2 órája
Jelentős összeggel támogatják a Debreceni Egyetem nyertes hallgatóit
Közel 300-an vehették át a támogatásról szóló oklevelet pénteken. Az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program komoly segítség a nyertes pályázóknak.
277 alap- és mesterszakos hallgató, doktorandusz, doktorvárományos, oktató és kutató vette át a díjat
Fotó: Debreceni Egyetem
A Debreceni Egyetem (DE) 277 nyertes pályázója – alap- és mesterszakos hallgató, doktorandusz, doktorvárományos, oktató és kutató – részesül az elkövetkező egy, illetve két féléven át különböző összegű támogatásban az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) keretében; az erről szóló elismerést pénteken délelőtt vették át a főépület Aulájában.
Egy egyetem megítélése sok szempont alapján történhet; ilyen az intézmény szerepe a neki helyet adó város életében, vagy hogy hogyan járul hozzá diákjainak mindennapjaihoz. De a legfontosabb mégis az, milyen módon képes a tudást átadni, és milyen tudományos eredményeket fordít az emberiség javára
– mutatott rá Csernoch László tudományos rektorhelyettes. Majd arról beszélt, hogy egy kutatás kihívásokkal van tele, ugyanakkor nem mindig az eredménye a fontos, hanem az odavezető út is hasznos lehet, mert gondolkodásra késztet és a megfelelő kérdések megtalálására. Úgy véli, a nyertes pályázók egy ilyen folyamatban vesznek majd részt.
Az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program eredményeit konferencián is bemutatják
Varga Zsolt, a DE tudományos igazgatója, az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program intézményi koordinátora emlékeztetett rá, hogy a programot a kormány hozta létre 2024-ben, a korábbi Új Nemzeti Kiválóság Program folytatásaként.
A DE 2024-2025-ös tanévére vonatkozó ösztöndíjprogramban 430 formailag megfelelő pályázat érkezett, a szakmai bíráló testület 265-öt részesített a következő egy vagy két félévre szóló, havi 125-250 ezer forint ösztöndíjban. Akik ezeket kapják, vállalják, hogy – témavezetők segítségével – önálló kutatási tevékenységet folytatnak, annak eredményét népszerűsítik, konferencián bemutatják, illetve részt vesznek az egyetemi hallgatók felzárkóztatásában és a tehetséggondozásban.
Továbbá, a doktori iskolák 12 hallgatója partnervállatokkal együttműködve végzi kutatásait, az eredményt a gyakorlatban hasznosítva. Ők 24 vagy 48 hónapos ösztöndíjat kapnak, 400 ezer forintot.