Ki dönt a halálról? Teológus, kórházlelkész és alkotmányjogász ült le beszélgetni Debrecenben

Általánosságban úgy gondoljuk, a halál emberi beavatkozás nélkül lép az életünkbe, miközben a kórházakban az orvosoknak naponta kell döntést hozni gyógyíthatatlan, végstádiumos betegek antibiotikumos kezelésének leállításáról vagy emelni a fájdalomcsillapító adagján akkor is, ha az tudhatóan végzetes légzéselégtelenséghez vezet. Akkor ki dönt a halálról? Karsai Dániel történetét, élete utolsó szakaszát az egész ország követhette; vajon mit gondol most az aktív eutanáziáról az alkotmányjogász, a református teológus, a kórházlelkész? A Szólj be a papnak! debreceni beszélgetése ezúttal a halál, az önrendelkezés, az eutanázia, az öngyilkosság témakörét feszegette – írja a Cívishír.

De miért is tabutéma a halál?

Kustár Zoltán teológus szerint egyszerre kopnak ki az életünkből a halált is magában foglaló természetes helyzetek és válik az életigenlés az értékek legfontosabbikává. – Korábban a születés és a halál a háznál történt, a halottakat nyitott koporsóban ravatalozták fel. A háziállatok leölése, elföldelése során az ember szintén közvetlenül találkozott az elmúlással. Ez szűnt meg a 21. század posztmodern világban, amelyben az Istentől való függés érzésének elvesztésével annak a tudatossága is megszűnt, hogy az emberi élet valahonnan tart valahová. Csak a pillanat számít, nem tekintünk sem az élet elé, sem mögé, s a lét összes értelmét az életen belül keressük. Így azonban nagyon kínzó az a kérdés, hogy mi történik az élet után, kerüljük is inkább – magyarázta a Debreceni Református Hittudományi Egyetem professzora.

Gál Judit kórházlelkész azt emelte ki, hogy a modern ember szereti a dolgokat kézben tartani és kerülni a bizonytalanságot. Márpedig a halállal kapcsolatban annyi bizonytalanság van... Jellemző a haldoklástól való félelem, s ha valamiről nem beszélünk, akkor úgy tűnik, mintha foglalkozni sem kellene vele. – Hogy egyszer meghalunk, az mindenki számára természetes. A saját halálunkkal foglalkozni mégis abszurd. Mit kezdjünk vele? Már maga a kontrollálhatatlansága is félelmetessé teszi. Ha elvész a világnézeti keretrendszer, amibe a halál beleilleszthető, az ember egyedül marad. Ez az egyedüllét arra a konkrét élethelyzetre is igaz, amikor meghalunk... Érzelmekkel átfűtött kérdések sora vetődik fel a halállal összefüggésben, ezért könnyebb nem beszélni – hallhattuk a Református Kórházlelkészi Szolgálat vezetőjétől.

Tóth Gábor Attila alkotmányjogász úgy gondolja, a modern társadalmakat alkotó emberek sokfélesége, eltérő lelkiismereti meggyőződése, világlátása nehezíti a halálról való beszédet. – Manapság, amikor az élet annak minőségjavulása nélkül is meghosszabbítható gépekkel, felvetődnek kérdések. Meddig tartson egy kezelés? Milyen esetben szüntessük meg? Mi történjen, ha a betegnek csillapíthatatlan fájdalmai vannak? Ezekre azért sem könnyű válaszolni, mert nem mindenki abban az értelemben tekinti szentnek az életet, ahogy arra évszázadokon át gondoltak. A mai ember etikai univerzumában más is versenyez a legfontosabb értékek helyéért, ami másfajta döntések felé viszi. Ez egyben konfliktusok forrása is – mutatott rá az egyetemi docens.

Az a fránya szabad akarat!

A beszámolónk elején feltett kérdésre Kustár Zoltán már csak keresztényi meggyőződéséből fakadóan is úgy felelt, hogy „alapvetően Isten". A teológus „furcsa anakronizmusnak" nevezte, hogy miközben a reformátusok vallják, Jézus Krisztus halála és feltámadása megszabadította az embert, közben szolgának tekintik önmagukat. – Önként mondjuk, hogy a testünkről és a lelkünkről az Úr döntsön, ne mi magunk. Ez arra is hatással van, hogy mit gondolunk az eutanáziáról, az öngyilkosságról, az abortuszról, a halálbüntetésről, az emberölésről, a háborúról. Tegyük hozzá, megint más az, hogy miként érdemes a saját meggyőződéseinket megjeleníteni egy társadalmi vitában. Hiszen olyankor arra is törekednünk kell, hogy a magunk értékrendével a tőlünk eltérően gondolkodókat is képesek legyünk megszólítani – tette hozzá.

Később úgy korrigálta magát, hogy a gyakorlati síkon „értelemszerűen emberi döntések születnek".

– utalt a felsőbb iránymutatásra.

Isten dönt, hangoztatta Gál Judit is, ugyanakkor a lelkész más nézőpontot is megfogalmazott. – A kórházban sok vallástalan, más vallású, ateista ember kérdezi tőlem, mi van az Istentől eredeztethető szabad akarattal? Hiszen a halálunkról is döntéseket hozhatunk. Ilyenkor arra hívom fel a figyelmüket, hogy e döntésüknek, tekintve, hogy az ember lénye nincs elszigetelve a világtól, minden esetben következménye lesz. De nemcsak rájuk, hanem a családtagjaikra, a környezetükre, a betegtársaikra, de még az orvosukra nézve is. Tudatos felnőttként a saját jogunk kinyilvánításán túl érdemes a döntéseinket más oldalról is megvizsgálni.

Gál Juditék családjában született egy kisfiú. Már az édesanya méhén belül megsérült, s bár világra jött, nyolcévesen bekövetkezett halálig csak vegetált. Mi értelme van egy ilyen életnek, kérdezte a lelkésztől egy ismerőse.

– hallottuk Gál Judittól.

Az elvek csak szép szavak?

– Számomra már az is nehezen megválaszolható, hogy mit tekintünk halálnak. Sokáig a szívműködés és a légzés leállását tekintették annak, hiszen ezeket tapasztalati úton könnyű volt megállapítani. Aztán kiderült, hogy a légzés és a keringés összeomlása még nem biztos vég, az ember visszahozható az életbe. Ekkor különböztette meg a jog a klinikai és a biológiai halált. Aztán az orvostudomány továbbhaladása során emberi szív átültetésére is képessé váltunk. Az 1967-ben zajlott műtéti eljárás során egy gépek által életben tartott személy szíve került át egy másik emberbe. Az akkori jogi és etikai felfogás alapján egy élő emberből vették ki a szívét, hogy megmentsék valaki másnak az életét. Majd jött a mára minden fejlett országban használatos agyhalál fogalma, s mindezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy a tudomány, az orvoslás fejlődése az etikai és a jogi gondolkodást is folyamatosan befolyásolja – vetette fel Tóth Gábor Attila.

Az alkotmányjogász úgy látja, nagyon gyakran emberi döntés születik a halálról. Például amikor egy gyógyíthatatlan, végstádiumos betegnél – az ő vagy a hozzátartozója kérésére – annak tudatában állítják le az antibiotikum-kezelést, hogy a beavatkozás hiányában nagyon rövid időn belül meghal. Vagy egy hasonló, ugyanakkor rettenetes fájdalmaktól szenvedő betegnél az orvos úgy emeli meg a fájdalomcsillapító adagját, hogy tud a dózis légzésgátló hatásáról. A kórházakban napi rendszerességgel szembesülnek ilyen esetekkel. Az, hogy az emberi akarat az élet abszolút értékére hivatkozva nem terjedhet ki a saját élet feletti rendelkezésre, szépen képviselhető – elméleti szinten. Azonban e kérdésben a modern társadalmakban más válaszok is születnek.

Mint például a német alkotmánybíróságé, amelyik 2020-ban alkotmányellenesnek mondta ki az öngyilkosság üzletszerű támogatásának tilalmát. Az öngyilkosságra ott önrendelkezési jogként tekintenek, amely magában foglalja harmadik fél igénybe vételének lehetőségét is, azaz engedélyezetté vált az asszisztált öngyilkosság üzletszerű végrehajtása. A gyakorlatban ez azt jelenti, a szükséges szert az orvos felírhatja. Az ottani alkotmánybíróságnak az eljárás során a méltóság fogalmat is elemeznie kellett. Az egyházak úgy érveltek, hogy az emberi méltóság elsőbbséget élvez az öngyilkossággal szemben.

Tekinthetünk-e az orvosok döntésére az isteni szándék földi meghosszabbításaként? Gál Judit hite szerint Isten valósága átjárja a világot, a léte sok tekintetben az embereken keresztül valósul meg. Ezért ők sokat imádkoznak azért is, hogy az orvosoknak „áldás legyen a keze munkáján" vagy a „betegnek legyen hite bevenni a gyógyszert és abban is, hogy hasson a szervezetében".

Érv a népszavazás ellen

Egy öntudatlan, magatehetetlen, mozgásképtelen ember esetében, aki a családja számára is terhet jelent, helyes megoldás az eutanázia? Mekkora esélyét látják, hogy Magyarországon legálissá teszik? – érkezett a kérdés a közönségtől.

Tóth Gábor Attila hangsúlyozta, nemhogy sehol nem lehet indok az eutanáziára az, hogy valaki „teher" lenne bárki számára, hanem védeni kell azokat a sérülékeny társadalmi csoportokat, mely tagjai testi, szellemi fogyatékuk, anyagi szűkösségük következtében kiszolgáltatottak. Magyarán nem szabad, hogy az önrendelkezés szabadsága címén olyanok is a kegyes halált választhassák, akiknek erre nincs tényleges, méltányolható okuk.

Kevéssé ismert – hangzott el –, hogy a passzív eutanázia 1998 óta Magyarországon elismert önrendelkezési jog. Az egészségügyi ellátás ugyanis visszautasítható, amennyiben a beavatkozás elmaradása mások életét, testi épségét nem veszélyezteti. Amennyiben az ellátás elmaradása a beteg egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodással járna, azt visszautasítani csak e szándék közokiratba vagy bizonyító erejű magánokiratba foglalásával, vagy írásképtelenség esetén két tanú együttes jelenlétében lehetséges.

Ami az aktív eutanázia hazai törvényesítését illeti, Tóth Gábor Attila megosztotta, megbízható közvélemény-kutatások szerint a társadalom az elmúlt 10 évben elfogadóbbá vált a dolog iránt, a válaszadók körülbelül fele el tudná képzelni e változtatást. Ezzel együtt az is lehetséges – tette hozzá –, hogy 30 év múlva is a mostanival egyező lesz a magyar szabályozás.

Abban, hogy a „kegyes halál" soha nem kapcsolódhat össze az anyagiakkal, Kustár Zoltán is mélyen egyetértett. – A lehető legrosszabb forgatókönyv, hogy ha ebbe a vitába ez a szempont bekerül. Az egészségügyi rendszer és a szociális szféra is több, részben kihasználatlan lehetőséggel rendelkezik a gyógyíthatatlan, sok szenvedéssel járó betegségben szenvedők számára hogy ezek az emberek ne egyedül, segítség nélkül legyenek kénytelenek végigmenni az úton. Hollandiában több mint húsz éve engedett az aktív eutanázia, ugyanakkor az ottani felmérések szerint a kérvényezők 30 százaléka „nem akar a környezete terhére lenni", míg 17 százalék „nem tudja, akarja egyedül végigcsinálni" a betegségéből adódó megpróbáltatásokat – ismertette a teológus, akinek a szavaiból kitetszett,

Ő egyébként a „lehető legrosszabb forgatókönyvnek" tartana egy aktív eutanáziáról szóló népszavazást. – A miénk átpolitizált közeg, a népszavazás öt perc alatt pártpolitikai szimpátiaszavazásba csúszna, amelyben a „liberális" válasz az ellenzéket, a „konzervatív" a kormányerőt jelentené. Vagyis nem a kérdésről szavaznánk, hanem egy párt mellett vagy éppen az ellen. Hollandiában húsz éven át egyeztettek a témáról, mielőtt törvényt alkottak belőle. Szerintem is legalább ekkora időintervallumban érdemes gondolkodni erről a kérdésről, megvizsgálva az Európa-szerte már megvalósított gyakorlatokat. A társadalmi vita már nálunk is zajlik – jelezte.