Miféle szerzet?

2023.09.14. 11:57

„Ez, kérlek, szívritmus-szabályozó!" – Hatalmas kígyót talált egy sámsonkerti férfi a garázsában – videóval

A több mint egy méter hosszú kígyóról fotó és videó is készült – így a szakemberek megállapították, milyen fajta kígyóról van szó.

Nagy Emese

Több mint egy méter hosszú kígyóval találkozott egy sámsonkerti pár a garázsukban

Forrás: Olvasói felvétel

A minap egy sámsonkerti férfi osztott meg egy kígyót ábrázoló fotót a Debrecenben Hallottam nevű Facebook-csoportban, ugyanis kíváncsi volt arra, milyen kígyófajtával van dolga. A bejegyzés létrehozója a Haon érdeklődésére elmondta, a több mint egy méter hosszú kígyóval a párja találkozott vele először a garázsukban, aki igencsak meglepődött a termetes hüllő láttán.

Nem tudjuk, hogy hova tűnt azóta, nem próbáltuk befogni, azonban szeretnénk tudni, milyen állat időzött a garázsunkban

– mondta a sámsonkerti férfi.

A kígyóról feltöltött fotó sokak fantáziáját beindította, a poszt alatt többen találgattak, milyen hüllő lehet a képen. Egyikük azt írta, anakonda látható, míg mások keresztes viperára, amerikai pitonra tippeltek – ezért úgy döntöttünk, hogy tiszta vizet öntünk a pohárba, és utánajárunk, mi az igazság.

Megvan, milyen hüllő látható a lépen

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság megkeresésünkre azt válaszolta, a képen sikló látható, azonban mivel a felvétel nem a legjobb, és nem látszik a hüllőnek a teljes mintázata, ezért a pontos fajmeghatározás nem lehetséges. – A Hajdúság-Dél-Nyírség tájegységben bütykös hattyú befogása fordult elő az elmúlt években. Más tájegységben volt vidra-, hódbefogással kapcsolatos eset is – válaszolták a Haon azon kérdésére, hogy az elmúlt években milyen állatok befogásában volt szükség a segítségükre.

Hazánkban 7 kígyófaj él

Továbbá megjegyezték, hazánkban 7 kígyófaj él, ebből 5 faj tartozik a méreggel nem rendelkező siklók közé, míg két mérgeskígyó-faj található meg nálunk: a keresztes vipera és a rákosi vipera, mindkét faj fokozottan védett. A rossz hírükkel ellentétben a keresztes vipera és a rákosi vipera is nagyon ritkán támad, egy évben 1-2 eset van, mindkét mérgeskígyó-faj marását együttesen értve. Az elmúlt 60 évben mindössze két halálos keresztes vipera marás történt hazánkban.

A keresztes vipera leggyakrabban azelőtt elmenekül a közeledtünkre (a lépteink rezgését érzékelve), hogy észrevennénk. Az esetleges marások többsége inkább riasztó jellegű, amikor az állat nem fecskendez mérget a támadójába. A rákosi vipera pedig meglehetősen gyenge mérgű. Elsősorban kutatók szoktak a marási balesetek elszenvedő alanyai lenni

– közölték.

Továbbá arról kaptunk tájékoztatást, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata gyakran kap megkeresést, főleg kígyókkal, denevérekkel, sérült madarakkal kapcsolatban. A rendőrség általában tudja, hogy hozzájuk kell irányítani a vadállatokkal kapcsolatos bejelentőket (a sürgősségi hívószámra is be vannak kötve készenlétre).
Nem is olyan rég Debrecenben is volt egy váratlan vendég: 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában