Pályaorientáció

2024.07.16. 14:40

Szeretné, ha gyermeke egy jó szakmával ki tudna törni? Van egy nyári tábor, ami segíthet ebben – videóval

Jövőkép. Ez a fogalom egyre inkább homályosodni látszik a fiatalok számára a jelenkori társadalomban. Viszont mit szólna, ha lenne egy nyári tábor Debrecen egyik legnagyobb oktatási intézményében pályaorientációs céllal, ami ezt a helyzetet mérsékelheti? A Tanítsunk Magyarországért Program során a lehetőségektől távol élő fiatalok az élményt és gyakorlatot szerezhetnek, megnézhetik, hogyan működik egy vállalat, illetve a továbbtanulás folyamata.

Balogh Efraim

Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja, György László, a a Tanítsunk Magyarországért Program kormánybiztosa és Szilágyi Sándor, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója (mindhárman középen) a DSZC táborozóival, mentoraival és munkatársaival

Forrás: Balogh Efraim

2030-ra minden gyermek szerezhet valamilyen szakmát Magyarországon – ezzel a céllal alakult meg a Tanítsunk Magyarországért Program. A Debreceni Szakképzési Centrum is jelentős szerepet vállal ebben a kezdeményezésben (DSZC) 2022 szeptembere óta, mivel törekvésük lényege segíteni a programban résztvevő kistelepüléseken élő általános iskolások pályaorientációját. Idén háromturnusos nyári tábort szerveztek számukra (július 1. és 19. között zajlanak a táborhetek), ahol bepillantást nyerhetnek a DSZC intézményeibe és vállalati partnereik hátterébe egyaránt. A program részleteiről kedd délelőtt tájékoztatták a sajtót a szervezők a DSZC Digitális Közösségi Alkotóműhelyében. 

Tanítsunk Magyarországért Program, nyári tábor Debrecen, Haon, Debrecen
Cikkünkben arról is írunk, hogy miért biztosíthat kitörési lehetőséget a Tanítsunk Magyarországért Program Debrecen Tirpák Zsolt szerint
Forrás: Napló-archív

A Tanítsunk Magyarországért Program Debrecen intézményeibe vonzhatja a fiatalokat

Elsőként György László, a Tanítsunk Magyarországért Program kormánybiztosa közölt információkat, miszerint a mentorált gyermekek egy része ugyan lehetőségektől távol élő, mégis, úgy véli, ez nem zárja ki azt, hogy ugyanolyan jó képességekkel rendelkezzenek, mint a városiak.

A Tanítsunk Magyarországért Program pedig azt a célt szolgálja, hogy 2030-ra minden általános iskolás gyermek szerezhessen legalább egy szakmát, amivel tudnak boldogulni.

– Hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos általános iskolás gyerekeknek segítenek egyetemista mentorok, többek között megmutatják nekik az adott települést (jelen esetben Debrecent – a szerk.), illetve felmérik az ottani továbbtanulási és munkalehetőségeket – mutatott rá György László a kezdeményezés céljára. Országos viszonylatban is kiemelte egyébként a mentorok szerepét, akik több mint 4 ezer általános iskolást segítenek a Tanítsunk Magyarországért Program keretein belül.

A DSZC-ben már a harmadik pályaorientációs tábort szervezik meg, s mint a kormánybiztos részletezte, nem csak Hajdú-Bihar vármegyéből érkeztek gyerekek Debrecenbe: többek között Borsod-Abaúj-Zemplénből és Baranyából is. Ittlétük során iskolákat és vállalatokat látogatnak meg, illetve élményprogramokon is részt vehetnek.

Tanítsunk Magyarországért Program: nem csak egy nyári tábor 2024 közepén

Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja szerint a jövőépítésben való segítségnyújtásnál nincs nemesebb dolog a világon.

– Arról szólt az elmúlt három hét, hogy bemutattuk a gyerekeknek debreceni lehetőségeket, és mivel Debrecen egy dinamikusan fejlődő város folyamatosan fejlődő gazdasági, illetve szakképzési és felsőoktatási környezettel, ezek együttesen nyújtanak jövőképet és karrierlehetőséget a fiatalok számára – részletezte.

Tanítsunk Magyarországért Program, nyári tábor Debrecen, Haon, Debrecen
Szilágyi Sándor szerint jövőt és karriert lehet építeni Debrecenben
Forrás: Napló-archív

Szilágyi Sándor, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója szerint előnyt jelenthet a fiataloknak, a program nemcsak egy nyári tábor Debrecenben, hanem megalapozhatja karrierjüket, amire a cívisvárosi középiskolákban készülhetnek majd. Így már nem is lesz feltétlen idegen számukra az az iskolai közeg, ahol később tanulni fognak.

– Azt gondolom, hogy az a közel 75 diák, akik bekerültek a táborba, óriási élményekkel megy majd haza, és ezt továbbadva társaiknak úgy hiszem, jövőre talán még többen lehetünk. Debrecenben jövőt és karriert építhetnek, mivel a város fejlődése utat mutathat és lehetőségeket biztosíthat számukra – foglalta össze Szilágyi Sándor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában