Helyi közélet

2024.09.12. 18:04

A vallásturizmusról rendeztek fórumot Debrecenben

Az eseményen a Nemzeti Vallásturizmus Tanács főtitkára is tartott előadást. Szontágh Szabolcs szerint a vallásturizmus mulandó és örök összekapcsolása.

Haon.hu

A vallásturizmus mulandó és örök összekapcsolása, szent és profán találkozása - mondta a Nemzeti Vallásturizmus Tanács főtitkára csütörtökön Debrecenben, egy regionális vallásturizmus fórumon.

Virágvasárnapi keresztútjárás Debrecenben: a hagyományos körmenetnek a vallásturizmus szempontjából is van jelentősége
Virágvasárnapi keresztútjárás Debrecenben: a hagyományos körmenetnek a vallásturizmus szempontjából is van jelentősége
Forrás: Napló-archív

Szontágh Szabolcs az MTI beszámolója szerint a nemzeti vallásturizmus intézkedési tervet ismertetve kiemelte, a „terv csúcsán” a misszió áll, hogy az emberek az épített örökségen keresztül élő közösségekkel találkozzanak.

Magyarország vallásturisztikai szempontból olyan adottságokkal rendelkezik, hogy lehetne regionálisan ismert és elismert vallásturisztikai célpont

- jelentette ki.

Vallásturizmussal összefüggő képzés is elérhető Magyarországon

Előadásában Szontágh Szabolcs közölte, a turizmus fellendítése érdekében az adott régió turisztikai szereplőinek párbeszédére és együttműködésére van szükség.

Jelezte, hogy Magyarország vallási értékei, a keresztény hithez kapcsolódó kulturális emlékek és turisztikai attrakciók bemutatása érdekében indították el szeptemberben a két féléves, levelező tagozaton elérhető vallásturisztikai szakirányú továbbképzést az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen, Egerben.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke köszöntőjében kiemelte, hogy a vallásturizmusra mint lehetőségre tekint, hogy a kultúrán keresztül is „hitébresztést végezzenek” indirekt módon.

Úgy vélte, a lelkiségnek van egy olyan megfoghatatlan, de nagyon hatásos kisugárzása, amit ezeken a vallásturisztikai helyszíneken lehet érzékelni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában