Kétéves a Mozdulj, Debrecen!

2023.11.07. 15:43

A vártnál is sikeresebb Debrecen egészségprogramja – fotókkal

Haon.hu

Tortával ünnepeltek

Forrás: Kiss Annamarie

Második születésnapját ünnepli a Mozdulj, Debrecen! mozgalom, amely indulása óta több mint 41 ezer embert mozgatott meg, több mint 2000 programon. A jeles alkalmat kedden délelőtt közös sétával ünnepelték, amelyen részt vett Papp László polgármester, Széles Diána alpolgármester és Papp Csaba, a DAEFI igazgatója, derül ki a polgármesteri hivatal közleményéből.

A szívbarát tematikus sétát a mozgalom megalakulása óta több mint 200 alkalommal indították el és azon több mint 8300-an vettek részt. A Nagyerdőn heti két alkalommal, kedden és csütörtökön várják a mozogni vágyó debrecenieket.

Az elmúlt két év tapasztalatai azt mutatják, hogy Debrecenben a lakosság részéről nagy igény mutatkozik a rendszeres mozgásprogramokra. Hat beltéri (DEMKI Homokkert, Józsai, Csapókerti Közösségi Házak, DAEFI Pósa utcai és Szent Anna utcai központja és a DMJV Család és Gyermekjóléti Központjában), valamint három kültéri helyszínen (Arany János tér, Liget tér, Nagyerdő szívbarát séta) működnek az egészségfejlesztési programok – mutattak rá a közleményben.

Ezidáig a kültéri kondiparkos edzések áprilistól októberig működtek, november 6-tól viszont a Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum Sportsátrában tovább folytatódnak a programok a téli időszakban is. Az új helyszín ad otthont hétfőnként és péntekenként 18 és 19 óra között a zumbaórának, valamint keddenként és csütörtökönként 15.30-16.30-ig a frissítő tornának. A tornához minden sporteszközt a Mozdulj, Debrecen! mozgalom biztosít a résztvevők számára.

Intézményesült egészségfejlesztés

A Mozdulj, Debrecen! mozgalom két évvel ezelőtti, a Gondoskodó város gondolat jegyében való elindításával az volt a cél, hogy minél többen minél többet mozogjanak a városban. A kezdeményezés olyan jól sikerült, hogy ma már a mozgalom szinte minden korosztály számára, a kezdeti heti kettő helyett minden hétköznapon, ingyenesen kínál valamilyen – előképzettséget nem igénylő, jókedvű közösségekben végezhető – mozgásformát.

A Mozdulj, Debrecen! mozgalom első évében összesen több mint 17 ezer embert mozgatott meg. A második esztendőben elindult az iskolaprogram is, amelynek köszönhetően hetente két alkalommal összesen közel 1500 általános és középiskolás gyerek mozog.

Nemrég Debrecen főterén egy flashmob keretében több mint 1000 fiatal táncolt. Az adventi vásár idején várhatóan még többen fogják előadni ugyanezt a koreográfiát.

A Mozdulj, Debrecen! mozgalom két esztendeje alatt összesen több mint 38 ezer látogató vett részt a kül- és beltéri programokon, valamint az egészségügyi szűréseken. Az iskolaprogramban és a flashmob-on résztvevőkkel együtt ez a szám már meghaladja a 41 ezret.

Ez év szeptemberében a Szent Anna utcán megnyitotta kapuit a Mozdulj, Debrecen! mozgalom egészségfejlesztési központja, ahol nagy szerepe van a lelki egészség megőrzésének és az ezt szolgáló tevékenységeknek is.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában