2023.08.15. 14:00
Debrecenben vált igazán magyarrá a belga születésű tanárnő
Csodálatos történet hazánkról, a családszeretetről és az akaraterőről.
Vitéz Fodor Zsuzsa a Debreceni Nyári Egyetem helyszínén meséli el történetét.
Forrás: Bekecs Sándor
A szívem már magyar. Ez a címe Vitéz Fodor Zsuzsa spirálkötésű, eddig kiadatlan könyvének. A Belgiumban született szerző évek óta a Debreceni Nyári Egyetem hallgatója, idén augusztusban is a cívisvárosba érkezett. A hölgy a Haonnak beszélt arról, hogy a nyelvtanuláson túl titkon egy sokkal személyesebb célja is volt.
Az, hogy hogyan lett egy franciaajkú tanár a magyar nyelv szerelmese, miért érez mély kötődést hazánk iránt, és hogyan vehette fel a vitéz címet, egy szívhez szóló történetből kerekedik ki.
Minden ahhoz a ponthoz vezethető vissza, amikor a ma már nyugdíjas Fodor Zsuzsa tizenöt évvel ezelőtt elvesztette édesapját. Egy évvel később anyja kérésére kinyitotta apja íróasztalának fiókját, amiben nagyapjától származó leveleket talált. A gyönyörű kézírással megírt sorokat azonban senki nem tudta elolvasni.
Édesapja magyar volt, de a nyelvet sosem tanította neki. Saját életéről sem beszélt, hiszen a második világháború alatt el kellett hagynia hazáját, és Európát bejárva számos szörnyűséget látott a kegyetlen években. Magyarsága ugyanakkor fontos volt neki, ám ezt rejtélyesen magába zárta.
Mivel Zsuzsannának soha senki nem mesélt a nagyszüleiről, így eldöntötte, meg kell ismernie nagyapja életét, családja múltjával együtt. Elhatározta, hogy Magyarországra költözik, felkutatja családfáját, és megtanulja a magyar nyelvet, hogy értelmet nyerjenek a fiókban talált levelek, melynek betűi mély érzelmekről árulkodtak.
Debrecenben töltött fiatalkori évek
Zsuzsa hatévesen járt először Magyarországon, nyaralni jöttek szüleivel Csornára, ahol nagyanyja és nagynénje élt. Igyekezett elsajátítani a magyart, próbált figyelni, értelmezni a párbeszédeket, a boltban az élelmiszerek csomagolását, az étteremben az étlapot tanulmányozta.
Negyven évvel ezelőtt már részt vett a Debreceni Nyári Egyetemen, így a cívisváros sem volt ismeretlen a számára. Habár az itt töltött hetek javarészt a tanulásról szóltak, csoporttársaival gyakran kimozdultak, hogy megismerjék a várost. Minden évben, amikor visszatért Debrecenbe, igyekezett minél változatosabb programokon részt venni. Népzenei eseményekre, koncertekre, kézműves bemutatókra, irodalmi estekre, filmvetítésekre látogatott. Látta élőben a virágkarnevált is, amely teljesen elbűvölte. Szívesen ismerkedtek helyi fiatalokkal is, izgalmas volt számára, hogy valódi, élőszóban használt formájában is megismerheti a magyar nyelvi sajátosságokat.
Otthon, Belgiumban próbált autodidakta módon is, egyedül tanulni, azonban roppant nehéznek találta a nyelvtant. Még ma is azt vallja, a magyar egy nagyon árnyalt nyelv, gazdag szókinccsel. Gyakran hallgatott magyar zenét, Koncz Zsuzsa dalai még ma is a kedvencei.
Mélységes kötődés
A családszereteten, a családfakutatáson túl a Magyarország iránt érzett mélységes szeretet indokolta, hogy nyugdíjas éveiben elhagyja Belgiumot. Noha soha nem tudta megmagyarázni, miért, egy bensőséges kötődést érzett a magyar föld iránt.
Volt idő, amikor két szék között voltam: nem éreztem magam belgának, de magyar sem lehettem, mivel nem beszéltem a nyelvet. Emiatt nagyon nehéz volt, mert nem találtam a helyemet. De ahogy egyre inkább bejártam Magyarországot egyedül, egy idő után egy nagy kő esett le a vállamról, és tudtam: megtaláltam a helyemet
– mondta Zsuzsa. Hozzátette, amikor Magyarországon tartózkodott, mindenki megjegyezte, mennyire kivirult.
A táj, a magyar emberek ebben mind szerepet játszottak. Amikor a tehén adta friss, meleg tejet itta, vagy épp a kukorica mellett játszott, mindezek meghatározóak voltak a belga ipari városból érkező kislány számára. A szürke épületek és az állandó szél után felüdülés volt számára a magyar föld és a vidéki levegő. Emellett a magyar konyha is elbűvölte.
Párhuzamosan a családfakutatással Zsuzsa megigényelte a kettős állampolgárságot, melyet 2011-ben meg is kapott. Az örömhírt azonban nagynénjével már nem tudta megosztani, ugyanis édesapja testvére alig néhány nappal korábban elhunyt.
Mivel nagyanyja sem élt már ekkor, neki kellett gondoskodnia a családi hagyatékról. A szekrényben talált dokumentumok és képeslapok új utakat tártak fel. Rokonai egy levelet sem dobtak ki az évek alatt, mely a család történetét időkapszulaként őrizte.
A kitüntetett huszár
Nagyapja, Fodor László Székelykeresztúron született, huszárként harcolt az oroszok ellen Galíciában, a mai Ukrajna területén az első világháborúban. Parancsnoki szolgálatért és a fronton elért eredményeiért 1915-ben megkapja a Vitézi Rend ezüstérmet.
Fodor László utazott azon a vonaton, melyet az osztrák császár és magyar király, Ferenc József temetése alkalmából különjáratként indított a MÁV Budapest és Bécs között, és amely egy tragikus irányítási hiba miatt 1916 novemberében kisiklott, ezzel tömegszerencsétlenséget okozva. Nagyapja azonban szerencsésen túlélte a tragikus balesetet.
A Trianoni békediktátumot követően nem maradhatott szülővárosában, ezért Sopronban telepedett le, ahol megházasodott. Itt született meg fia, László is, Zsuzsa édesapja.
A belga születésű hölgy itt nem állt meg a kutatással, magyarországi tartózkodása alkalmával Székelyföldre is ellátogatott, hogy felkutassa a távolabbi rokonait. Számos szerelmi szál, családi történés bontakozott ki kutatása során, Zsuzsa pedig minden feltárt mozzanatot a sajátjának érzett. A családfa megismerése egyfajta küldetéssé vált számára.
Mint kiderült, a vitézi cím örökölhető, így a szükséges dokumentumok kitöltését követően 2019-ben Budapesten nővérével együtt vitézzé avatták. Zsuzsát nem a címmel járó dicsőség érdekelte, sokkal inkább egy újabb kapcsolódási pontként tekint rá, mely a családjához köti.
Zsuzsanna felvázolta, a dédszülei házasságából származó hat gyermek közül csak nagyapja és annak testvére maradt életben. Nagyapja négyévnyi háborút élt túl a fronton, majd sérülés nélkül egy vonatbalesetet is megúszott. Apja a második világháború alatt bejárta Európát, majd megismerkedett későbbi feleségével, akinek az apja is túlélte az első világháborút. Zsuzsanna ezek után feltette a kérdést: mekkora az esélye annak, hogy ő megszületett?
