Körmenet

2024.03.24. 18:17

Megszentelt barkával térhettünk haza a virágvasárnapi keresztútról Debrecenben – fotókkal, videóval

Jézus Krisztus dicsőséges jeruzsálemi bevonulására emlékeztek virágvasárnap délután a Református Nagytemplom előtt imával, verssel, énekkel.

Nagy Emese

Jézus Krisztus jeruzsálemi bevonulására emlékeztek virágvasárnap

Forrás: Molnár Péter

Az eseményen elhangzott, Debrecen egyedülálló módon, keresztény felekezeteivel és a város közösségével együtt, ökumenikus összefogásban emlékezik meg virágvasárnapról, és az azt követő nagyhét történéseiről, a krisztusi szenvedéstörténetről. A keresztény világ számára, a virágvasárnap különleges Bibliai ünnep, a debrecenieknek azonban néprajzi vonatkozású nap is, mely több mint tíz éve összművészeti formában mutatja be Jézus diadalmas jeruzsálemi bevonulását, barkaszentelés és ökumenikus liturgia kíséretében.

Debrecen egy különleges város

Ezen az ünnepen mindenki saját hite, vallása szerinti templomában, templom falai között éli meg virágvasárnap örömét, és délután pedig teljesen egyedi módon, különleges formában, itt a Kossuth téren, közösen, vallástól, hittől, felekezettől függetlenül tudjuk megélni virágvasárnap szépségét

– emelte ki beszédében Papp László polgármester. Hozzátette, Debrecen ebben a tekintetben valóban egy nagyon különleges város, jól mutatja ezt az adventi időszakra való felkészülés, és a mostani városi keresztút, amely nyitánya a nagyhétnek, a húsvétra való végső felkészülésnek.

debrecen, virágvasárnap, barkaszentelés, körmenet
Papp László, Debrecen polgármestere
Forrás: Molnár Péter

– Nagyon büszke vagyok arra, hogy ma is ilyen sokan összegyűltünk, és fontosnak érezzük azt, hogy együtt járjuk végig ezt a hat stációt. Meggyőződésem, a hitünk, vallási közösségeink, akik egyben képviselik a múltat, a jelent és vezetnek bennünket előre, a jövőbe, rendkívül fontos szerepet töltenek be a város életében. Ők az őrzői azoknak a tradícióknak, amelyek miatt Debrecent szeretjük olyannak, amilyen, és viszik tovább a jövőt illetően – hangsúlyozta.

Erős vallási közösségek

Debrecen polgármestere rámutatott, bármilyen változás, történés zajlik körülöttünk, Debrecen a magyar kereszténység egyik nagy központja, és erős vallási közösségekkel rendelkezik. Az ünnepség többek közt garanciája, záloga annak, hogy a cívisváros ebben a tekintetben egészen biztosan nem változik.

Ezután történelmi egyházaink elöljárói álltak a mikrofonhoz. Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája énekkel szolgált. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a Bibliából idézett.

Palánki Ferenc debrecen–nyíregyházi megyés püspök imádkozott, majd megszentelte a barkákat, amelyeket a néptáncosok osztottak szét az érdeklődők között. A jelenlévők az áldott ágakkal a kezükben indulhattak a virágvasárnapi keresztút különböző állomásaira, ahol előadások, énekek fogadták őket. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában