Ábrahám László: „Soha nem a díjakra hajtottam”

Azok közé tartozok, akik együtt dolgozhattak vele: az NI-ban a munkavállalók között ült kapucnis pulóverben és nadrágtartóban. Szólíthattuk volna dr. Ábrahám Lászlónak vagy ügyvezető úrnak, mégis mindenki úgy hívta: Laci. 4 évet töltöttem a cég HR osztályán a 2010-es évek elején, és a szervezeti struktúrában hiába volt kettőnk között több szint, minden esetben egyenrangú partnerként kezelt. A kilépésem után 10 évvel találkoztam vele újra egy állásbörzén, amelyről immár újságíróként tudósítottam, ő pedig a Sensirion ügyvezetőjeként képviselte a munkáltatóját. Azonnal megismert, és miután adott egy rövid nyilatkozatot az eseményről, megmutatta, hogyan működik a cég egyik terméke: a mérnök közel 70 évesen ugyanúgy él benne, mint már gyerekkorában is.

– Fogorvos édesapám és testnevelő tanár édesanyám ötödik gyerekeként születtem Nagykőrösön, ott jártam általános iskolába és gimnáziumba. Nagyon érdekeltek a reál tantárgyak, szerettem kísérletezgetni, és olyan dolgokat is megcsináltam, amit a mai eszemmel már nem tennék. Amikor ötödikes lehettem, a nagynénémnek csináltam egy elempótlót a kemping rádiójába. Már egy jó ideje villamosmérnök voltam, amikor szólt, hogy elromlott. Megnéztem, és azt mondtam neki, adjon hálát az égnek, hogy nem verte agyon. 

– idézte fel Ábrahám László a beszélgetésünkön a Sensirion egyik irodájában.

Hozzátette, igyekezett később minél több ismeretre szert tenni, villamosmérnöknek tanult a Budapesti Műszaki Egyetemen. – Olyan képzési formában vettem részt, ahol a doktorit meg lehetett védeni a diplomamunkával. Sose volt olyan jó dolgom, csak tanulni kellett, és még mérnöki fizetést is kaptam, 2400 forint volt az első havi bérem. Csodálatos időszakként éltem meg, professzorokkal lehetett kommunikálni, laborokba járni, méréseket végezni, a Videoton mindenben támogatta a programot – mondta. A pályáját is a székesfehérvári elektronikai vállalatnál kezdte, ahol beosztott mérnökként helyezkedett el. – Idővel csoportvezető lettem, majd hirtelen kineveztek műszaki főmérnöknek. Egy tragikus baleset ugyanis lehetőséget adott a cégnek, hogy fiatalítsák a vezetőséget, és onnantól én feleltem a gyártmányfejlesztésért. Előtte egy hatfős csoportot vezettem a tévéfejlesztési részlegen, innentől viszont a Videoton egész spektruma hozzám tartozott – emlékezett vissza.

 – összegezte az első munkahelyén szerzett tapasztalatait. – A munkaviszonyom megszüntetése előtt már gondolkoztam azon, hogy ha 40 éves korom előtt máris ott vagyok egy cég felesővezetőségében, akkor innen hova tovább? Így viszont nem kellett keresnem a választ, nyomtak egy reset gombot és indulhattam alulról újra – jegyezte meg Ábrahám László.

Elmondta, ekkor elindított egy kis vállalkozást, amit hobbiból a mai napig visz, majd 2 évig az IBM-nél dolgozott termelésvezetőként. – Amikor odakerültem, 400 embert foglalkoztattak, de amikor ez a szám ötezerre nőtt, számomra személytelenné vált a légkör, és ezért váltottam. Tatabányán az Artesynnél céget fejlesztettem: megdupláztam a létszámot és megnégyszereztem az árbevételt. Amikor a 12 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot ünnepélyesen átadták, aznap este adtam be a felmondásomat – osztotta meg. 

Debrecenbe kéne menni

A következő állomás Hajdú-Biharba szólította, amikor az amerikai National Instruments Corporation 2001-ben létrehozta gyártóbázisát Debrecenben, az NI Hungary Kft.-t. 

 – Időszámításunk óta mindig keletről nyugatra megy a népvándorlás, én pedig szembe mentem a forgalommal. Mondták, hogy ez nem normális, de szerintem jól fogtam a talajt és az emberek is befogadtak – elevenítette fel.  

 – beszélt a keleti nyitás kezdeti döccenőiről. A munkavállalás aztán évtizedekig Debrecenhez kötötte. Az NI-ban már 1500 főt foglalkoztattak, amikor 2020-ban ajánlatot kapott a svájci székhelyű Sensiriontól. Ma is ennél a cégnél dolgozik ügyvezetőként, de nyáron bejelentette, hogy 2025 elején nyugdíjba vonul.

Amikor a munka mellett éppen van egy kis szabadideje, akkor legszívesebben kirándul és biciklizik. 

– A Niagara-vízeséstől a kínai nagy falig sok helyen megfordultam, még az északi sarkkörre is elmentünk megnézni a Mikulást házát – igaz, nyáron, akkor nem volt olyan nagy a forgalom. Soha nem fontolgattam, hogy áttegyem a székhelyemet külföldre, pedig gyönyörű tájakat láttam. Mind közül az volt a legszebb, amikor a fiammal Finnországban siettünk a tengerpartra, hogy megnézzük a napnyugtát, de elkéstünk. 5 percet kellett várni, és végül a napfelkeltét néztük meg –  idézte fel az emléket.

És aki a díjat kapja: Ábrahám László!

Ábrahám László több évtizedes munkásságával, közéleti tevékenységével kiemelkedően hozzájárult Hajdú-Bihar vármegye és Debrecen fejlődéséhez, valamint a kamara eredményeihez – hangzott el a HBKIK életműdíj átadóján. Pályája alatt számtalan elismerést ítéltek neki, többek között az Év Menedzsere díj, a Kármán Tódor-díj, a Pro Urbe-díj, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, a Wahrmann Mór-díj, Debrecen Város Mecénása díj, a digitális oktatás nagykövete, a Déri Frigyes-díj, a Bocskai István-díj, a Mercur-díj, valamint a Sesztina-díj tulajdonosa.

A rengeteg kitüntetés közül arra a legbüszkébb, amit még Nagykőrösön az Arany János Gimnáziumban kapott mint legjobb matekos-fizikus. – Az első díj az volt, hogy egy serlegre fölvésték a nevemet, a második helyezettnek pedig adtak 500 forintot. Én éppen motorkerékpárra gyűjtöttem, lett volna helye a pénznek, ezért egy kicsit lógott is az orrom. Utána a tanárom hívta fel rá a figyelmemet, hogy nem jól értékelem a helyzetet: hol lesz évtizedek múlva az az pénz, a nevem viszont még mindig ott lesz a serlegen. Igaza volt, ott van – osztotta meg, és megnyugtatott, hogy a motort is megvette később. Hangsúlyozta, bár tele vannak díjakkal a polcai, pályafutása alatt soha nem az elismerések begyűjtése motiválta. 

 – avatott be.

Példamutató tevékenységeit a kamara is kiemelte, de vajon Ábrahám László kitől tanult, honnan merített erőt? – kérdeztük. – Nem tudok egy valakit kiemelni, de nagyon sokan segítettek. A tanáraimtól már az általános iskolától kezdve rengeteget kaptam, néha a fejemre is az osztálynaplóval – jegyezte meg. Az édesapja kitartását szintén meghatározónak tartotta:  – Reggel fél 8-kor kezdett dolgozni az sztk-ban, hazajött ebédelni, majd délután 4-kor kezdte a maszek rendelést, és az tartott, amíg tartott: hol este 9-ig, hol éjfélig, de kellett ahhoz, hogy megéljen a család 5 gyerekkel. Igencsak fölfaltunk mindent, de mind kaptunk egy diplomát, ami többet ért, mintha egy autót ajándékoztak volna – osztotta meg.

A hózentróger, és ami mögötte van

Életének legembertpróbálóbb időszakáról is nyíltan beszélt: 2004-ben közölték vele, hogy rákos daganata van. 

– mondta. Felidézte, sokadik vizsgálatra találták meg, hogy mi is a baj, utána pedig arról ment a vita, hogyan gyógyítsák. – Akkoriban éppen az NI parkolóját építettük, és én úgy gondoltam, hogy ha a parkoló építtetésére 3 ajánlatot kérek be a kivitelezőktől, akkor az egészségemmel kapcsolatban is így járok el. Több dokihoz is elmentem, és volt olyan lehetőség, amellyel ma egy egészen más, sokkal korlátozottabb életet élhetnék. Volt, aki azt mondta, hogy az életemet kockáztatom, ha nem az utóbbit választom, én azonban azt válaszoltam, hogy ez az én életem, és az én döntésem – és végül jól döntöttem – jelentette ki.

A kezelés hosszú volt és megterhelő, kemoterápiát és sugárkezeléseket kapott. – A kemó mellékhatásai kemények voltak, nem kívánom senkinek. Egyetlen pozitív hatása volt, a testsúlyom 15 százalékát le tudtam adni egy hét alatt. Ez egy szép teljesítmény, de semmiképpen sem az ideális fogyókúra – fűzte hozzá. A testsúlyváltozáson kívül azonban mást is hozott számára a betegség: teljesen átrendezte magában, hogy milyen értékek számítanak neki igazán az életben, és az öltözködésén is örök nyomot hagyott a diagnózis és a kezelések:

 – tudtuk meg, hogyan vált mára szinte védjegyévé az elmaradhatatlan hózentróger.

Kicsit lazítani is kell

A múlt felidézése mellett Ábrahám Lászlóval arról is beszélgettünk, hogyan látja a jövőt, és mit változtatna meg, ha lenne egy varázspálcája. Elmondta, nem is a közeljövőben, hanem 100-150 éves távlatban lát problémát: – Az emberiség feléli az erőforrásait, ezért elsősorban azon kellene változtatni, hogy ezeket okosabban osszuk fel. Szintén fontos lenne az oktatási rendszereket olyan egységesen szilárd alapokra helyezni, hogy mindenki egyenlő esélyeket kaphasson – fogalmazta meg. Úgy gondolja, a tudomány képes lenne jó megoldásokat hozni, de egyelőre még nem a fenntarthatóságot helyezi fókuszba.

 – Január végén tényleg abbahagyom, de azért még vannak terveim. Érdre költözök, ott építettem egy házat, újra közel lesz a család. Szeretnénk dolgozni Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetségben, amelynek az elnöke vagyok, de szeretnék többet foglalkozni vele. A kamara cégauditáló programjában is részt vettem, ehhez hasonló munkákat is szívesen végeznék. Napi 8 órát viszont már nem fogok elvállalni, az biztos. Nem mintha nem bírnám, de azért kicsit lazítani is kell 70 évesen – tette hozzá.