Lelki feltöltődés

3 órája

Több százan vettek részt a hajdúsámsoni ifjúsági napon

Közel 300 fiatal vett részt a református egyházközség ifjúsági napján, ahol lelki és testi feltöltődés, közösségi programok is várták a résztvevőket.

Haon.hu

A Hajdúsámsoni Református Egyházközség ifjúsági napján közel 300-an vettek részt szeptember végén. Vármegye- és országhatáron átívelő alkalomban lehetett részük, ahol a sok-sok fiatal mellett, közel 20 lelkipásztorral való közösségben beszélgethettek és töltődhettek fel – derült ki a Hajdúsámsoni Református Egyházközség Facebook-bejegyzéséből.

Közel 300-an vettek részt az ifjúsági napon
Közel 300-an vettek részt az ifjúsági napon
Forrás: Facebook / Hajdúsámsoni Református Egyházközség 

Mint írják a nap az „elég” témája köré épült, ahol számos előadó mellett a főelőadást Bodnár Máté lelkipásztortól hallgathatták meg, együtt dicsőíthették a Laudis Banddel, s végül az Új Forrás koncertjével zártak. A lelki feltöltődés mellett a számos finomsággal is készültek, a gyülekezetük szorgos csapatának keze munkájaként 1600 töltött káposzta és finomabbnál finomabb sütemények, szendvicsek várták a részvevőket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában