Megemlékezés

2023.10.12. 18:53

Domborművet kapott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ nemzetközileg is elismert professzora

Dr. Tassonyi Edömér a cívisváros orvosi egyetemén kezdte, s fejezte is be példaértékű munkásságát.

Bekecs Sándor

Egykori kollégái, barátai, valamint özvegye, Szunyogh Tatjana közösen leplezték le a néhai Tassonyi Edömér professzor domborművét.

Forrás: Czinege Melinda

Dr. Tassonyi Edömér, aneszteziológus professzor, az MTA külső tagja, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Aneszteziológiai és Intenzív Terápia (DE AITT) Neuromuscularis Munkacsoportjának alapítója emléke előtt tisztelegve a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara (DEÁOK), a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság (MAITT), a család és magántámogatók domborművet helyeztek el a DE KK AITT/AITK Szakrendeléseinek, az Auguszta Központ új épülete nyugati szárnyának előterében.  

– Érdekes érzés bronzba öntve látni a mester, az elegáns, életerős professzort és barátot, aki nem egészen két évvel ezelőtt távozott közölünk. Furcsa érzés, mert Edömér imádta az életet – fogalmazott köszöntéjében Fülesdi Béla, a DE AITT/AITK igazgatója. A néha professzorról elmondta, szerette a tudományos kihívásokat, a több órás aktív és intenzív megbeszéléseket, a jól sikerült projekteket és a fiatalok oktatását. 

Fülesdi Béla, a DE AITT/AITK igazgatója
Forrás: Czinege Melinda

– Legyen ez az emléktábla egy tiszteletteljes és baráti főhajtás a Neuromuscularis Munkacsoportunk alapítójának, aki másfél évtizeden keresztül a mesterünk és a barátunk volt. És legyen egyszersmind példa is a fiatal generációnak, hogy a dolgok mélyére ásva, szívós kitartással és a szakma szeretetével az aneszteziológia területén is lehet nemzetközi szintű kutatóvá válni – emelte ki.  

Debrecen, majd Svájc, végül ismét Debrecen

Szabó Zoltán, a DE KK elnöke ismertette Tassonyi Edömér életművének főbb állomásait. A professzor 1940-ben, Debrecenben született. Általános és gimnáziumi tanulmányait Ózdon végezte, majd 1964-ben a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerezte meg általános orvosdoktori diplomáját. Gyógyító tevékenységét a miskolci Semmelweis Kórházban kezdte meg, majd 1969-ben aneszteziólógiából és intenzív terápiából sikeres szakvizsgát tett. 1971-ben új kihívás érte, ekkor kapott lehetőséget és támogatást arra, hogy a genfi egyetemi klinikák aneszteziológiai és intenzív terápiás klinikáján bővíthesse szakmai tudását. A Svájcban töltött évek alatt a betegellátó tevékenység mellett a tudományos kutatómunkára is igen nagy hangsúlyt fektetett. Állhatatos, kitartó munkája és szorgalma gyümölcsöt érlelt, így 1973-ban, mindössze 33 évesen, mint az ottani egyetem doktora tért haza.  

Szabó Zoltán, a DE KK elnöke
Forrás: Czinege Melinda

– Átmeneti magyarországi tartózkodását követően 1985-ben visszatért a genfi egyetemi klinikára, ahol szakmai és tudományos pályafutása további eredményekben bővelkedett. Egyetemi docensi, majd egyetemi tanári kinevezést kapott, valamint a fejnyomsebészeti és idegsebészeti aneszteziológiai egység vezetői feladataival is megbízták – emelte ki Szabó Zoltán. 2005-ös nyugállományba vonulását követően hazatért az alma materbe, a Debreceni Egyetemre, és 2006-tól kezdődően külső tagként szerepet vállal a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységében is. Kutatói ambíciója, tudományos érdeklődése nyugdíjazását követően sem hagyott alább: az egyetem aneszteziológiai és intenzív terápiás tanszékén egy experimentális és klinikai neuromuszkuláris kutatócsoportot hozott létre, mely jelenleg Európa egyik legaktívabb nemzetközi szinten is elismert tudományos műhelye.

– Tassonyi professzor maradandót alkotott, és munkásságát, szellemiségét az utókor nagy tisztelettel és odaadással őrzi. Nevét számos könyv társszerzőjeként jegyzik, közleményeit a legjelentősebb aneszteziológiai kézikönyvek forrásaként idézik. Betegállatói, kutatói, oktatói munkáját több szakmai elismerés és kitüntetés fémjelzi – méltatta a DE KK elnöke. Hozzátette: a néhai tudós kutatótevékenysége során mindvégig arra törekedett, hogy az anesztézia hátterében megbúvó, a klinikus számára rejtett, potenciálisan veszélyes jelenségeket feltárja.

Mérhetetlen szerénység és jóindulat jellemezte

– Tassonyi professzor mindig igyekezett megtalálni azokat a lehetőségeket, azt az irányt, amelyek számára zöld utat mutattak a nehézségek közepette is, és amelyeken a legtöbbet teheti a betegek, a tudomány, az oktatás szolgálatában. Egy olyan egyéniség, aki az orvoslás mellett a kutatást és az oktatást is hivatásának tekintette. Ez mindannyiunk számára példa kell, hogy legyen – fogalmazott beszédében Mátyus László, a DE ÁOK dékánja. 

Mátyus László, a DE ÁOK dékánja
Forrás:  Czinege Melinda

Mint fogalmazott, kiemelkedő emberi megnyilvánulás volt az, hogy a néhai professzor visszatért és tevőlegesen segítette az ő volt egyeteme munkáját. – Az a maximális jóindulat, ami belőle minden pillanatban sugárzott, az a hit, amit át tudott adni, az valami csodálatos volt. Azt gondolom, hogyha ő lett volna az az orvos, akire én az altatás előtti utolsó pillanatban ránézek, akkor ez a tekintet bizonyára meggyőzött volna arról, hogy ő az, aki engem fel is fog ébreszteni az altatásból és visszahoz az életbe – jegyezte meg.  

Gál János, a MAITT elnöke kiemelte, nem kérdés, hogy Tassonyi professzor az egyik legkimagaslóbb aneszteziológus kutató, nemzetközi szinten is elismert tudós volt. 

Gál János, a MAITT elnöke 
Forrás:  Czinege Melinda

– Nála szerényebb embert nem nagyon ismertem. Az egoizmus teljes hiányával fordult felénk, ez példaértékű volt. Pár éve ismertük egymást, amikor tartottam egy előadást, ami közben egy hibát vétettem. Természetesen senki nem mert nekem szólni, mint vezető professzornak. Edömér viszont odajött hozzám és elmondta, mit hibáztam. Mindezt olyan barátságosan, szerényen, hogy az egyrészt jól esett, másrészt megtisztelő volt, hogy szólt és ahogy szólt – idézte fel egyik emlékét.  

Az emlékezőbeszédeket követően egykori kollégái, barátai, valamint özvegye, Szunyogh Tatjana közösen leplezték le a néhai Tassonyi Edömér professzor domborművét. Az alkotás Juha Richárd Munkácsy-díjas szobrászművész munkája. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában