Önkormányzat

2024.08.08. 17:30

Bródi Róbert Tamás felkészült Nyíracsád vezetésére

Nyíracsádon többen állnak a megválasztott polgármester és csapata mögött. Októbertől Bródi Róbert Tamás független polgármester vezeti a települést.

BDR Média

Októbertől Bródi Róbert Tamás megválasztott független polgármester vezeti Nyíracsád települést. Nem újonc a politikában, 2019-től alpolgármester, számos tapasztalatot szerzett már. A Cívishírnek beszélt a választási eredményről, terveiről, a megoldandó feladatokról is, melyek közt idősotthon építése, kerékpártároló és térfigyelő kamerarendszer telepítése is szerepel. Azt is fontosnak tartja, hogy a képviselő-testület jól tudjon együtt dolgozni.

Bródi Róbert Tamás  Nyíracsád haon
Bródi Róbert Tamás független polgármester veszi át a település vezetését
Forrás: BDR Média

 

Kicsit túl is nyertük magunkat, úgy érzem. Ebből pedig az következik, hogy ennek meg is kell felelnünk, mert nagy az elvárás. A képviselő-testület tagjai és a polgármester nem mutogathat egymásra, ha valami nem sikerül, hiszen egy irányba húzunk, nincs kibúvó, itt dolgozni kell azért, hogy láthassák az emberek, jól döntöttek június 9-én, a helyhatósági választáson

 – szögezi le Bródi Róbert Tamás, Nyíracsád megválasztott független polgármestere. A tősgyökeres nyíracsádi, gépészmérnöki diplomával, valamint a modern élet által megkövetelt végzettségek közül többel is rendelkező Bródi Róbert Tamás nyolc évet dolgozott a polgármesteri hivatalban, ahol egyebek mellett pályázatokat írt, fejlesztési projekteket menedzselt, majd a magánszférában helyezkedett el, miközben 2019-től alpolgármestere Nyíracsádnak. Jó kapcsolatot ápol a Fidesz-KDNP tagjaival, Tasó László országgyűlési képviselővel. A mindeközben megszerzett tapasztalatok alapján úgy érezte, szakmailag és emberileg is kellően felkészült a bő három és félezer lakosú település vezetésére. De nemcsak ő, hanem a nyíracsádi választók többsége is ezen az állásponton volt, hiszen ezt támasztják alá a polgármester-választáson való indulásának előzményei is.

A június 9-ei választáson alpolgármesterként kihívója volt a most harmadik ciklusát töltő Nagy János (Fidesz-KDNP) polgármesternek. Bródi Róbert Tamás a szavazatok 64,24 százalékát kapta meg, míg Nagy 35,76 százalékot. A közel kétharmados győzelemnél azonban beszédesebb a képviselő-testület összetétele. 

Bródi Róbert Tamás ugyanis egy hatfős, független képviselőjelölti csapattal vágott neki a kampánynak. A település lélekszámából adódóan listás választás volt, 18 képviselőjelölttel, és a hattagú képviselő-testületbe csak az ő csapatának tagjait választották meg úgy, hogy a még „befutó” hatodik, valamint a hetedik helyen végzett jelölt között is kilencszázalékos „szakadék” volt.

Bródi Róbert Tamás a falubeliek kérésének tett eleget

– Nyíracsádon már régen megvan a vezetőváltás iránti igény, és ennek tükrében az eredmény sem annyira meglepő – kezdi válaszát Bródi Róbert Tamás a Cívishírnek arra a kérdésére, hogy mi motiválta az indulásban. Részletezi, hogy a faluvezetői tisztségéből 20 év után 2010-ben leköszönő Katona Gyula után ő maga függetlenként, Nagy János pedig a Fidesz-KDNP jelöltjeként indult a polgármester-választáson. Az akkori országos közhangulatnak megfelelően a kormányzó pártszövetség mindent vitt Nyíracsádon is. Neki pedig megszüntették a munkaviszonyát a polgármesteri hivatalban, ahol addig már nyolc évig végzett műszaki és pályázatírói tevékenységet. Az esetet politikai tisztogatásnak minősítette, és elhelyezkedett a magánszférában. Jelenleg egy szállítmányozási társaságnál fuvarszervezőként dolgozik.

– Már 2014 előtt, de főleg utána mind több kritika érte a polgármester tevékenységét. Ez a helyi Fidesz-csoportban belső konfliktushoz vezetett, és a csoport úgy döntött, 2019-ben nem Nagy Jánost, hanem a párt helyi vezetőjét indítja a polgármester-választáson. Ezt az országgyűlési képviselő közreműködésével az arra hivatott grémium felülbírálta, így a Fidesz-KDNP a regnáló faluvezetőt indította ismét. Ekkor kerestek meg többen, köztük Fidesz-tagok is, hogy induljak a polgármesteri székért. Az idő azonban rövid volt, nem lehetett felépíteni egy normális kampányt, ezért mondtam nemet. Képviselőjelöltként azonban indultam. 

Megjegyzem, akkoriban egyáltalán nem foglalkoztam a települési közélettel, a politikával. Az öt évvel ezelőtti képviselői választáson én kaptam a legtöbb szavazatot, így, további három független jelölttársammal együtt tagja lettem a képviselő-testületnek. A polgármesterrel együtt héttagú faluvezetői csapatban mi adtuk a többséget. A polgármester engem jelölt alpolgármesternek, így még jobban beleláttam a faluvezetésbe. 

Az idei választások előtt egy évvel már nagyon sokan kerestek meg, bal- és jobboldaliak egyaránt, hogy induljak a polgármester-választáson. Volt időm felkészülni, képviselő-testületi tagságért induló csapatot szervezni, a kampányt felépíteni. Az október 1-jével felálló grémiumban a mostani testület négy független képviselője bent van, és a három új tag szintén független. Összegezve tehát: a településen élők kérésének eleget téve indultam a választáson, munkámat pártpolitikától függetlenül, csak Nyíracsád, és az itt lakók érdekeit figyelembe véve fogom végezni – mondja Bródi Róbert Tamás, hozzáfűzve, hogy számára kifejezeten jó, hogy csak októbertől töltheti be a polgármesteri tisztséget, mert van idő „kikörözni”, és zökkenők nélkül eljönni a jelenlegi munkahelyéről.

Nyíracsád idősotthon haon
Az új polgármester szerint egy idősotthonra nagy szükség van Nyíracsádon
Forrás:  Illusztráció: MW-archív 

Idősotthon, kerékpártároló, kamerák

A megválasztott polgármester úgy látja, Nyíracsád településfejlesztésben nagyon jól áll, az elmúlt öt évben sok mindennel gazdagodott a falu. Ami hiányzik, az egy 40-50 fős bentlakásos idősek otthona. A 10 ezer fő alatti településeknek erre nincs állami támogatás, ezért kell összefogás valamelyik egyházzal. Az idősotthon létesítését megalapozó, kezdetben leginkább a szervezésre kiterjedő munkát azonnal el kell kezdeni. A folyamat többéves lesz, de öt éven belül el kell készülnie az otthonnak.

Bródi Róbert Tamás a közrendhez, közbiztonsághoz kapcsolódóan is lát feladatot. Mégpedig azt, hogy meg kell kezdeni a térfigyelő kamerarendszer beszerzését és telepítést, ugyanis Hajdú-Biharban talán csak Nyíracsádon nincs még telepített kamerarendszer. Fontos feladat a faluközpontban, a buszállomás mellett egy őrzött kerékpártároló megépítése, hiszen sokan érkeznek a buszhoz biciklivel. És egy köztéri vécé, mosdó is kell, mert az átszállásra várakozóknak is szükségük lehet a használatára. A többi – ahogy fogalmaz – már apróság, hiszen a falu úthálózatának 99 százaléka aszfaltozott. Vannak még megnyert pályázati támogatásaik, azokat a fejlesztéseket természetesen be kell fejezni.

Úgy érzem, ha meglesz a képviselő-testület alakuló ülése, önmagától fog megszűnni a választások körül kialakult ellenségeskedés. Akkora a mögöttem, mögöttünk lévő összefogás és támogatottság, hogy nem is értem, miért kellene ellenségeskedni bárkivel is. Függetlenként indultam, a fideszesek közül sok beállt mögém. A függetlenek között pedig vannak jobb- és baloldali érzelműek is. Pártmegosztottságot nem várok. 

Azt azonban már megtapasztaltam az elmúlt öt évben, hogy az ember bármit csinál, 70-80 százaléknak tetszik, de lesz 20-30 százalék, akiknek nem, kivetnivalót mindig talál benne. Például a gyalogátkelőhely létesítésekor sokan örültek, hogy majd biztonságosabban át lehet menni a szemközti oldalra, néhányan viszont kifogásolták, hogy a zebra miatt parkolóhelyeket kellett megszüntetni – élt a megosztottsághoz vezető szemléletes példával Bródi Róbert Tamás, Nyíracsád október elsejével hivatalába lépő polgármestere.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában