Választás

2024.06.21. 17:05

Átvették megbízóleveleiket a debreceni képviselők – fotókkal

Októbertől valamelyest megváltozik a közgyűlés összetétele. Összesen 33 megbízólevelet adtak át.

Hajnal László

Együtt a teljes testület az ünnepi esemény további résztevőivel

Forrás: Molnár Péter

Átvették megbízóleveleiket a debreceni önkormányzati képviselők, illetve a polgármester, akiket június 9-én választottak meg a polgárok. Az ünnepi eseményt pénteken délben a Kölcsey Központ Görömbei András-termében tartották. Szekeres Antal főjegyző, a Debreceni Helyi Választási Iroda vezetője köszöntötte a mandátumot szerzett képviselőket, akik a következő ciklus kezdetén, 2024. október 1-én kezdhetik meg a munkát, illetve folytathatják képviselői tevékenységüket. Összesen 33  megbízólevél átadására került sor.

A megbízólevél immár Papp László polgármester (jobbról) kezében;  Kovács Tibor Józseftől vette át Debrecen haon
A megbízólevél immár Papp László polgármester (jobbról) kezében;  Kovács Tibor Józseftől vette át
Forrás: Molnár Péter

A főjegyző ismertette, Debrecenben a négy polgármesterjelöltre összesen 84 ezer 324 szavazatot adtak le a választópolgárok, ebből 40 ezer 807 érvényes szavazattal Papp Lászlót, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt polgármesterjelöltjét választották meg.

Megbízólevél: először a polgármesternek

Elsőként Papp László vehette át megbízólevelét, melyet Kovács Tibor József, a Debrecen Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottságának elnöke adott át. Őt az egyéni választókerületek megválasztott képviselői, valamint a települési kompenzációs listával mandátumot szerzett képviselők követték.

A megbízólevelek átadása után Csikos Sándor, a Nemzet Színésze Juhász Gyula Csokonai szobránál című versét szavalta el.Ezt követően Danku Csaba aljegyző, a Debreceni Helyi Választási Iroda vezetőhelyettese felvázolta, Magyarországon az 1990-es évi rendszerváltás óta 9 alkalommal tartottak önkormányzati választásokat. Megemlítette, a korábbi gyakorlattal ellentétben, amikor négyévente választottak a polgárok, 2014-től már öt éves ciklusokra választották meg a képviselőket. Mint fogalmazott, Debrecenben 94 egyéni, 79 listás önkormányzati képviselőjelölt indult a választáson.

A képviselő-testület tagjai, akik átvehették a megbízólevelet
Polgármester
Papp László (Fidesz-KDNP)
 
Önkormányzati képviselők
Fidesz Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt
Becsky István Gábor, Papp Viktor, Szilágyi Edina, Nagy Sándor, Hetei József, Dankuné Nagy Gyöngyi, Kovács István, Vadon Balázs, Komolay Szabolcs, Orosz Aurélia, Sánta János, Varga András, Széles Diána, Barcsa Lajos, Papp Csaba, Bognár István, Juráskó Róbert, Barcza Dániel, Korbeák György, Katona Erzsébet, Szűcs Sándor, Balázs Ákos
Összefogás a Cívisvárosért Egyesület
Mándi László, Pákh Károly, Madarasi István
Civil Fórum Debrecen Egyesület
Gondola Zsolt Zoárd, Illés-rácz Mariann, Balláné Csontos Ildikó, Badár Gyöngyi
Mi Hazánk Mozgalom
Salánkiné Kuti Zsuzsanna, Hunyadi Máté 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában