban rendkívül gyorsan képes terjedni – tudtuk meg Váradi Zoltántól.
Elmondta azt is, 2023-tól nyilvánították „megszállónak” a dédnagyanyáink kertjéből ismerős kokárdavirágot. Az őszirózsafélékhez tartozó fészkes virágzatú növény folyamatosan piros, citrom- és narancssárga színben pompázik, de sajnos már olyannyira jól érzi magát, hogy kivadult, veszélyeztetve az őshonos flóránkat.
Szintén problémás az Észak-Amerikából származó pompás ligetszépe. Rózsaszínű tündöklése és tölcséres formája vonzza a beporzó rovarokat, a kacsafarkú szendernek azonban meggyűlik vele a baja. A magyar kolibriként ismert lepke tulajdonsága, hogy nem száll le táplálkozás közben, hanem a virág előtt megállva hosszú pödörnyelvét bedugja a virág mézfejtőjébe, és így szívja fel a nektárt. Csakhogy a pompás ligetszépe mézfejtője túlságosan mélyen helyezkedik el, ráadásul meglehetősen szűk és ragad is, csapdába ejtve így a lepkét, amely kínhalált hal a virágon.
A selyemkóró ma már mindenütt megtalálható. Az Amerikából származó növény sűrű gyökérhálózata miatt kiirthatatlan, miközben minden mást elnyom. A ritkítását továbbá nehezíti, hogy egyes méhészek szándékosan terjesztik. A selyemkóró ugyanis a méhek egyik kedvelt növénye, nektárjából készül a semelyfűméz (tekintettel arra, hogy a kóró megnevezés degradálónak hat). Virágszerkezete azonban úgy épül fel, hogy a ligetszépéhez hasonlóan rabul ejti a beporzókat. Gyakran jól látható, ahogy a beporzást végző méhek, lepkék vagy legyek végkimerültségben elpusztulva lógnak a virágon. Erdőben ritkán fordul elő, főleg a napos részeket kedveli. Debrecenben a Pallagi erdő környékén hatalmas területen felfedezhető, de díszkertekben is találkozhatunk vele.
