2024.07.27. 07:00
Bejárta Európát, és bő másfél millió kilométert vezetett balesetmentesen a böszörményi buszsofőr – a volán mögött Kathy Sándor
Bő három évtizedet dolgozni egy cégnél? A jövő nemzedéke aligha tudja ezt a képet vizionálni maga előtt, ellenben akik „régi motorosok”, mint az a buszsofőr, aki a Volánbusz Zrt. alkalmazásában áll 32 éve, még máshogy viszonyul a munkavégzéshez. De miért? Erről ő maga mesélt a Haonnak a társaság Debrecen, Szoboszlói úton lévő telephelyén.
Busszal megkerülni a Földet? Erre akár többször is vállalkozhatott volna a Volánbusz Zrt. sofőrje. Kathy Sándor több mint három évtizede tartó pályafutása során ugyanis bőven átlépte a másfél millió levezetett kilométert, ráadásul balesetmentesen(!). Viszont hogy miként jutott el idáig, minek köszönheti szakmai sikereit, és miért kedvelik őt nagyon sokan, nem lőnénk le rögtön. Kezdjük a nem hétköznapi karriertörténetet az elején, amit Volánbusz Zrt. alkalmazásában álló hajdúböszörményi buszsofőr a cég debreceni telephelyén mesélt el nekünk.
Forrás: Molnár Péter
A buszsofőr 32 éve űzi hivatását
El tudják képzelni, milyen lehet legalább 30 éve egy cég alkalmazottjaként dolgozni? Talán az idősebbeknek ismerős lehet ez az érzés, a fiatalabb generáció számára pedig inkább riasztó. Szinte hallani a meglepett hangokat, hogy „Te jó ég! Hogy lehet ezt kibírni? Én tuti megőrülnék…”. No, persze, ez egy életszemléletet is megkíván, és alighanem kevesen mondhatják el magukról, hogy töretlen motivációval lépnek be munkahelyük ajtaján minden egyes nap. Kathy Sándor viszont 1992. június 14. óta ül a volánnál (szó szerint), és percre pontosan emlékszik, mikor indult először útnak – és hát igen emlékezetesre sikerült a bemutatkozás…
A 12:10-es járatot kaptam meg először, millió aprópénzzel a kasszában. A Böszörményi úti megálló felé haladtam, és mikor megálltam, kinyitottam az ajtót, szálltak fel az utasok, én kihúztam a kasszát, aztán persze, hogy kiborult az összes érme a földre… Hát, ez elég kellemetlen indítás volt, rögtön az első nap, az első járaton…
– emlékezett vissza kissé pirulva. Jóllehet, akkor még szoknia kellett a buszt, ugyanis korábban teherautót és kamiont is vezetett: előbbivel bejárta Magyarországot, utóbbival pedig egészen Moszkváig ment – legalább a helyismerettel már nem volt gondja.
Miután leszerelt a katonaságnál, úgy gondolta sofőrnek áll, mivel édesapja és testvére is a Volánbusz alkalmazásában állt már akkor, a céghez pedig jellemzően vagy jó kapcsolatokon, vagy „kihalásos” úton lehetett felvételt nyerni, vagyis ha nyugdíjba mentek az idősek. És ha már bekerült valaki, elsősorban nem a vezetőségnek, hanem a tapasztalt kollégáknak kellett megfelelni, mivel ha ők jó véleménnyel voltak az új kollégáról, az igen sokat jelentett.
Úgy ismeri Európát, mint a tenyerét
Sándor az évtizedek során kivívta a szakma elismerését, nem véletlenül szelte keresztbe Európát Finnországtól egészen a Gibraltári-szorosig. Merthogy bizony nem csak menetrend szerint induló buszok sofőrje volt már: gyakran kapott megbízást, hogy különjárattal teljesítsen szolgálatot, ezért nagyon sokszor utazott külföldre. Többek között a DVSC csapatát hozta-vitte 10 évig, diplomáciai utakon, sőt, még úszó Európa- és világbajnokságon, illetve atlétika vb-n is járt, mióta buszsofőr.
A cikk elején említettünk nagy tapasztalatot rejtő számokat, nos, ezt most bővebben is kifejtjük. A másfél millió pénzben se kevés, nem hogy kilométerben, de hogy pontosak legyünk,
összesen 1 millió 750 ezer kilométert vezetett le eddigi pályafutása során Kathy Sándor. Noha, ez a szám már önmagában meghökkentő, azonban mégsem ez a mérföldkövet tartja Sándor legnagyobb sikerének, hanem valami egészen mást: 2012 novemberében átvehette az IRU-diploma nevezetű díjat Genovában, ami azokat a sofőröket illeti meg, akik legalább egymillió kilométert vezettek balesetmentesen, és közben nem sértették meg a közlekedési szabályokat és a vámelőírásokat sem – mindezt úgy, hogy 20 év tapasztalattal a hátuk mögött.
„De mégis, hogy a csudában lehet ennyi időt eltölteni egy cégnél?” – szólhatna a kérdés. Sándor azt vallja, hogy munkáját leginkább hivatásnak lehet nevezni, ahhoz pedig, hogy valaki sikeres legyen, elsősorban alázatosnak kell lennie, még akkor is, ha nem ért egyet mindennel.
Forrás: Molnár Péter
Büszke voltam arra, hogy buszsofőr lehetek. Fontosnak tartottuk az idősebb kollégák és az utasok elismerését, és ha kivívtuk, jól is esett. Otthon rengeteg levelet és verset őriztem meg, azóta pedig nem győzzük hova tenni, a kedvesem már így is mondta, hogy szedjem össze ezeket egy nagy dobozba
– mondta Sándor mosollyal az arcán. Úgy gondolja, a társadalom annak idején sokkal nagyobb becsben tartotta a buszsofőröket: volt, hogy énekeltek neki az utazás során, vagy mint a repülők landolásakor szokás, megtapsolták érkezéskor.
Más jellegű élmények is érték egyébként, olyanok, amelyek egzisztenciális helyzettől és munkakörtől függetlenül is ritkán adatnak meg bárkinek, az egyik ilyen például, amikor a Louvre-ban járt egyik utazása során. Pontosabban a párizsi múzeum egy olyan szintjén, amelyet nem nyitnak meg a nyilvánosság előtt.
Az ötcsillagos szálloda és az elit társaság is élményt nyújt, mégis jólesik Debrecenbe hazajönni
Ugyanakkor drámai és váratlan szituációkkal is szembe kellett néznie az eddigi bő három évtized alatt: épp egy diplomáciai küldöttséggel járt kint Grazban, amikor lezuhant egy magyar busz, akkor azonnal megborult a program, és menni kellett segíteni. Összességében, sokan gondolhatnánk, hogy amikor hazajön a sofőr külföldről egy ötcsillagos szállodából, akkor úgy érzi, szíve szerint nem hagyta volna ott… Ellenben Sándor elmondása szerint sokszor alig várta, hogy végre láthassa a Debrecen táblát.
Abban biztosak lehetünk, ha Sándorral utaznánk, aligha kellene aggódni amiatt, hogy eltévedünk. Elmondása szerint mindenhova GPS nélkül utazik belföldön, még Budapestre és a Dunántúlra is.
Forrás: Molnár Péter
Egyszer készültünk Thesszalonikibe, ahova úgy lehet eljutni, hogy hat helyet nem szabad benézni. Nekünk meg kellett tanulni, és fejből kellett felmondani, hogy tájékozottak legyünk. Különjárat esetén ráadásul párban vagyunk, egymásra vagyunk utalva, nagyon észnél kell lenni, hogy ne csináljunk egymásnak 300 kilométeres kerülőt, ezért tudni kellett memorizálni az útirányt
– részletezte Sándor.
Ha már az útról beszélünk, igen érdekes társadalmi kérdést pedzegettünk, miszerint boldog lehet-e az ember akkor, ha nagyon szereti a munkáját, de fizetés szempontjából nem tud kitörni – a mostani, egzisztenciaépítés előtt álló fiatalok fejében ez pláne nagy kérdés lehet. A Volán buszsofőrje bevallása szerint feleannyit keres korábbi osztálytársaihoz képest, akikkel gépészként végzett, mégis, úgy érzi, sokkal boldogabb így.
Én ezalatt a 32 év alatt úgy gondolom, hogy mindent elértem, amit el lehetett érni…
– összegezte Kathy Sándor.
