Looking for group

2023.09.20. 16:48

A Debrecenben nyaraló Pókember is ellátogatott a Gaming Expóra – fotókkal, videóval

A képernyő mögötti való világból kiszakadva kicsit a háromdimenziós valóságban is csapatba verődtek a gamerek.

Hajnal László

Forrás: Molnár Péter

Egész napon át tartott szerdán az Egymillióan a Magyar Esportért Egyesület (Esportmilla) által megszervezett Országos Gaming Expo debreceni rendezvénye a Nagyerdei Stadionon belüli Hallban.

Debrecen e-sportolóit és gamereit összehozó rendezvény valóságos paradicsom a számítógépes játékosok, képregényrajongók számára, akik ugyan az online térben nap mint nap kapcsolatot létesítenek, ám a személyes találkozás hasonló érdeklődésű körű társaikkal ilyen nagyságrendben ritkán fordul elő.

Érkezésünkkor tanúja voltunk, amint a bejáratnál a Predator épp egy női Jedi-lovagot próbál átcsábítani a sötét oldalra. Először azt hittük, a jól ismert pókruhás figura is egy játékból, filmből ismert karakter jelmezébe bújt cosplayer, azonban kérdésünkre bevallotta: valójában ő az igazi Pókember.

Volt egy kis szabadidőm két világmegmentés között, ezért úgy gondoltam, Debrecen egy olyan, igazán szép város, amit mindenképpen meg kell látogatnom

 – nyilatkozta portálunknak a szuperhős. Arra a kérésünkre, hogy mennyire tud kiteljesedni a falmászás iránti szenvedélye abban a városban, ahol jellemzően nincsenek felhőkarcolók, így felelt:

– Ez most vakáció. Van, amikor én is megunom a hálóhintázást és a falon mászást, és akkor jó egy kicsit kocogni az utcákon – mondta. Elárulta, velünk ellenben mások hamarabb felismerték valódi kilétét, és egyúttal remélte, hogy az embereknek örömöt fog okozni a vele való találkozás.

Gyerekkori élmények másképpen

Bizonyára profi lehetett a nagysikerű autós fociban, a Rocket Leage-ben az a fiú és a lány, akik a számítógépes verzió után a távirányítós változatot is kipróbálták, ám ezt nem túl sok sikerrel. A falat gyakrabban találták el, mint a labdát, viszont remekül szórakoztak közben, és a nézőket is sikerült megnevettetniük a bolondos meccsel.

Bátor közben éppen az 1997-es kiadású Crash Bandicoot 2-t nyüstölte egy első generációs PS-konzolon a retró részlegen. Mint mondta, gyerekkora egyik kedvenc játéka volt, így amikor meglátta, nem tudott ellenállni annak, hogy a kezébe vegye a kontrollert.

– A régi konzolokon az irányítás valamivel egyszerűbb volt, mivel a karakterek mozgása szögletesebb volt. Éppen ezért sokkal kezelhetőbbek voltak, hamarabb meg lehetett szokni az irányítást, így élvezhetőbbé vált, egyfajta sikerélményt adva – fejtette ki.

Nagy sikere volt a rendezvénynek

Csanda Gergely, a rendezvény főszervezője a Haonnak elmondta, 2022-ben rendezték meg az első Országos Gaming Expót. Ekkor végigjárták valamennyi vármegyeszékhelyet, több mint harmincezer látogató látogatott el a rendezvényekre. A PlayIT és a Budapest Comic Conok megrendezéséért is felelős szakember hozzátette, komoly érdeklődésnek köszönhetően az Esportmilla úgy döntött, idén is megszervezik az eseményt.

– A tavalyi gyakorlattal ellentétben nem a hétvégéket, hanem a hétköznapokat választottuk, elsősorban azért, mert iskolai osztályokat céloztunk meg. A programok is hozzájuk alkalmazkodnak, többek közt edukációs előadásokkal is készültünk – mondta a főszervező.

Kifejtette, szakértők segítségével az internetes zaklatás elleni védekezéssel, a gamingben rejlő lehetőségekkel, veszélyekkel is foglalkoznak, valamint szó lesz arról is, mi az, amit a saját javára fordíthat a játékos az e-sportban. Elmondta azt is, nem csupán az online játéktérrel várták a résztvevőket az ingyenes rendezvényen: így a Carfootballt, a Carsumot, a játékok őskorát bemutató retro PC-ket, a társasjátékrészleget és az autószimulátorokat is kipróbálhatták a gamerek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában