Olvasói panasz

2024.07.29. 20:00

Szeméthalom a Fényes udvari kiserdőben, dühöngenek a környékbeliek – fotókkal

Olvasói panasz miatt a Haon egy debreceni zöldterületen riportozott. Mindenhol szeméthalom és fertő a Fényes udvari kiserdőben. A debreceni polgármesteri hivatalnál is érdeklődtünk, mit tudnak tenni ellene.

Nagy Emese

Szeméthalom „tarkítja” a Fényes udvari kiserdőt én annak környezetét

Forrás: Molnár Péter

Egy olvasónk, Simai László Vilmos több problémafelvetést fogalmazott meg a Haon felé, és arra kért minket, járjunk utána, mit lehetne tenni azért, hogy ne legyen óriási szeméthalom a debreceni Fényes udvari kiserdő. Mindemellett kifejtette, a Munkácsy Mihály utca a belvárostól csak egy bizonyos szakaszig van leaszfaltozva, a Kolozsvár utcától kőporos az egész „úttest”, ha egy autó elmegy, akkor több 10 percig porfelhő van. Rámutatott, nem lehet szellőztetni, teregetni. A forgalom igencsak nagy, ugyanis a NAV-hoz ezt az utat veszik igénybe az autósok. – Nagyon szeretnénk, ha az utat leaszfaltoznák, továbbá azt se bánnánk, ha a kiserdő és a vasút között kiirtanák a parlagfüvet, illetve a visszaállítanának egy kerítést, amit tavasszal bontottak meg fakivágás miatt. Mivel nincs kerítés, jelenleg a sínekre járnak át a gyerekek szelfizni, ami igencsak veszélyes – fogalmazott Simai László.

A szelektív hulladékgyűjtő konténerek mellett rengeteg a szeméthalom
Debrecen hulladék Fényes udvari kiserdő
A szelektívhulladék-gyűjtő konténerek melletti szeméthalom
Forrás: Molnár Péter

Mi ez a szeméthalom a Fényes udvari kiserdőben?

Mielőtt megkerestük volna a debreceni polgármesteri hivatalt, feltérképeztük a Fényes udvari kiserdőt és környékét, és sajnos testközelből megtapasztalhattuk, mit rejt az egyébként takaros kis zöldterület; sajnos nem ékkövet. 

Simai László bekísérte a Haon stábját az erdőbe, és tényleg mindennel találkoztunk, szó szerint mindenfelé szeméthalmot láttunk: rongyok, ruhadarabok, táskák, műanyag flakonok, különböző elektronikai eszközök hevertek a kiserdőben. De nem csak néhány darab, hanem temérdek. Megnéztük a kiserdő melletti szelektívhulladék-gyűjtő konténereket, amiknek a látványa szintén elszomorító. A konténerek körül csupa szemét minden, látni lehet, olyan emberek is odaviszik a szemetüket, akik nem is a környéken élnek – ottjártunkkor ezt néhány helybéli is megerősítette. 

Az emeletről látták, hogy a kiserdőben, valamint a konténerek körül „járőrözünk”, és lejöttek megkérdezni, honnan jöttünk, mit csinálunk. Miután felvilágosítottuk őket, miért is vagyunk a helyszínen, nagyon megörültek nekünk, és elmondták, rengetegen hordják ide a szemetüket, a környéken a sok szemét miatt már patkányok is szaladgálnak

A hivatalhoz fordultunk válaszért

Megosztottuk a problémafelvetéseket a debreceni polgármesteri hivatallal, néhány kérdést megfogalmaztunk annak érdekében, a Fényes udvari kiserdő körül élők választ kapjanak arra, fog-e történni bármilyen változás a környéken. Rákérdeztünk, a közeljövőben tervben van-e, hogy leaszfaltozzák a Munkácsy Mihály utca egy részét, kívánnak-e kerítést csinálni a lebontott helyén, valamint mit tesznek azért, hogy a Fényes udvari kiserdő újra régi fényében ragyogjon. – Debrecen város közigazgatási területén található földutak szilárd burkolattal történő ellátása évek óta kiemelt feladatunk. Idén 23 utca építése valósul meg 2,5 milliárd forint értékben. A városban található aszfaltburkolattal nem rendelkező utcák aszfaltozását önkormányzatunk ahogy eddig, úgy a jövőben is ütemezetten tervezi megvalósítani – közölték. 

Majd aláhúzták, a Munkácsy Mihály utca aszfaltozásához szükséges tervekkel és engedéllyel jelenleg nem rendelkeznek. Az aszfaltozandó utcák kiválasztásánál elsődleges szempont, hogy az útépítéshez szükséges terület – melyet Debrecen Megyei Jogú Város mindenkor hatályos szabályozási terve tartalmaz – az önkormányzat tulajdonában legyen, megfeleljen a műszaki feltételeknek, illetve rendelkezzen a kivitelezéshez szükséges tervekkel, engedélyekkel, továbbá, hogy valamennyi (a terület szolgáltatási színvonalába beletartozó) közmű kivitelezési munkái befejeződjenek (víz, szennyvíz, gáz, elektromos hálózat), mivel az újonnan épülő burkolatot az önkormányzat nem bontja fel az útépítés befejezését követő 5 évig.

 – Az utca aszfaltozásával kapcsolatban tett észrevételt nyilvántartásba vettük és a lakossági útépítések kiválasztásakor felmerülő igényként szerepeltetni fogjuk. A földutak karbantartását a szilárd burkolattal való ellátás megvalósulásáig az önkormányzat folyamatosan és ütemezetten végzi – áll a válaszban.

Mindent megtesznek a tisztaságért!

A polgármesteri hivatal kiemelte, a Debrecen, Munkácsy Mihály utca – Fényes udvari kiserdő között működő szelektívhulladék-gyűjtő nem rendeltetésszerű használata önkormányzatuk előtt is ismert. 

Sajnálatos módon a hulladékgyűjtő konténerek környezete illegális hulladékkal terhelt. A sziget mellett elhelyezett hulladékok a szeles időjárás és hajléktalan, ismeretlen személyek által behordásra kerülnek a kiserdő területére. A kiserdőben keletkezett hulladékok összegyűjtése és elszállítása évente több alkalommal az önkormányzat megrendelésére megtörténik, azonban a rendszeres takarítás ellenére a terület folyamatosan szennyezett, illetve ismeretlen személyek nem megfelelő magatartást tanúsítva a környezetet egyéb módon tovább szennyezik. A területen elhelyezett hulladékok összegyűjtésére és elszállítására önkormányzatunk július 10-én tett lépéseket a Dekert Nonprofit Kft. felé, tehát a munka elvégzése folyamatban van. A fennálló probléma megoldására a Debreceni Közterület Felügyelet és a Debreceni Rendőrkapitányság együttműködését kértük, bízunk abban, hogy a rendfenntartó szervek megjelenésével és intézkedésével a jövőben a probléma mérséklődni fog

 – közölték.

Mindenhol szeméthalommal találkozni a Fényes udvari kiserdőben
Mindenhol szeméthalommal találkozni a Fényes udvari kiserdőben
Forrás: Molnár Péter

A kerítéssel kapcsolatban azt a választ kaptuk, a kiserdő és a vasút közötti területen 2024 tavaszán fakivágások történtek. Eltávolították azokat a balesetveszélyes fákat, melyek veszélyeztették a vasúti közlekedés űrszelvényét. – A kivitelezési munkák elvégzéséhez alkalmazott munkagép kizárólag a kiserdő Munkácsy Mihály utca felől tudta megközelíteni a munkaterületet, melyhez szükségessé vált a kerítés részleges elbontása. Figyelemmel a vasúti közlekedés zavartalan lebonyolítására, nem volt mód minden szükségszerű fa kivágását elvégezni, ezért a területen maradt kivágandó fákat az év második felében távolítjuk el, a vasút üzemeltetőjével egyeztetett időpontban. Akkor fogjuk helyreállítani a kerítést, amikor sor kerül a kivitelezési munkák és a kivágott fák elszállítására. A helyszínt megtekintettük és megállapítottuk, hogy az átjárást akadályozó szalagot eltávolították, melynek pótlására soron kívül intézkedünk – mutatott rá.

Lebontották a kerítést a Fényes udvari kiserdő mellett, ahol mindenhol szeméthalmot látni
Lebontották a kerítést a Fényes udvari kiserdő mellett
Forrás: Molnár Péter

A vasúti sínt megközelíteni tilos és életveszélyes

– A Keresszegi utca szakaszán számos helyen nem áll rendelkezésre kerítés, ezért a vasúti sínek megközelítése nem akadályozott, azonban a vasúti sínt megközelíteni tilos és életveszélyes. Gépjárművel, kerékpárral és gyalogosan áthaladni kizárólag csak az arra biztosított vasúti átjáróban lehet, gyalogosok pedig kizárólag csak az arra a célra kiépített peronon tartózkodhatnak. A Keresszegi utcán, a vasúti pálya védőtávolságán belüli kaszálás a vasúti pálya üzemeltetőjéhez tartozó feladat. 

A védőtávolságon kívüli szakasz kaszálását, parlagfű mentesítét önkormányzatunk megrendelésére a Dekert Nonprofit Kft. végzi. Amennyiben az önkormányzati tulajdonú közterületekről hulladékkal vagy parlagfűvel kapcsolatos bejelentés, panasz érkezik hivatalunkhoz, úgy a szükséges intézkedéseket minden esetben haladéktalanul megtesszük 

– tájékoztatott a hivatal.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában