Közbeszerzés

2024.05.04. 14:19

Megújulhat az egyetemi campus két épülete

Egy böszörményi cég nyerte el a beruházás mindkét részének kivitelezési munkáit.

Haon.hu

Hamarosan elkezdődhet a homlokzat megújítása

Forrás: Illusztráció: MW-archív

Egy hajdúböszörményi vállalkozás végezheti a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusa „A” és „B” oktatási épületeinek homlokzati felújítását összesen mintegy nettó 773 millió forintért – írja a május 3-ai Közbeszerzési Értesítő. Mindkét épület esetében tetőszigetelés, vakolás, ajtó és ablak beszerelése, továbbá villámvédelmi és hőszigetelési munka a feladat. A munkára 12 hónap áll majd rendelkezésre.

Mint a dokumentumban áll, a Debreceni Egyetem átfogó célja, hogy a hozzá tartozó épületek felújítása során az infrastruktúra fejlesztéséhez kapcsolódóan, megvalósuljon a környezetvédelmi, ebből is a klímaszempontú elvárásoknak való megfelelés. Célkitűzése az energiahatékony és gazdaságos üzemeltetés, ezért a beruházás megtervezésekor figyelembe vette az Európai Bizottságnak az épületek felújításáról szóló ajánlását, mely szerint a felújítás közepes mélységű abban az esetben, ha az energiafelhasználás 30-60 százalékos megtakarítása érhető el. 

Az „A” épület beruházásának kivitelezésére 10 ajánlat érkezett, a TÖMB Kft. 418 millió 362 ezer forintért végezheti a munkát. A „B” épület felújításában 11 cég vett volna részt, itt is a TÖMB nyert 354 millió 816 ezer forintos ajánlattal.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában