Élvezettel tanulni

2024.08.21. 14:57

A Debreceni Egyetem kutatási és labormunkáiba is belekóstolhatnak a középiskolások

A nyári szünetük két hete alatt számos élménnyel gazdagodhatnak a tanulók a nyári tudományos táborban.

Hajnal László

Idén 35 középiskolással indult el a tudományos nyári tábor

Forrás: Kiss Annamarie

Tizenöt éve szervezi meg a Debreceni Egyetem Sántha Kálmán Szakkollégiuma a nyári tudományos tábort, melynek lényege, hogy a középiskolás diákok számára lehetőség adatik, hogy megismerkedhessenek az Orvostudományi Kar és a különböző intézetek tudományos kutatásaival. A kéthetes tábor idén 35 résztvevővel indult el augusztus 21-én, szerdán délelőtt a Klinikai Központ Nagyerdei Campusának területén lévő In Vitro Diagnosztikai Tömb előadótermében.

Németh Norbert, a DE Általános Orvostudományi Kar oktatási dékánhelyettese a megnyitón mondott köszöntőjében kitért arra, a tudományos tábor sokkal több, mint egy nyílt nap. Mint mondta, a leendő orvostanhallgatók és laboranalítikusok bepillantást nyerhetnek egy olyan különleges terültre, ami a hajtóereje az orvostudomány dinamikus fejlődésének. Úgy véli, a technológiai újítások mellett legalább ilyen fontos tényező a vágy a megismerésre és a dolgok jobbá tételére, ami végül a betegek érdekét szolgálja. Ahogy fogalmazott, erről szól az orvostudomány. Hozzátette, az útkeresésben lévő fiatalok számára a tábor nemcsak az orientáció szempontjából kiváló, hanem akkor is, ha megvan bennük egyfajta megszállottság, hogy jobban megismerjék a dolgok miértjét.

Az Orvostudományi Kar hagyományosan nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a hallgatókat a tanulmányaik során bevonják a tudományos életbe

 – mondta Németh Norbert, példaként említve a tudományos diákkört és a tehetséggondozói programot. A dékánhelyettes emlékeztetett rá, Muszbek László, a nyári tudományos tábor alapítója 2009-ben éppen azért hívta életre a programot, mert felismerte, hogy már a középiskolás diákok előtt ki kell nyitni a kapukat, hogy még nagyobb kedvvel felvételizzenek, és minél hamarabb bekapcsolódhassanak a valós tudományos diákköri munkába. Rámutatott, egy tudományos közösség nemcsak intézetvezetőkből a professzorokból áll, hanem mindenkiből, aki ezt a kutatói elhivatottságot megérzi magában.

debrecen, tudományos nyári tábor, egyetem
Hivatalosan is megnyitották a tábort az In Vitro Diagnosztikai Tömbben
Forrás: Kiss Annamarie

Hasznos ismeretek szórakozással egybekötve

Muszbek László kifejtette, a 2009-es megalapítása óta a nyári tudományos táborokon részt vevő hallgatók bizonyították, hogy a tábornak van létjogosultsága. Úgy tapasztalja, az eltelt évek alatt többen olyan pályáját választottak, amely a tudományos kutatás, a minőségi orvoslás vagy az orvosbiológia kiteljesedését eredményezte. Mint mondta, amellett, hogy a hallgatók különleges kutatási területeket is megismerhetnek, hasznos tudásra és szoros barátságokra is találhatnak.

Kappelmayer János, a Sántha Kálmán Szakkollégium, valamint a Laboratóriumi Medicina Intézet igazgatója arról beszélt, hogy a korábbi években nem volt magától értetődő, hogy ilyen nagy létszámú csoport számára szerveztek tábort. Elmondta, a tábor megszervezése komoly előkészületeket igényelt, beleértve, hogy a diákokat a tutorok egyénileg vezetik végig a tudományos kutatásokon.

Hozzátette, a programok rendkívül színesek, a diákok bepillanthatnak többek közt az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, valamint a bűnügyi helyszíneken keresztül az igazságügyi szakemberek és a rendőrség munkájába is.

Bereczky Zsuzsanna, a Klinikai Laboratóriumi Kutató Tanszék vezetője, egyúttal a táborozók elméleti oktatásának szervezője technikai információkat osztott meg a diákokkal. Felvázolta, az első két napban tematikus előadásokon és gyakorlati programokon vesznek részt a tanulók, melyek célja, hogy közös szintre emeljék a technikai tudását a különböző gimnáziumokból érkezőknek. Elárulta, lesznek vegytani, biológiai gyakorlatok, pipettázás, elektroforézis, valamint PCR-technikai ismereteket is elsajátítanak majd. A harmadik naptól kezdve pedig a diákok saját választásuk alapján külön utakon fognak járni mentoraik segítségével.

Bereczky Zsuzsanna szerint a tehetséggondozást nem lehet elég korán elkezdeni, egyúttal örömét fejezte ki, hogy a 11. osztályt végzett tanulók a nyári szünetük értékes két hetét a tudományos táborra áldozták. Meggyőződése, a tábor élvezetes és szórakoztató lesz azok számára, akiket érdekelnek a tudományok, és szeretnek tanulni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában