Tábor

2024.09.03. 21:09

Erdélyben táboroztak a hajdúböszörményi amatőrcsillagászok

Haon.hu

Sok résztvevője volt a tábornak

Forrás: Vega Csillagászati Egyesület hajdúsági területi klub

Kettős jubileum megünneplésére gyűltek össze Erdélyben a Kárpát-medencében élő amatőrcsillagászok. 15. alkalommal rendezte meg az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület a Csillagászati Táborát augusztus 27. és szeptember 1.között. A tábor meghívott vendégei voltak a böszörményi amatőrcsillagászok, akik idén ünneplik közösségük megalapításának 40.évfordulóját – közölte portálunkkal Baloh Zoltán, a Vega Csillagászati Egyesület hajdúsági területi klub titkára. 

Sok résztvevője volt a tábornak
Sok résztvevője volt a tábornak
Forrás: Vega Csillagászati Egyesület hajdúsági területi klub

Mint írta, a XV. EMCSE tárbort a Hargita megyében található Homoródfürdő feletti Sopárkúton rendezték meg fényszennyezés mentes környezetben. Napközben csillagászok, fizikusok, amatőrcsillagászok tartottak előadásokat, de naptávcsöves megfigyeléseken is részt vehettek az érdeklődők. Sötétedés után pedig távcsöves megfigyeléseken, észleléseken vehettek részt a Kárpát-medencéből érkező asztrofotósok, amatőrcsillagászok. A szakmai programok mellett jártak, Kolozsváron, Parajdon, Szovátán és a Székelyek Szent Hegyén az 1801 méter magas Madarasi Hargitán is.

Az 5 napos program során hosszú távú szakmai megállapodás született az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület és a Vega Csillagászati Egyesület hajdúsági területi klubja között, közös programok és pályázatok megszervezése, megrendezése kapcsán. Ennek eredményeként 2025-ben az EMCSE tagjai vesznek rész a hajdúböszörményi amatőrcsillagászok által  negyedik alkalommal megrendezésre kerülő IV. Kárpát-medencei Messier-maratonon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában