2023.10.29. 09:15
A község időseit ünnepelték Berekböszörményben
Ebéd és nótacsokor fogadta a művelődési házban tartott ünnepségen résztvevőket.
Forrás: Vmirjánczki József
Régi hagyomány Berekböszörményben is, hogy a település vezetői köszöntik a település idős lakosait, régi házastársait. A művelődési házban tartott ünnepségen Szűcs Viktor polgármester mellett Vitányi István országgyűlési képviselő és Pajna Zoltán, a vármegyei közgyűlés elnöke köszöntötte a megjelenteket.
Utóbbi kifejezte, dicséretes, a fiatal nemzedék is büszke lehet arra, ahogyan a jelenlévők alakították Berekböszörmény arculatát. Vitányi István pedig azokról a tervekről beszélt, amelyeket a község vezetői megvalósítottak. Kiemelte, a kormányzat igyekszik a nagyobb városoktól távolabb élő emberek életkörülményeinek javítását is. Szűcs Viktor egyebek mellett az önkormányzat munkájáról, az elért eredményekről tájékoztatta a résztvevőket, továbbá köszönetét fejezte ki a vármegye és a kormányzat támogatásáért.
A folytatásban a szépkorúakat, majd az ötvenedik évfordulójukat ünneplő házastársakat köszöntötték. Végül pedig egy finom ebéddel, valamint Tordai Zoltán és zenekara nótaműsorával kedveskedtek a szervezők a vendégeknek.