Strandnyitás

2024.05.01. 13:56

A hajdúszoboszlói fürdő elindította a strandszezont – fotókkal

Május elseje Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexumában a nyitást jelenti. Immár nyolc szabadtéri medencével várja a látogatókat a hajdúszoboszlói fürdő, június 15-ig pedig minden medence üzemelni fog.

Kiss Dóra

Az első csobbanások már megvoltak a hajdúszoboszlói fürdőben

Forrás: Molnár Péter

A Zichy Géza AMI fúvószenekarának műsorával indult a majális a hajdúszoboszlói fürdő bejáratánál. Egész nap különböző programok várták az érdeklődőket, s ezen a napon jött el a strandnyitás ideje is. 9 óra előtt már sorban álltak az elszánt fürdőzni vágyók, hogy elsőként léphessenek be a Hungarospa területére, előtte azonban köszöntőkkel vezették fel a szoboszlói turizmus egyik legfontosabb napját. Elsőként Bodó Sándor hívta fel a figyelmet arra, hogy bizony kezdődik a nagybetűs turisztikai élet. A térség országgyűlési képviselője kiemelte, az előző hónapok sem teltek munka nélkül, a fürdő felkészült a nyitásra. Méltatva a helyieket hangsúlyozta, Hajdúszoboszló egy szerethető, biztonságos, gondoskodó város.

hajdúszoboszlói fürdő, strand, hungarospa
Bodó Sándor köszöntötte a jelenlévőket a hajdúszoboszlói fürdő nyitásán 
Forrás: Molnár Péter

Az évtizedek alatt világfürdővé vált a hajdúszoboszlói fürdő

Czeglédi Gyula polgármester egy kicsit a múltba is visszatekintett köszöntőjében, tudatta, lassan hatalmas jubileum következik a város történetében; 1925. október 26-án találta meg Pávai-Vajna Ferenc a gyógyvizet Hajdúszoboszlón. A város „első alapítása” 1606. szeptember 2-án volt, amikor Bocskai 700 hajdút telepített ide. 

Ez a két dátum összeforr egymással, a tradíciók őrzése és a gyógyvízre alapult turisztikai kínálat szerves egységet képeznek

– húzta alá Czeglédi Gyula, aki 24 éven keresztül fürdőigazgatóként szólalt fel a strandnyitányokon. Most egy másik fontos esemény évfordulójára is megemlékezett: Magyarország 20 éve az Európai Unió tagja. 

Hajdúszoboszló nyertese az uniós tagságnak, hiszen az elmúlt években és évtizedekben olyan fejlesztések valósultak meg, melynek eredményeként a kisvárosi fürdő teljesen megújult, s világfürdővé vált

– hangsúlyozta. Felidézte a fürdőfejlesztés legfontosabb mérföldköveit, majd jó turisztikai szezont kívánt mindenkinek. 

hajdúszoboszlói fürdő, strand, hungarospa
Czeglédi Gyula a fürdőfejlesztés mérföldköveiről is beszélt 
Forrás: Molnár Péter

Köszöntötték az első vendégeket

Czegle-Pinczés Enikő, a Hungarospa vezérigazgatója többek között arról beszélt, 97. éve nyitja meg kapuit a strand ezen a napon. Tudatta, az idei évre a célkitűzései között szerepelt a vendégelégedettség növelése, az energiahatékonyság és a fenntarthatóság javítása, ezért olyan fejlesztéseket végeztek, melyek ezt a célt szolgálják. 

Mindezek jegyében  ebben az évben már átadtak egy 1000 köbméteres hévíztározót, több mint egy kilométer hosszan megújították a termálvíz-gerincvezetéket, illetve elkészült a világítótorony új homlokzata, valamint megújult a Thermal Kemping nyári épülete is. Hangsúlyozta, a fejlesztések nem állnak meg, további terveik vannak.

Majd napsütéses nyarat és jó munkát kívánt mindenkinek, aki Hajdúszoboszló turizmusáért dolgozik. – Most pedig nyíljon a strand! – nyitotta meg hivatalosan is szezont.

Ezt követően pedig első vendégek már be is léphettek, őket a fürdő vezérkara és a városvezetőség fogadta. Idén az első (két) vendég Katona Zoltán és felesége voltak, akik Debrecenből érkeztek a fürdővárosba. Elmondták, évek óta járnak a szoboszlói strandra. Mint mondták, nemcsak a kiváló víz, hanem az itt lévő jó hangulat miatt látogatnak ki rendszeresen ide. 

hajdúszoboszlói fürdő, strand, hungarospa
Czegle-Pinczés Enikő (balról) és a Katona házaspár
Forrás: Molnár Péter

Folyamatosan nyitják meg a medencéket

Nem maradhatott el a közös strandbejárás sem, az elöljárók és a vezetők a hagyományokhoz híven körbejárták a szabadtéri részt, ahol immár 8 medence üzemel, 4 termál- és 4 hideg vizes. Gyermeknapon megnyílnak majd a hátsó részen a gyerekmedencék, június 15-ig pedig minden medence üzemelni fog, ekkor nyílik meg a Prémium Zóna és az Aquapark is.

Utunk a Thermal Kempingbe vezetett, ahol átadták a megújult nyári vizesblokkot és a konyhát. 

Czegle-Pinczés Enikő elmondta, tavaly több mint 80 ezer vendégéjszakát töltötték el a kempingben a vendégek, jelenleg pedig már több mint 700 vendég van itt. A felújításról tudatta, a Hungarospa beruházásában 235 millió forintból többek között zuhanyzókat, mosdókat és WC-ket alakítottak ki, mindkét épületben kicserélték a vezetékeket, valamint kívül-belül megújult a konyha és a vizesblokk is.

Este pedig még egy hatalmas, ingyenes strandnyitó buli várja az érdeklődőket, ahol több fellépő is színpadra áll.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában