Közös program

2023.11.12. 13:00

Mindenkihez elvitték Márton-nap fényeit a téglási vonulók

Kerekes-Bíró Éva

Sokan vettek részt a Márton-napi programokon Tégláson

Forrás: Kerekes-Bíró Éva

Napok óta készülődtek kicsik és nagyok Tégláson, hogy a péntek esti Márton-napi felvonuláson saját készítésű lámpásaikkal részt vegyenek. A bölcsisek kis libás lámpásai még a csoportszobában elkészültek, az óvodások pedig péntek délelőtt folyamatosan pálcikás kézműves libabábokkal díszítették a kisváros főterét. A családok apraja, nagyja szebbnél szebb, ötletes lámpásokkal érkezett a sötétedés után induló sétára, a belváros utcái széles sorban, több száz méter hosszan kígyózó ünneplőkkel teltek meg , akik a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt eljuttatták az itt élőkhöz.

A Márton-napi tüzet Szabó Csaba polgármester gyújtotta meg, majd Veresné Hevesi Zsuzsánna óvodavezető köszöntötte a jelenlévőket, röviden felidézve Szent Márton püspök legendáját, és ezen ünnephez kapcsolódó népszokásokat. Majd a téglási polgárőrök vezetésével és közreműködésével elkezdődött több száz résztvevővel a lámpás felvonulás, jóízű beszélgetésekkel, nevetéssel, sok-sok apró és nagyobb fénygombóccal szórták a jó cselekedetek üzenetét a résztvevők. Visszatérve a főtérre mindenkit zene, meleg tea, és lilahagymás zsíroskenyér várt. A jókedvű forgatagban a gyerekek körtáncra perdültek, aminek csak a fokozódó fáradság vetett véget.

– Harmadik alkalommal szerveztük meg a Márton-napi rendezvényt, a covidjárvány után szinte az elsők között volt, amit már felszabadultabban éltünk meg, azóta minden évben egyre nagyobb az érdeklődés. Külön öröm, hogy több intézmény összefogásával, közösen valósítjuk meg évről évre – tudtuk meg Pánya Kittitől, a Téglási Városi Könyvtár és Művelődési Ház intézményvezetőjétől.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában