Van-e kiút az örökölt mélyszegénységből? Látogatás a bodaszőlői romatelepen

– kezdte Oláh Zoltán, az Opre Roma Egyesület elnöke bodaszőlői irodájukban, akit a Cívishír keresett fel. Az egyesület 2006-ban alakult, aktívan négy éve vannak jelen, étel- és ruhaosztással, szociális munkával; ezen felül lelki segítő beszélgetésekkel segítik a helyieket. – Talán emlékeznek még rá, Debrecenben, a Domokos Márton kertben volt egy romatelep. Készült egy szociológiai felmérés, és arra jöttek rá, hogy ott áldott szívű romák laknak, érdemes őket felkarolni. Aztán jött a terep- és városrendezés, kit-kit szélnek eresztettek. Bekavart még az ügyvédi szocpolmizéria is, végül a romák nagy többsége Bodaszőlőre költözött. De települtek ide a Nyírség több helységéből is, ami később kulturális különbségeket okozott. Kaptak vagy béreltek egy présházat, egy kis lyukat a Lorántffy-kertben, és azóta is ott élnek – emlékezett vissza a kezdetekre Zoltán, aki Debrecenből jár ki rendszeresen, hogy segítsen. Azt vallja a Sárospataki Református Teológiai Akadémia közösségszervező szakán végzet elnök, hogy a roma emberek nem tudják, micsoda értékeik vannak, mert nem kapnak megerősítést. Meglátása szerint az öröklött mélyszegénység és a tanult tehetetlenség ráteszi a bélyegét a mindennapokra. – Itt van ez az igazi roma lány – mutat a 23 éves Beára –, benne van a cigány túlélési vágy, az ősi ösztön, továbbá az, hogy minimálisan áll bele a dolgokba, de maximálisan kihasználja a helyzetet, pedig a képességei alapján sokra vihetné. Nem tudom ezt megértetni vele. Vagy itt van Thomas – Lakatos Krisztián, az egyesület alelnöke –, aki állítom, jobb képességekkel rendelkezik sok középvezetőnél, de a szülők által tanult, látott tehetetlensége miatt a helyzeteit nem tudja kihasználni. Ez az, amin szeretnénk változtatni, hogy az értékeiket ismerjék fel, tegyenek magukért – jelentette ki. Az egyesület az étel- és ruhaosztáson kívül foglalkozik egészségmegőrzéssel és -fejlesztéssel, ismeretterjesztéssel, a tagok képzettségének javításával, emellett kulturális rendezvényeket, szemétszedési akciókat szerveznek, gyermek- és ifjúsági érdekképviseletet tartanak fenn. Fontos céljuk a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, így a munkalehetőségek felkutatása is. Nyári táborokat szerveznek a gyerekeknek, napközit működtetnek a szünetekben.

– A gyerekek a jövő zálogai. Azt szeretnénk, ha fejleszthetnénk a képességeiket, ezáltal szárnyalhatnának. Fontos a folyamatos jelenlét, hogy a mindennapok fájdalmában, az örömökben, a szükséghelyzetekben jelen legyünk. Ez az, amit a Bibliából tanultunk, ezt akarjuk átadni, hogy „minden dolgotok szeretetben menjen végbe”. Ez a keresztény közösség lényege. Van, aki már rég Krisztus-követő, más még keresi – fogalmazott. A telepen nagy örömmel fogadták az egyesületet, hiszen az alelnököt sokan ismerték, ő is ott lakik. Kezdetben családokat látogattak, beszélgettek velük, tanácsokat adtak, kialakították a bizalmi kapcsolatot. Ezután közösen szemetet szedtek, rendezvényeket szerveztek, próbálták bevonni a telepieket a közösség életébe. – Három évvel ezelőtt, sok-sok megbeszélés után kaptuk bérbe az önkormányzattól ezt az üresen álló ingatlant, ami a közösségszervezés állandó színtere – folytatta. – Voltak, akik nem akarták a romákat a központban látni. A hatalomnak, a mindenkori rezsimnek van egy elképzelése, de mi teljesen másképp gondolkozunk, hiszen csak közösségként juthatunk előre. Tudjuk, a cigányok egy része nem tud szocializálódni, mert nincs példa előttük, de éppen ezen kell változtatni. Fehér emberként romák között nőttem fel, láttam, a cigány közösség óriási érték, de ezt a közösségi élményt szétrombolták a változások, a pénz és a családmodell felbomlása.

– sóhajtott fel Zoltán.

„Lemartam volna magamról a bőrt, hogy kifehéredjek”

– Tizenkét évesen megtértem, keresem Isten útját, próbálok neki tetsző életet élni. Ez nem mindig egyszerű, de próbálkozom – vette át a szót Lakatos Krisztián. – Nagy álmom volt, hogy karácsonyra elvigyük Isten üzenetét a telepen élőkhöz, és megvalósult! Körülbelül 70 családhoz jutottunk el a karácsony előtti napon, lovas szekérrel vittük az adományt, énekeltünk. Volt olyan család, ahol egyetlen bejgli volt, de addig nem ettek belőle a gyerekek, amíg mi oda nem értünk. Éreztem, hogy valami elindult, megváltozott bennük – emlékezett vissza a kezdetekre.

Felmérték a családok élethelyzetét, iskolai végzettségét, megkérdezték, kinek mi az álma, és sokszor elkeseredtek, hogy a fiatal anyák csak sodródnak az árral, mert úgy érzik, többet nem kaphatnak, nekik más nem jár. – Nagyon rossz gyermekkorom volt, de tudom, lehet változtatni, csak akarni kell. 19 éves koromig laktam a Domokos Márton kertben, a cigánytelepen, 7 éves koromig egyetlen közösségnek sem voltam a tagja. A szüleim nem járattak óvodába se, nulla szocializáció. Szeméthegyek közt éltünk, nem szégyellem, olykor a kukából ettünk. Az osztályban egyedül én voltam cigány, többször bántottak, hogy füstös volt a ruhám, tetves voltam. Végül odáig jutottam, hogy csak a vécén mertem enni, mindenkitől távol, betegségeket beszéltem be magamnak, annyira traumatizált voltam. Sokszor megvertek, többször eltörték a kezem – idézte fel a borzalmakat Krisztián.

Elmondta, hatan voltak testvérek, az akkor alkoholista anyja egyedül nevelte őket, majd 12 évesen találkozott egy lelki segítővel, és neki köszönhetően megpróbálta elfogadni a sorsát, de ez sem ment könnyen. Utálta, hogy más a bőrszíne, azt, hogy cigánynak született. – Lemartam volna magamról a bőrt, hogy kifehéredjek. Sokszor kérdőre vontam Istent, hogy miért teszi ezt velem, és fohászkodtam, hogy vigyen el magához. Ezért 14 évesen, amikor másodjára is eltörték a kezem az iskolatársaim, akkor kimentem az erdőbe, és felakasztottam magam. Az ág kettéhasadt, így tudtam, még nem mehetek el, Istennek terve van velem. Tanultam és elhatároztam, olyan gyerekeknek akarok segíteni, akik olyan helyzetben vannak, mint én. Tudniuk kell, hogy van kiút. Elkezdtem református gyülekezetekben szolgálni, sokat önkénteskedtem, leérettségiztem, szakmákat szereztem. Van szakács, cukrász, szabó és közösségszervező végzettségem is 35 éves létemre.

Gyakran az orvossal, a védőnővel is ők tartják a kapcsolatot

Krisztián az Opre Roma Egyesületnél lelt igazi otthonra. Bár pályázatokból tartják fenn magukat, minimális juttatást kap, tudja, minden munkaóra megéri. – Baba-mama klubot szervezünk, van tanodánk, újraélesztést tanítottunk a felnőtteknek. A tavalyi gyereknapi rendezvényünkön már 500-an voltak, a tombolanyereményeket felajánlásokból kaptuk. Elindult egy folyamat, és már a romák kérik, hogy szervezzünk programokat, hogy közösségbe mehessenek, beszélgethessenek. Több nőnek segítettünk, hogy spirált tetessenek fel, mert tudták, nem akarnak negyedik, ötödik, hatodik gyereket, de más védekezési forma elérhetetlennek tűnt számukra. Van, hogy mi tartjuk a kapcsolatot a védőnővel, a nőgyógyászokkal, időpontot kérünk különböző vizsgálatokra. A covid idején az oltási időpontokat is mi egyeztettük. Női tisztasági eszközöket adunk, mert azt sem tudják megfizetni – sorolta a Cívishírnek.

Oláh Zoltán hozzátette,

– Ezek mind komfort nélküli ingatlanok, ráadásul szemétszállítás sincs. Nagyon nehéz úgy elvárni valamit, hogy tudjuk, teljesíthetetlenek az igényeink. A telepen élők többsége nem él, csak tengődik. Sok a beteg, drága a gyógyszer. Ezért próbáljuk a fiatalokat felemelni, tudást adni nekik, amivel a „képessé tétel” a célunk, hogy változtathassanak a sorsukon. Le kell bontanunk a bilincseket, amit feltettek maguknak, és akkor képesek lesznek szárnyalni is. De ehhez le kell számolni a rossz mintákkal – fűzte hozzá. Kiemelte, tudja, vannak, akik az adományokat pénzzé teszik, de akinek semmije sincs, attól nehéz is lenne mást elvárni.

Az egyesület az évek alatt sok kapcsolatot kiépített, például a Magyar Református Szeretetszolgálattal, a Dorkász Alapítvánnyal, a Hajdúböszörményi Kálvin téri gyülekezettel. Tudatták azonban, hogy van olyan képviselő a településen, akivel nehezen értenek szót.

– Mi mindenkivel együtt dolgozunk, aki a közösségért tenni akar, aki változást szeretne. A gyerekeket például elvittük a debreceni javítóintézetbe, hogy lássák, egy-egy rossz döntés az életüket derékba törheti, hogy nem olyan szuper odabent. Ezzel is arra próbáljuk sarkallni őket, ne a bűnözést válasszák, hiszen van más út – sorolta Oláh Zoltán. Ma már odáig is eljutottak, hogy ha rendezvényt tartanak, akkor 30 önkéntes azonnal felajánlja a segítségét, marad takarítani. Fontos tudni, hogy alkohol- és bódítószermentes minden eseményük, erről pedig saját „rendfenntartó” gondoskodik. Ez óriási fejlődés ahhoz képest, ahonnan indultak! Tudják, ez egy lassú folyamat, hiszen az évtizedek, évszázadok alatt berögzült szokásokat nem lehet egy pillanat alatt kigyomlálni, ehhez társadalmi szintű összefogás kell.

– folytatta Zoltán. Az egyesület nem képes és nem is akar minden problémát megoldani. A renitensek féken tartása, az uzsorások kiirtása, a kábítószer kitiltása a saját felelősségük.

Nehéz kitörni a telepről

A 24 éves Misit az egyházon keresztül foglalkoztatja az egyesület. Vendéglátás-turisztika és szociális gondozó szakmája van, évekig a vendéglátásban dolgozott. Mint mondta, szerette csinálni, de a magyar tulajdonos a helyet eladta egy németnek, majd fokozatosan leépítették a cigány munkásokat. – Jelenleg mindenes vagyok, a családokkal tartom a kapcsolatot. 106 ezer forintot keresek, de vannak levonásaim, így 65 ezret viszek haza. Ennek is csak egy részét élem fel, a többit odaadom anyukámnak élelemre, rezsire. A családomnak összesen 30-40 ezer forint marad megélhetésre egy hónapban – sóhajtott. Misi két ösztöndíjat is elnyert, Romániában és Németországban is fejlődhetett, dolgozhatott volna, még a repülőjegyét is elküldték, de nem tudott belevágni. És miért nem? Mert annyi pénze sincs, hogy az első fizetéséig megéljen. Célja a telepről kitörni, pincérként elhelyezkedni, hiszen nem fél a munkától.

A 42 éves, ötgyerekes Ilona közfoglalkoztatott az egyesületnél. Húsz évvel ezelőtt költözött Bodaszőlőre, három éve dolgozik az Opre Románál. Ugyan megfordult a fejében, hogy elmenjen innen, de a gyerekei és az édesanyja ide kötik. A férje nemrég szívinfarktust kapott, így az ő fizetéséből élnek. – Sokat tanultam a roma kultúráról, hagyományokról az Opre Románál. Ugyan fehér bőrű vagyok, de mindig is több cigány barátom volt, mint magyar. Köztük mindig is jól éreztem magam. A férjem kevert, de mi cigánynak valljuk magunkat. A romák odafigyelnek egymásra, többet segítenek, mint a magyarok. Nagyobb az összefogás, a testvérek egymás mellett állnak. A gyerekeimnek is azt szeretném átadni, hogy legyenek segítőkészek, alapelvárás, hogy tanuljanak.

A 23 éves Bea volt a legfélénkebb. Egy gyermeket nevel egyedül, a szüleivel, testvéreivel és annak gyerekeivel él együtt. Ötven négyzetméteren nyolcan. Ő is közfoglalkoztatott, jelenleg csak az ő fizetésére számíthat a család. – Rossz gyerek voltam, kirúgtak a bodaszőlői általános iskolából. Nincs meg a nyolc osztályom sem. Ha minden igaz, szeptemberben indul egy képzés, akkor elvégezhetem az iskolát, és így jogosítványt is szerezhetek. 16 éves koromban a bátyám elvitt dolgozni egy szeméttelepre, ott voltam, amíg terhes nem lettem, két éve pedig itt dolgozom – vázolta fel röviden az élettörténetét. Mint mondta, nehéz az együttélés, de mivel soha nem volt külön szobája, így nem is vágyik rá különösebben. Nekik sincs fürdőszobájuk, így a tisztálkodás problémás. A telepen általában csak egyetlen szobát fűtenek a házakban, télen órákat állnak a hidegben a családtagok, amíg a többiek odabent lefürödnek. És hogy Bea milyen jövőt képzel el? Nos, semmilyet, mint mondja, nem gondolkodik ilyenen. Édesanyja beteges, és mivel ő lett a „családfenntartó”, így nem is könnyű lépnie. – A testvérem is velünk lakik a gyerekeivel és párjával – mondta, majd jött a magától értetődő kérdés: a férfi miért nem dolgozik?

– foglalta össze.

Csonka családok

A telepen a roma nők tartják össze a családokat, jellemzően azért, mert a férfiak egy része börtönben ül, vagy arra sem hajlandó, hogy a saját gyerekét a nevére vegye – tudtuk meg Zoltántól. Alapvető probléma, hogy az asszonyok alábecsülik magukat. – De honnan is kapnának pozitív megerősítést? A legtöbb szegregációban nő fel, ahol nem azt sulykolják, hogy te lehetsz valaki. Épp ellenkezőleg! Számtalanszor megkérdeztem: te miért tartod el az uradat, olykor prostitúcióból, plazmázásból, mert nincs semmilyen szakmád, képzettséged? A férjed elviszi, elissza a pénzt, üt, ver, megcsal. Így is te tartod el a családod, könnyebb lenne az ember nélkül – jelentette ki Zoltán, de tudja, sokaknál süket fülekre talál. Krisztiántól olykor jobban elfogadják a tanácsot, hiszen közöttük él. – A negatív példákon keresztül is megmutatjuk a jövőt. Bízunk benne, hogy hasznukra válik. Sok nyomort, nélkülözést látunk. Van tenni- és javítani való bőven, de szerencsére örülni is tudunk néhány pozitív változásnak. Például a telepen élők maguk kérték, hogy megoldódjon a szemétszállítás, mert tisztább körülményeket akarnak.

Élet a telepen

A Cívishír munkatársa és az egyesület két tagja autóba ültek, és pár perc alatt elértek a Lorántffy-kert poros utcáihoz. Az egyesület 70 családdal van kapcsolatban, néhányukkal beszéltünk is. Mindannyian elismerően beszéltek az egyesület munkájáról, hálájukat fejezték ki. A körülmények borzalmasak: kicsi, füstös szobák, néhol kartonpapírral betömött ablakok, máshol azonban még ettől is rosszabb a helyzet: furnérlemezekből összetákolt ház árválkodik az udvar közepén. Javarészt asszonyokkal és gyerekekkel találkoztak. Panaszkodtak, hogy nincs munkalehetőség, máshol a gyerek miatt nem tudnak munkát vállalni, megint mások betegség miatt szorulnak segítségre.

Mező Józsefné elmondta, öt gyereke van, egyik Németországban él, de az unokájáról is ő gondoskodik. Egy szobán osztoznak, havonta 73 ezer forint bevételük van. A házért minden hónapban 10 ezer forintot fizetnek, a villanyt nemrég köttette vissza, feltöltőkártyás. Kétezer forint elég egy hónapra, hiszen ha üres a hűtő, minek menjen? Azt eszik, amit adományba kapnak; a napokban is az Opre Roma Egyesülettől kaptak tésztákat, lisztet, olajat. Mező Józsefné megmutatta az otthonát, unokája éppen az egyik ágyon aludt. Kérte, fotót ne készítsenek, szégyelli az állapotokat. A konyharészben kapott helyet a lavór, a szobákban két ágyon osztozkodnak, a bútorok szegényesek. A védőnő mindent rendben talált, az asszony a tisztaságra odafigyel. – Dolgoztam közmunkán, de mivel a kicsi gyámja lettem, így abba kellett hagynom. Ha betölti a három évet, megyek vissza. Csak annyit kérek a Jóistentől, annyink legyen, hogy a gyerekek jóllakjanak – mondta a Cívishírnek.

Leontináék négyen laknak az egyszobás házban. Férje beteg, cukros, vesedialízisre kell járnia. Havonta 110 ezer forintból élnek. – Semmire nem elég ez a pénz. A számlákra elmegy 65 ezer, a gyógyszerem 6 ezer, a férjemé 8. Mire kifizetek mindent, napi ezer forint ha marad élelemre. Paprikás krumplit főzök paprikás krumplival. Ha változatosságra vágyunk, lesz krumplis tészta. Krisztiánéktól ruhát, ágyneműt, élelmiszert kapunk. Most járt le a közmunka, álláskeresőn vagyok, három hónapig kapom a támogatást. Hogy utána mi lesz, csak a Jóisten tudja! A lányom péknek tanul, a fiamnak nincs szakmája, az ő sorsa még kérdéses.

A 38 éves Gál Anikó a 4 hónapos, negyedik gyermekével a kezében jött oda hozzánk. A legnagyobb gyermeke már 23 éves. – Nem terveztük a kicsit. Azt mondták, cisztám van, a cisztából pedig gyerek lett. Már el se tudtuk vetetni. Mi nem fizetünk albérletet, cserébe gondozzuk a házat, a kertet. Egyébként hatezer forint lenne – sorolta. Megtudták, a család 55 ezer forintból él, ebből veszik a pelenkát, az élelmiszert, fizetik a villanyt. A párja alkalmi munkákat vállal. – Az internetet is be kellett vezetni, mert kell a gyereknek a tanuláshoz. Nyolcezer forint. Fűteni fával tudunk, az erdőről hozzuk. Szerencsére kapunk adományokat, ruhát, tartós élelmiszert. Nehéz az élet, a gyerekeimnek is mindig azt mondom: tanuljatok, hogy egyszer elmehessetek innen! Ez a legfontosabb, ne járjanak úgy, mint mi.

Az egyesület jelszava: „Megváltozott életek csak megváltozott gondolkodású, megváltozott hitű emberekből születhetnek”. A jövőben is azon lesznek, hogy ehhez tartsák magukat. Arra biztatják az embereket, hogy menjenek el a telepre, a saját szemükkel győződjenek meg az állapotokról, hogy tudatosuljon bennük: szükség van a segítségre. Folyamatosan várják az adományokat, a transzparenciára figyelnek.