Összefogás

2024.05.29. 15:44

Közösen tettek jót a településért a körösszegapátiak

Vmirjáncki József

A református egyház évente szervez olyan alkalmakat, amikor a Szeretethíd keretein belül, a saját környezetükben felfedezett, megtalált és fontosnak tartott tennivalókat végezhetik el önerőből. Körösszegapátiban és a hozzátartozó Körmösdpusztán is mindig találnak tennivalót. A Szeretethíd felhívás feladatait három napra tervezte dr. Kurucz Tímea, a település református gyülekezetének lelkésze.

A résztvevők örömmel álltak munkába Körösszegapátiban
A résztvevők örömmel álltak munkába Körösszegapátiban
Forrás: Vmirjáncki József

Az első nap Körmösdpusztán a játszótér körül növényeket ültettek el, a második napon, ami egybeesett a gyermeknappal, a helyi iskolával közösen a hittanosok szép, saját kezűleg színezett igéskártyákat készítettek, amelyet a település lakosaihoz is eljuttattak. A gyermekeket a presbiterek és a pedagógusok kísérték. Az út után a gyülekezeti ház udvarán játszhattak és édességet kaptak.

A harmadik napon a felnőtt hívek a gyülekezeti ház udvarán lévő szabadtéri játékokat, valamint a parókia udvarán levő kerítést festették le, valamint drótkötélpályát készítettek a gyerekeknek, amelyet a tanév végére birtokba is vehetnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában