Tájékoztatás

2024.08.22. 17:17

Lezárnak egy hidat Hajdú-Biharban, néhány óráig nem lesz használható

A munkálatokat még az iskolakezdés előtt el akarják végezni. A gallyazás miatt némi fennakadás lehet a forgalomban.

Haon.hu

A gallyazás miatt szükség lesz a híd lezárására

Forrás: MW-archív

A 4813-as jelű, Hencida-Nagykereki összekötő Hencida település határánál található Berettyó folyó feletti híd töltésén lévő helyi védelem alatt álló fa gallyazási munkáit végzik majd a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szakemberei – számolt be róla a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Mint írták, a tervek szerint a munkálatokra augusztus 27-én, kedden 9-14 óra között kerül sor. 

Kiemelték, ezeket a beavatkozásokat csak úgy lehetséges elvégezni, hogy a tűzoltósági daruval felállnak és letalpalnak a híd szilárd burkolatú részén, ezért Hencida, Bojt és Nagykereki településeken keresztül a hidat ezen időintervallumban nem tudják használni az arra közlekedők. 

A munkálatokat úgy ütemezték be a szakemberek, hogy még az iskolakezdés előtt, a forgalom lehető legkisebb zavarása mellett tudják elvégezni. Hozzátették, fontos megjegyezni, hogy a korlátozás csak a közúti forgalmat érinti, a Volánbusz helyközi járatainak áthaladását ebben az időszakban is biztosítják.

Leírták azt is, hogy a közlekedőknek ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. A munkálatok és a teljes zár idejére a szakemberek a közlekedők türelmét és megértését kérik, a beavatkozásokat az ő biztonságuk érdekében végzik el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában