Eurosensors

2024.09.02. 19:06

Újabb nagyszabású tudományos tanácskozásnak ad helyet a Debrecen Egyetem

Háromszáz szakember részvételével, a Debreceni Egyetemen rendezik a napokban a 36. Eurosensors Nemzetközi Konferenciát. A nagyszabású tudományos tanácskozás nulladik napján egy nemzetközi iskola keretén belül a PhD-hallgatók ismerkedhettek meg a legújabb eredményekkel. Hétfőn a hivatalos megnyitóval pedig kezdetét vette a háromnapos konferencia, melyre mintegy negyven országból érkeztek.

Haon.hu

Újra nemzetközi konferenciának ad otthont Debrecen

Forrás: unideb.hu

Intelligens rendszerek és mesterséges intelligencia az érzékelésben, fejlett anyagok és technológiák, fizikai érzékelők és működtetők, rendszerintegráció, tápellátás és energiagyűjtés – egyebek mellett ezek a témák is szóba kerülnek a Eurosensors2024 konferencián. Az előadások mellett a kiállítók és a poszterek is „mesélnek” a szenzorika iránt érdeklődő szakembereknek a Debreceni Egyetemen – számolt be róla az intézmény.

Kun Ferenc, a DE TTK dékánja is felszólalt a konferencia keretein belül
Kun Ferenc, a DE TTK dékánja is felszólalt a konferencia keretein belül
Forrás: unideb.hu

– Ez az egyik legfontosabb nemzetközi eseménye a szenzorokkal foglalkozó tudományos közösségnek. Az elmúlt tíz évben a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán is kiépült ez a tudományterület, a fizikával, a kémiával, az anyagtudománnyal és a villamosmérnökséggel foglalkozó kollégák, oktatók, kutatók azok, akik elindultak ebbe az irányba, valójában az ő munkájuk elismerése, hogy most mi lehetünk a házigazdái ennek a konferenciának. A szenzortechnológia teljes spektruma megjelenik, az alapkutatástól kezdve egészen az ipari alkalmazásokig mindent meg lehet találni – részletezte Kun Ferenc, a DE TTK dékánja.

Battistig Gábor, a DE TTK Villamosmérnöki Tanszék vezetője, a konferencia társelnöke a személyes találkozások fontosságát hangsúlyozta.

– Nagy munka van abban, hogy itt szervezhetjük meg ezt a nívós nemzetközi konferenciát. Az előadások mellett kiállítással is készültünk, főként helyi ipari partnereink mutatják be, mivel is foglalkoznak. Minden előadás az érzékelőkhöz kapcsolódik, a legtöbb szó a kémiai és az orvosbiológiai szenzorokról esik majd. Több szekcióba vannak sorolva az előadások a tudományterületek alapján, illetve csaknem száz poszter is megtekinthető. Az ilyen események legnagyobb hozzáadott értéke maga a személyes találkozás, fontos, hogy lássuk, ki mivel foglalkozik, vannak-e kapcsolódási pontok, valamint hogy egyáltalán beszélgessünk – mondta a társelnök.

Jean-Paul Viricelle, az Eurosensors International Steering Committee (ISC) elnöke
Jean-Paul Viricelle, az Eurosensors International Steering Committee (ISC) elnöke
Forrás: unideb.hu

Jean-Paul Viricelle, az Eurosensors International Steering Committee (ISC) elnöke szerint a konferencia kiváló alkalmat kínál arra, hogy nemzeti és nemzetközi tudományos kutatóintézetek, illetve cégek tudósai, mérnökei és hallgatói bemutassák és megvitassák a legújabb eredményeket.  

A prezentációk sorát hétfőn Detre Örs Hunor űrkutató, a James Webb űrteleszkóp egyik vezető fejlesztője kezdte, aki a térbeli és időbeli érzékelésről értekezett. A változatos témákat felvonultató tanácskozás szerda délutánig tart.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában